Roland Orcsik
Színtiszta
Színtiszta
„De, de”,
formáltad az első szavad
Dezső után kapadozva.
Piszkálta a fantáziád
a kutya szőrös teste;
ekkor még nem
fedezted fel a sajátod
(a ruganyos bőröd, puha
húsod, szilárd csontozatod
mozgó szerkezetét).
Pici kezeddel gyúrtad
a henger alakú tacskót,
az meg rezignáltan tűrte
az enyhe tortúrát.
Szirénázó kocsi húzott el
az ablakunk előtt,
helikopter csaholt
a város felett.
Szólni akartam, de félbeszakított
Ámos próféta:
„Azért hallgat az eszes
ebben az időben,
mert gonosz idő ez”.
„De, de”, mondtad egyre hangosabban,
tudván, aki ugat, parancs-
szóra lapít.
Fogtam a kezed, együtt
lépegettünk a kutya után.
„De, de”, csaptál le ismét
a szőnyegre heveredő
fekete korcsra.
„De, de”,
visszhangzott fejemben
a színtiszta ellenállás.