Béla Jávorszky
Translator
on Lyrikline: 15 poems translated
from: estonščina, finščina to: madžarščina
Original
Translation
Ikka Liivist mõteldes
estonščina | Paul-Eerik Rummo
1
Või – ehk teda polnudki üldse?!
Ehk oli ainult
lumesadu
järvesse
ja räitsakate
sulamine
järvesse
ja üheskoos
jäätumine? …
Külm. Üks praksatus
hallide haavatrellide taga
metsas. Miski läks katki
pakasetaeva all.
2
Jah, kas teda oligi üldse?
Küll, oli küll! – Oh, kuidas kukepoeg toksib
südant seestpoolt kui munakoort.
Juba ajabki rinna ette:
oli küll, oli küll meil säärane mees,
televisioonimast rabas,
mäelseisja madalal nõmmel!
Ei, ei, seda tõepoolest mitte!
Kõige igavama argisema kesknädala nimel –
mitte seda müüti, seda uhket ja suurt!
Tema on ju meie, ja ärme teeme endast
seda müüti, seda uhket ja suurt.
Tema on ju meie – väike külmetav järv.
Tema on ju meie – lumi lõdisevasse vette.
Üks väike järv, kes püüab hoida end jäätumast,
hoida ennast ja hoida metsa, mis ta ümber,
hoida maailma oma ainukeses peeglis.
Meie oleme järv. Järv on metsas ja mets on järves.
Meie oleme järv. Järv tõuseb lumeks ja lumi langeb
järveks.
Muud midagi.
Ja üksainus praksatus.
Metsas või järves? Puusüda? Jääkaas?
Ainult mitte seda müüti, seda uhket ja suurt
siin vaikiva, leinaliselt valge
pakasetaeva all.
Audio production: Eesti Kirjanduse Teabekeskus [Estonian Literature Centre]
EGYRE CSAK LIIVRE GONDOLOK
madžarščina
1.
Élt – vagy lehet, hogy álomkép volt csupán?!
Talán csak
havazás volt
tavakra rontó sűrű hóesés
vagy csupán egyetlen hópehely
mely elolvad
a víz felszínére hullva
mielőtt jéggé dermed?
Hideg. Reccsenés a
szürke nyárfarács mögött
az erdőben. Valami elpattant
a fagyos égbolt alatt.
2.
Élt ő egyáltalán?
Hogyne élt volna! – Ahogy a kiscsibe
kopog a tojáshéjon, úgy kopogott ő is szívünk falán.
Mellét feszítve állt oda elénk:
volt, igen, volt egy Liiv nevű emberünk,
televízióantenna a posványos lápon,
hegyet hágó ember a zsombékok között.
De nem, mégsem!
A legszürkébb, legunalmasabb szerda nevében –
nem kell se a mítosz, se az ünnepi pátosz!
Ő csupán egy közülünk, ne faragjatok hát váteszt belőle,
se mítoszokat, se ünnepi pátoszt.
Ő csupán egy közülünk, apró, félig megdermedt tó.
Ő csupán egy közülünk: vízbe pilinkéző hópehely.
Aprócska tó, mely sehogy sem akar befagyni,
védekezik és óvja az őt átölelő erdőt,
őrzi a világot tükörcserepei között.
Mi vagyunk a tó. Tó az erdőben és erdő a tóban.
Mi vagyunk a tó, mely kiemelkedik a hóból, majd visszazuhan.
Más semmi.
Egyetlen reccsenés.
Az erdőben vagy a tóban? A fák szívében talán?
Csak ezt a mítoszt ne, ezt az ünnepi pátoszt
itt a hallgatag, fehéren gyászoló
fagyos égbolt alatt!
Hamleti laulud
estonščina | Paul-Eerik Rummo
1.
Meri tõmbus endasse. On mõõn.
Luitel koltuv tormivahusõõn.
Kuule… mis seal kahab iilides
pahaendeliselt, hiilides?
Lõikehein, oh sõber, lõikehein.
Ning me kõrval seisab pilvesein.
Hirm on järsku. Viirastub, ennäe,
laps, kes lõikeheintes lõhub käe,
armastajapaar, kes kartmata
jookseb rannal, jalad katmata,
jalad katmata ja soontes tuulevein.
Lõikehein, oh sõber, lõikehein.
Jäta, jäta, lakka halamast,
ühtki pole rannal näha last,
kumbki pole paljajalu meist.
