István Vörös
A GYÓGYÍTÁSRÓL
A GYÓGYÍTÁSRÓL
Később láttam, hogy a
szabadság is betegség.
Azt képzeltem, hogy egy
mérges csík szalad föl
a combomon, az orvos
vállat vont, és mintegy
büntetésként injekciót
adott. A másik a nagylábujjam
körmén igazított érzéstelenítés
nélkül. Így volt megbeszélve.
Egy kis kínzás mindenkinek -
egyenlően. A vallomásokat
bevezettük az örsi naplóba.
Egy veteránt, akit kivezényeltek
hozzánk, megskalpoltunk.
Senki se kérte számon.
Mindenki a gyógyításunkon
igyekezett. Két pisztolyos őr
bevitt kettőnket a zárt múzeumba,
és csak akkor enyhültek meg,
mikor a rendőrnek ismerős volt
a nevem. Pista, voltál te már
büntetve, kérdezte olyan
mosollyal, hogy tudtam,
csak igennel szabad felelnem.
Nem, válaszoltam. Az orvos
bíráskodott, a tanár gyógyított,
a bíróé volt az oktatás feladata.
A történelemórán vita támadt,
hogy a táblán jobbról balra,
vagy balról jobbra folyik-e
a felrajzolt idő. Aznap volt
egyik osztálytársunk mamájának
temetése. Végig attól féltem,
hogy a részvétnyilvánításkor
meg kell majd puszilni a csúnya
lányt. A vita miatt később
bocsánatot kellett kérnem,
már úton a gyógyulás felé,
a folyosón jéghideg
kézzel valamit a temetésről
makogtam. Hogy ott a fák
között olyan furcsán esett
az arcokra a fény.
