Axel Brumma 
Translator

on Lyrikline: 1 poems translated

from: madžarščina to: nemščina

Original

Translation

LevélMAGAMNAK

madžarščina | Sándor Tatár

Igazában semmi más feladatom nem lett volna
az elmúlt nagyjából huszonöt évben, mint hogy
felkészüljek arra, hogy elveszítelek, illetve
fölkészüljek az elvesztésed túlélésére.
Bár elképesztően pepecselős-piszmogós fajta vagyok,
azért nem kevés dolgot elvégeztem/létrehoztam
az elmúlt huszonöt évben. A valódi (egyetlen) feladatomhoz
hozzá se szagoltam. Ha földerengett valamiért*
látómezőm perifériáján, még át se járt,
s a tudatomig végképp nem csapott föl
a pánik, és már el is takartam minden lehető- s lehetetlennel:
Ugyan már! mit „nem akarok meglátni”; hiszen nincs ott,
de tényleg nincs ott az égvilágon semmi!**

Nem lehet fölkészülni arra, hogy elveszítelek, eo ipso ennek az
elveszítésnek a túlélésére sem.
Nem mondható tehát, hogy lett volna feladatom,
de nem végeztem el.     Nem vagyok elmarasztalható.
Mégis úgy szívok (s ez még nagyjából a lehető legenyhébb szó),
mint aki nem teljesítette élete feladatát.
Az életben – ő már csak ilyen – nincsen logika.
Az életben könyörtelen logika érvényesül.
Választás minden, bár csak – ezt kapjuk kímélet gyanánt –
ritkán mutatkozik pőrén a felelősség Gorgó-fője
vagy (ez sem kisebb horror) csúfondáros arca.

Csakis én könyörülhetek meg
magamon; nemcsak, mert cafatokká szakadt (szétmorzsállt?)
lélekkel, naponta fuldokolva is, büszke-dacos vagyok megint
((vagy azt mímelem…)); túl megtiport és konok ahhoz,
hogy irgalomért valaki lábához görbedjek,
de nincs ilyen láb, legalábbis már nem hiszem,
hogy lenne. Ezért hát: csak én, magamon.
Ám ki a megmondhatója annak, hogy ez a megkönyörülés
vajh miben áll, miben állhat?

* Persze még véletlenül sem azért, mintha a jelzések elemzésének
s összegzésének eredményeképpen bennem szólalt volna meg az alarm,
vagy szót kapott volna (e megszólalásnak elejét véve) az előrelátás;
nem – volt (a más kapcsolatában volt/lehetett csak próféta ő is),
aki figyelmeztetett, s akinek intése előtt azonnal, ösztönösen bezáródtam.

** Akart a kis faszom bujkálni-menekülni. Élet az!? Úgy „intéztem”,
hogy ne legyen mi elől menekülnöm.

© Sándor Tatár
Audio production: Petőfi Irodalmi Múzeum, 2016

BriefANMICHSELBST

nemščina

Wirklich, in den letzten fünfundzwanzig Jahren, so ungefähr,
wäre es meine einzige Aufgabe gewesen, mich
darauf vorzubereiten, dich zu verlieren
bzw. diesen Verlust überleben zu können.
Ich bin zwar ein Typ, der nie so richtig aus der Hüfte kam,
trotzdem habe ich eine ganz schöne Menge
in diesen Jahren absolviert/produziert.
Dabei habe ich noch nicht einmal damit angefangen,
meine wirkliche (die einzige) Aufgabe anzugehen. Kaum ist sie
am Rand meines Blickfeldes aufgeschimmert*, habe ich sie ‒ ehe
mich die Panik erst und dann, aufbrodelnd,
das Bewußtsein der Panik ergriffen hätte ‒
mit allem Möglichem und Unmöglichem überdeckt:
Geh mir weg! Wieso soll ich „gewollt blind dafür“ sein; da ist doch nichts,
wirklich rein gar nichts zu sehn!!**

Es ist unmöglich, sich darauf vorzubereiten, dich zu verlieren,
eo ipso darauf, das überleben zu können.
Keiner kann also behaupten, daß ich eine Aufgabe gehabt,
diese aber ignoriert hätte. Keiner kann mich dafür verurteilen.
Und trotzdem bin ich gestraft wie einer,
der wirklich davor versagt hat, seine Lebensaufgabe zu erfüllen.
Im Leben – so ist das Leben – gibt es keine Logik.
Im Leben gibt es eine gnadenlose Logik.
Alles eine Sache der Wahl, selbst dann, wenn uns die Verantwortung –
als Schonung – ihr nacktes Gorgonenhaupt oder
(kein geringerer Horror auch das) ihr verhöhnendes,
ja hämisches Gesicht nur selten zeigt.

Ich allein kann mich meiner erbarmen;
und nicht nur deshalb, weil meine Seele zu zerbröckelt ist,
zu zerfetzt, und ich täglich in Atemnot
noch zu stolz und trotzig bin (oder das vorspiele), zu ruiniert
und zu störrisch, mich um Gnade jemand zu Füßen zu werfen,
sondern weil es solche Füße nicht gibt, oder
zumindest glaube ich nicht mehr daran, daß es sie gibt.
Deshalb: Nur ich, ich selbst kann mich meiner erbarmen.
Aber wer könnte schon sagen, wie dieses Erbarmen
beschaffen ist oder sein könnte?

* Nicht einmal zufällig deshalb, weil die Analyse und Auswertung der Vorwarnungen mich selbst alarmiert hätte; nein – ich wurde ja gewarnt, verschloß mich aber sofort instinktiv davor.

** Meinen Arsch zu retten! Solch ein Leben wäre kein Leben ‒ ich habe es eben „nur darauf angelegt“, vor nichts fliehen zu müssen.

Aus dem Ungarischen von Axel Brumma