Miks ei lahku siiski valu meist?
Lõikeheinad jäigalt kahavad.
Kõik, kes lapseks jääda tahavad
Lootuses, et pilv, see suur ja must,
eal ei riiva nende armastust, -
kõik need viivuks minus kohtusid,
viivuks nägin nende ohtusid,
viivuks taevaga läks segi maa,
viivuks mõistsin: enam ma ei saa
seista kõhkvel vaiki, seal kus peaks
halva lihtsalt kisendama heaks - - -
Lõikehein, oh sõber, lõikehein.
Ning me kõrval seisab pilvesein.
Luitel koltuv tormivahusõõn.
Meri tõmbus endasse. On mõõn.
2.
Jah, olla, olla, tingimata olla
(Ah, ainult üks rüpp, ainult üks rüpp, kuhu
panna pea!)
ja kahtluste ning tülpimuste tupest
(Ah, ainult üks rüpp, ainult üks rüpp, kuhu
panna pea!)
mõõk tõmmata, kui alatus ning totrus
(Ah, ainult üks rüpp, ainult üks rüpp, kuhu
panna pea!)
mu lapsepõlve lapselikke ulmi
(Ah, ainult üks rüpp, ainult üks rüpp, kuhu
panna pea!)
ähvardab uputada pettumuste mutta.
Nii olla, samas ometigi teada,
et elu pole üksnes võitlus, teada,
et see, mis tuleb, suurem on nii minust
kui mu vaenlasest. Nii olla, samas mõelda
veel sündimata lapsi, kelle naerust
me mõlemate mõõgad pudenevad.
Nii olla, olla, olla, samas mõelda
neid, kelle nime keegi veel ei tea.
Ah, ainult üks rüpp, ainult üks rüpp, kuhu panna pea!
Ainult üks rüpp, ainult üks rüpp, kuhu panna pea!!
from: Tule ikka mu rõõmude juurde
Tallinn: Eesti Riiklik Kirjastus, 1964
Audio production: Eesti Kirjanduse Teabekeskus [Estonian Literature Centre]
HAMLET DALAI
madžarščina
1.
A tenger magába szippant. Beköszöntött az apály.
A csonthárfákon a vihar sárga habja muzsikál.
Hallgasd... mi lüktet a kövek között,
vészjóslóan mi küld előre hírnököt?
Szénaszál, ó barátom, egy szénaszál.
Fölöttünk egy felhőfal sírdogál.
Rettent a félelem. Nézd csak, ott kísért
egy gyermek, aki a fű közt eltörte a kezét,
egy szerelmes pár fut a parton meztélláb,
nem félnek semmitől, szaladnak csak tovább,
meztélláb, ereikben szélbor áramlik át.
Szénaszál, ó barátom, egy szénaszál.
Hagyd csak, hagyd, és ne ölelj tovább,
a parton senki se látja a gyermek nyomát,
egyikünk sem látja. A látvány tovatűnt.
Miért nem távozik belőlünk a bűn?
A szénaszálak jegesen zizegnek.
Mindenki, aki a tegnapi gyermek
akar maradni abban a reményben,
hogy a sötét felleg nem szaggatja széjjel
szerelmét. – Mindet, aki egy pillanatra
összegyűlt bennem, elmém halomba rakja,
egy pillanatra az ég összeborult a földdel,
egy pillanatra azt hittem, többé zárt ököllel
nem állhatok ott némán és leverten,
ott, ahol a rosszat jóvá kéne tennem - - -
Szénaszál, ó barátom, egy szénaszál.
Fölöttünk egy felhőfal sírdogál.
A csonthárfákon a vihar sárga habja muzsikál.
A tenger magába szippant. Beköszöntött az apály.
2.
Igen, lenni, lenni, lenni minden áron
(Ó, csak volna egy öl, egy öl, ahová fejem lehajthatom!)
és a kétkedések és a dőreségek hüvelyéből
(Ó, csak volna egy öl, egy öl, ahová fejem lehajthatom!)
kivonhatom kardom, amikor a hitványság és a dőreség azzal fenyeget,
(Ó, csak volna egy öl, egy öl, ahová fejem lehajthatom!)
hogy gyermekkorom gyermeki álomképét
(Ó, csak volna egy öl, egy öl, ahová fejem lehajthatom!)
elsüllyeszti a csalódások mocsarában.
Igen, lenni, lenni, lenni, de tudni is
hogy magában nem győzelem az élet,
hogy az, ami jön, nálam is nagyobb,
és az ellenségemnél is. Lenni, de gondolni merészet,
még meg nem született gyermekekre, kiknek mosolyától
kardunk lehanyatlik, lehullik a földre.
Igen, lenni, lenni, lenni, de gondolva
a ma még nevetlen utánunk következőkre.
Ó, csak volna egy öl, egy öl, ahová fejem lehajthatom!
Csak volna egy öl, egy öl, ahová fejem lehajthatom!
Lumevalgus äärelinna puiesteel
estonščina | Paul-Eerik Rummo
Kaugus paisub, maantee magab, maantee vähkreb unes
kusagil siinsamas lähedal. Kusagil siinsamas lähedal
telefonipostid puusadeni lumes
seisavad. Üks, teine, vaevu kolmas
ühel pool. Üks, teine, vaevu kolmas
teisel pool. Muud pimedusse kaovad
kusagil siinsamas lähedal.
Naaber-naabrilt traatkäed õlgadel
läbi pimeduse, kauguse ja talve
ühel pool. Ja läbi pimeduse,
läbi kauguse ja talve teisel pool
ja läbi lumevalguse ja minu
äärelinna puiesteel, ja läbi linna
ja jälle läbi pimeduse, kauguse ja talve
teisel pool. Naaber-naabrilt traatkäed õlgadel.
Kusagil siinsamas lähedal
kaugelt tuleb ümin, laul või itk
läbi kõigi. Lumevalgus läbi kõige,
lumevalgus äärelinna puiesteel.
from: Lumevalgus... lumepimedus
Tallinn: Perioodika, 1966
Audio production: Eesti Kirjanduse Teabekeskus [Estonian Literature Centre]
A KÜLVÁROSI FASORT HÓ VILÁGÍTJA MEG
madžarščina
A külvárosi fasort hó világítja meg.
A távolság nő, az országút alszik, az országút álmában forgolódik
valahol a közelben. Valahol a közelben
derékig hóban állnak a telefonoszlopok.
Egy, kettő, három is talán
ezen az oldalon. Egy, kettő, három is talán
a túloldalon. A többi a homályba vész.
Szomszédtól szomszédig érnek a drótkarok,
egymás vállát fogják a sötétség, a távolság és a tél
innenső oldalán. És egymás vállát fogják
a távolság és a tél túloldalán is
a vakító havon át, az én
külvárosom fasorában, és megint a város
és megint a sötétség, a távolság és a tél
túloldalán. Szomszédtól szomszédig fonódó drótkezek
egymás vállán. Valahol a közelben
távoli motyogást, dalt vagy siratót hallani
a mindenségen át. A hó fehérsége süt a mindenségen át,
a hó fehérsége a külvárosi fasoron.
Siin oled kasvanud
estonščina | Paul-Eerik Rummo
Siin oled kasvanud. Tasasel maal.
Siit on su rahu ja tasakaal.
Munamägi on pilvepiir.
Pilv on madal ja hall nagu hiir.
Maailmapilet su kätte anti.
Maailm on lahti mõndagi kanti.
Nende seenemetsade sekka
ikka kuid tuled kui musulman Mekka.
Siin oled sündinud. Tasasel maal.
Siin on su rahu ja tasakaal.
from: Luulet 1960-1967
Tallinn: Eesti Raamat, 1968
Audio production: Eesti Kirjanduse Teabekeskus [Estonian Literature Centre]
ITT NŐTTÉL FEL
madžarščina
Itt nőttél fel. Ezen a lapos tájon.
Itt nyugodt vagy, itt átölel az álom.
A Nagy Tojáshegy a felhőkig ér.
A felhő alacsony és szürke, mint egy egér.
Marsallbotot adtak a kezedbe.
A világ kitárul előtted, ne kérdd, elmehetsz-e.
Úgy lépsz be e fagombás világba,
ahogy a muzulmán érkezik Mekkába.
Itt születtél. Ezen a lapos tájon.
Itt nyugodt vagy, itt átölel az álom.
MIKS MA VÄLISMAALE EI PÕGENE
estonščina | Paul-Eerik Rummo
1.
Armastada (mõtlen siin selle all: osata
olla nõrk ja täiesti täiesti
ükskõikne, saagu mis saab),
niisiis, armastada ja luuletusi kirjutada
saab lõpuks igal pool ja lõpuks
ära ei ela sellest kuskil.
2.
Alati ei jõua nõrk ju ka olla
ja lohisedes luuletava loomaga endas
kaasa, ja mõnikord
puhkab ju temagi pikalt ja armastus mõnikordki
libiseb
peost,
ja oledki olukordades, mis sunnivad kavalaks, julgeks,
julmaks, igavkavalaks, igavjulgeks –
nagu vist igal pool mujal? ei tea.
3.
Seisab segavereline,
siit rootslane, sealt mustlane,
veidi sugulas-soomet ja ingerit, taani ja poola sinist,
alamsaksa aadellikkust, viimastes aastaringides venet,
sekka kolgaste lombakaid põlvkondi, verepilastust,
pealegi
sõdades, katkudes hooti peaaegu
viimseni mulda jooksnud, ainult
keel veel veritseb, ainult keel veel
enam-vähem terve ja vana, ainult keel veel käib, mees
seisab, mees seisab, seisab segavereline,
metsastajate ja meresõitjate
küsitav, vägagi küsitav järglane
(„varja vabadust!“, varja, vii metsa ja pista samblasse,
võta merele kaasa) – kuid
kellest on tulnud siis, kellest on jäänud,
kellest on jäänud siis see, kes siin seisab,
Kalevipoeg kadunukene kaenlas, jalad oma lolluse läbi
otsast raiutud, lennukid pea kohal
paukumas, seisab
ja proovib soomeugriliselt mediteerida,
mets hõre, meri kinni, piir
kinni, seisab
ja viskab vahel vaatajatele võõrkeelset nalja, seisab
oma kadakate ja gootikate keskel,
mida pole kuskil mujal ilma peal,
kadakate, mis kasvavad täpselt kõrini, ja gootikate,
millega pole tal rohkem pistmist kui mõne minaretiga.
4.
Mis üldse tähendab „põgenema“?
Püha taevas küll, tõepoolest, miks siis mitte,
kui niisamuti minna ei saa
ja kui sind siin keegi ei vaja?
Hirm ja võõrdumus, hirm ja võõrdumus,
näljahirm ja võõrdumus toime
tulla, saagu mis saab,
sattudes kuhu tahes.
5.
Ja armastada ja luuletusi kirjutada
saab lõpuks igal pool ja lõpuks
ära ei ela sellest kuskil.
from: Saatja aadress ja teised luuletused 1968-1972
Tallinn: Kupar, 1989
Audio production: Eesti Kirjanduse Teabekeskus [Estonian Literature Centre]
MIÉRT NEM EMIGRÁLOK?
madžarščina
1.
Szeretni (vagyis gyöngének és
tökéletesen közömbösnek lenni,
jöjjön, aminek jönnie kell),
vagyis szeretni és verseket írni
végül is bárhol lehet, de belőle
megélni sehol sem lehet.
2.
Gyönge azonban nem mindig lehetsz,
s hurcolva magadban a verselő állatot,
mely néha
hosszan megpihen, és a szerelem is gyakran
kisiklik
ujjaid közül,
és olyan helyzetekben találod magad, melyek ravasszá,
kegyetlenné és irgalmatlanná tesznek ̶
ahogyan bizonyára mindenütt? nem tudom.
3.
Itt áll a férfi, a kevert fajú,
a részben svéd, részben cigány,
részben finn húsból vétetett utód, izsórok, dánok, lengyelek
ivadéka, évgyűrűit előbb alnémet nemesi vér színezte, később
orosz, és Isten háta mögötti tájak korcs nemzedékeié,
itt áll a férfi, a vérfertőzött,
háborúk poklát megjárva, vissza-visszarántva
már-már sírba hanyatló népét. Csupán a nyelv
vérzik még, csupán az anyanyelv
ép még úgy-ahogy, már csak a nyelv maradt,
itt áll a férfi, a kevert fajú,
vadászok, hajósok
faggatózó, örökkön kérdező utóda
(„rejtsd el a szabadságot!”, dugd el,
vidd ki az erdőbe, rejtsd el a moha közé,
vidd magaddal a tengerre) – de
kinek az utóda, kinek a maradéka,
kinek a maradéka áll itt
önnön tébolyában gázolva, a halott Kalevipoeggel a hóna alatt,
letaglózva, repülőgép-zúgással a feje fölött,
s próbál
finnugor módon töprengeni,
ritkás az erdő, a tenger kapuja zárva, bedeszkázva
a határok is, itt áll a férfi,
és idegen nyelvű tréfákkal traktálja a nagyérdemű közönséget,
áll borókafenyők és gótikus lakóépületek között,
amilyenek sehol másutt nincsenek,
a ritkás borókafenyők és a gótika között,
melyhez alig van több köze, mint valamely minarethez.
4.
Mit jelent egyáltalán a „menekülés”?
Magasságos ég, valóban, mit is jelent,
ha másképp nem mehetsz,
és ha itt senkinek sincs szüksége rád?
Félelem és elidegenedés, félelem és
elidegenedés, és a kenyér kényszere,
akárhová kerülsz,
jöjjön, aminek jönnie kell.
5.
És szeretni és verseket írni
végül is bárhol lehet, de
belőle megélni sehol sem lehet.
Maailm mu hinge
estonščina | Paul-Eerik Rummo
Maailm mu hinge ei tungind, vaid imbus,
südamesse sisse ei murdnud, vaid sööbis.
Pikad ärkvel-ööd mu toanurgas ööbis,
pää ümber halo kui pühakunimbus.
Kas tema tahtis mind piinata või lohutada,
ainiti kärpides mu unelambi tahti?
Hällitada? Ärritada? Rahustada? Kohutada?
Kohustada millekski? Ah, kas ta tahtis
üldse midagi – lihtsalt ehk niisama
tunnil, mil silmatera mõõtmetuks pisenes,
mööduva teelisena tuulevarju sisenes,
oli – ja tundes, et hakkab piisama,
vöö sidus vööle jälle ja lahkus
viipeta – nii nagu ennist tuli.
Jäi mulle hingata ta lääguseta lahkus;
karmuseta kargus; ühtlane tuli –
tuli, mis ei hävita; värviline kainus;
hääl, mis on igal pool venna eest, õe poolest;
kirgas ükskõiksus; kõiksus on tõepoolest
üks – üksainus – ainus.
from: Lumevalgus... lumepimedus
Tallinn: Perioodika, 1966
Audio production: Eesti Kirjanduse Teabekeskus [Estonian Literature Centre]
A VILÁG NEM BEHATOLT…
madžarščina
A világ nem behatolt lelkembe, hanem beleivódott,
nem betört szívembe, hanem befészkelte magát.
Hosszú álmatlan éjeken szobám sarkában kuporgott,
viselve feje körül szikrázó glóriát.
Ki tudja, mit akart, kínozni, vagy vigasztalni talán,
rövidre vágva álomlámpásom gyertyabelét?
Ringatni? Ingerelni? Nyugtatni? Rám ijeszteni?
Semmiért büntetni? Akart-e valamit? Tudja az ég.
Vagy épp azon az órán, amikor szembogaram
szinte semmivé szűkül, húzódott be, mint holmi vándor
házam szélárnyékot nyújtó falai közé,
megszedte magát, azután távozott magától.
Nem intett búcsút, ahogy érkezéskor sem
köszönt, s én csupán kedvességét szívhattam magamba,
szelíd komolyságát, egyenletes tüzét,
a tüzet, mely nem pusztít, minthogyha nem is volna.
Hang, mely fivérem helyett fivér, húgom helyett húg,
sugárzó közöny, a mindenség mindensége,
egyszerre minden, minden, ami van,
s mely egy és oszthatatlan, és soha nincsen vége.
Jumal sina oled näinud mu kujutluste
estonščina | Ene Mihkelson
Jumal sina oled näinud mu kujutluste
enesealandust kui tõlkisin tundeid
turgude keelde Sina tead minu truudusest
rohkem kui ma ise Puhtusest enam kui
oskab kõnelda keel Aga nemad võtsid mõõdu-
puuks mu silmapimeduse justnagu oleksin
sündinud iseendast sel jõulukuul ning tao-
vad nüüd naelu mu pähe Iga löögi eest üks
õun tunnetuse kibedast puust lubatuks
loodetud viisil Rohkemat nemad ei igatse
Vähemaga ei lepi Ma seisan kui Ahasveerus
keset kivistuvate kujundite metsi
Audio production: Eesti Kirjanduse Selts
ISTENEM TE LÁTTAD KÉPZELGÉSEIM
madžarščina
Istenem te láttad képzelgéseim
sárba tiprását midőn lefordítottam
érzelmeim a piac nyelvére Hűségemről többet
tudsz mint jómagam Tisztaságomról többet
mint amennyit nyelvünk ki tud fejezni De ők
mércének szabták vakságomat Mintha
magamtól születettem volna decemberben
és most kínzó szögeket vernek belém Minden ütés egy alma
a tudás keserű fájáról a megengedettnek
remélt módon Többet nem akarnak
kevesebbel meg nem érik be Úgy állok itt ahogy egykoron
Ahasvérus állt a kőszobrok erdejének közepén
Väga väike rahvas mõistab dekadentsi
estonščina | Ene Mihkelson
Väga väike rahvas mõistab dekadentsi
Elab end iga päev kunstiks ja kunst ise
nagu muu maailm nähtust nimetab
on kahtlane juba eelduses
Kaks korda ei saa ju endaks sündida
Väga väike rahvas kummardab mitut
jumalat Kui ei aita üks siis toetab ehk
teine Sügavas sisimas oleme paganad
kuid tuleriidale naljalt ei roni
Eks ütle kui tead!
Väga väike rahvas ei armasta juhti
Seda ühte tarka ja head Tema kiidab
ainult omaenese rumalat pead
ega tea et võidule viib see niisama
kindlalt kui eksi
from: Pidevus neelab üht nuga
Tallinn: Tuum, 1997
Audio production: Eesti Kirjanduse Selts
EGY NAGYON KICSI NÉP MEGÉRTI A DEKADENCIÁT
madžarščina
Egy nagyon kicsi nép megérti a dekadenciát
Minden nap a müvészetnek él és ő a művészet maga
Mint egy másik világot úgy nevezi meg a jelenséget
gyanús már a feltételezés is
Mert hogy kétszer nem lehet megszületni
Egy nagyon kicsi nép sokszor hajbókol sok
isten előtt Ha az egyik nem segit akkor segít
a másik Lelkünk legmélyén
pogányok vagyunk valamennyien
de mókából nem mászunk föl a máglya tetejére
Nem mondod akkor sem ha tudod –
Egy nagyon kicsi nép nem szereti a vezért
azt az egy bölcset és jót ő csupán
saját ostoba fejét tömjénezi
Es nem tudja hogy éppoly biztosan győzhet
ahogy tévedhet is
Miks surm just vasaku õla taga
estonščina | Ene Mihkelson
Miks surm just vasaku õla taga
valvab Miks silm on ainult päeva-
valgel lahti Miks parem käsi haarab
vasak poetab maha Miks keha teab
ja mõistus tõrgub Või ütleb mõistus
just praegu vananenud kehale et
aeg on lõpetada võidujooksud
Audio production: Eesti Kirjanduse Selts
MIÉRT A BAL VÁLLAM MÖGÖTT VIRRASZT A HALÁL
madžarščina
Miért a bal vállam mögött virraszt a halál
Miért csak nappali fényben van nyitva
a szemem Miért a jobb kezemmel fogok meg mindent
miközben a bal lelóg Miért a test fog föl mindent
és a tudat ellenkezik Vagy lehet hogy a tudat
épp most közli az öregedő testtel
hogy ideje a versenyfutást befejezni
Hugo Simbergin Haavoittunut enkeli
finščina | Jyrki Kiiskinen
Yleensä enkelit kantavat meitä, nyt on toisin. Katsomme yhdessä kuvaa: näemme enkelin jota mustapukuiset pojat vievät puisilla paareilla halki aution maiseman, enkeli nuokkuu valkoinen side silmillään. Hän ei tiedä, mikä häntä odottaa. Minä tiedän: pojat löysivät hänet valkoinen siipi veressä, pudonneena kivikkoon, he tuovat hänet ihmisten ilmoille. Me kannamme enkeliä, joka pitää yhä valkoisia kukkia kädessään. Sinä kauhistut. Et halua tietää, mistä yllätimme tytön, tai miksi sidoimme silmät. Ettei hän näe. Et halua tietää, minne enkelit sinua vievät.
Helsingissä sunnuntaina 2. elokuuta
from: Onnenpyörä
Tammi, 2010
Audio production: Literaturwerkstatt Berlin, 2013
HUGO SIMBERG SÉRÜLT ANGYALA
madžarščina
Általában az angyalok cipelnek bennünket, ám ezúttal más a helyzet. Együtt nézünk egy képet: látjuk az angyalt, akit két feketébe öltözött fiú visz fa hordágyon a sivár tájon át, az angyal előre görnyed, fehér kötéssel a szemén. Nem tudja, mi vár rá. Én tudom: a fiúk véres szárnnyal találták valahol egy kövekkel teleszórt mezőn, s most az emberek világába cipelik. Mi cipeljük az angyalt, aki fehér virágot tart a kezében. Megrémülsz. Nem akarod tudni, hol bukkantunk a lányra, vagy hogy miért kötöttük be a szemét. Hogy ne lásson. Nem akarod tudni, hová visznek az angyalok.
[Kun kahviautomaatti valuttaa...]
finščina | Olli Heikkonen
Kun kahviautomaatti valuttaa
moottoriöljyä kuppiin, ja päivä on muutenkin saranoiltaan,
nousevat miehet mopojen selkään.
Ulan Bator, he laulavat,
sillä nyt on tekojen vuoro ja suussa rikin maku.
Ulan Bator, jos viisisakarainen tähti on nouseva merkki, kivi keskellä toria,
kaupungin kivi, kansamme kivi, minun kivi.
Ulan Bator, he laulavat.
from: Jakutian aurinko
Helsinki: TAMMI, 2000
ISBN: 951-31-1785-5
Audio production: 2001, M. Mechner, literaturWERKstatt berlin
Amikor a kávéautomatából motorolaj...
madžarščina
Amikor a kávéautomatából motorolaj
csurog a csészékbe, a nap pedig kifordul zsanérjaiból, és
a férfiak meglovagolják mopedjeiket,
Ulánbátor, ezt éneklik mind,
mert eljött a tettek ideje, és mi pocsék kén-ízt érzünk a szánkban,
Ulánbátor, ezt harsogják, és az ötágú csillag jelképpé nemesedik,
kővé a tér közepén, ez a mi kövünk, a város köve,
Ulánbátor, mind így énekelnek.
Musta laatiko
finščina | Jyrki Kiiskinen
Millä perustalla seison, kun salama värjää
taivaan, kone viheltää nousevaan virtaukseen
hajoten ilmassa osiin, musta laatikko putoaa
myrskyn läpi, mitä näkymätön käsi puuhaa,
pilotti ei sitä tiedä, ei edes käsien määrää, kun laitteet
lähettävät mekaanisia viestejään, salamoinnista,
pyörteistä, rukouksista piittaamatta, musta laatikko
leijailee vesimassojen läpi kysymyksiä kuulematta,
miksi sähköt menivät eikä vakautus toiminut,
miksi istun tässä enkä rakasta lähimmäistä?
Yö humisee, musta laatikko säilyttää salaisuutta,
ihmismassat vellovat mustan kiven ympärillä
mutisten rukouksia väärään vastaanottimeen joka ei
käsitä ihmiskieltä, tuuli lyö maasta taivaisiin.
Helsingissä torstaina 4. kesäkuuta
from: Onnenpyörä
Tammi, 2010
Audio production: Literaturwerkstatt Berlin, 2013
FEKETE DOBOZ
madžarščina
Min állok, amikor villám festi meg az eget,
és a gép az emelkedő légáramlatba fúródva darabjaira
hullik a levegőben, a fekete doboz keresztülszédül
a viharon, amelyet egy láthatatlan kéz igyekszik irányítani,
csakhogy mindezt a pilóta nem tudja, ahogy azt sem, hogy hány kéz
matat körülötte, miközben a műszerek folyamatosan küldik jelzéseiket
a villámlásról, az örvényekről, imákkal nem törődve, a fekete doboz
átlebeg a víztömegeken, meg sem hallva a kérdéseket,
hogy miért aludt ki a fény, és miért nem működik az automatika,
miért ülök itt, ahelyett hogy szeretteim körében lennék?
Az éjszaka suhog, a fekete doboz őrzi titkát,
embertömegek kavarognak egy fekete kő körül,
s suttogják imáikat egy téves mikrofonba, amely
nem érti az emberi nyelvet, szél csap fel a földtől az égig.
[Aurinko nousee, yhä uudestaan Jakutian aurinko...]
finščina | Olli Heikkonen
Aurinko nousee, yhä uudestaan Jakutian aurinko,
tuo natiseva, ruosteinen kuula.
Ja tanner tömisee, kun mustaa kultaa, vihreää kultaa
pumpataan, sammenmätiä purkitetaan
kaksin käsin, kolmessa vuorossa
ruokitaan nälkäinen suu.
Ja kaukana täältä, kaukana vuorten takana,
jokainen sementtiin valettu
asunnonmuotoinen kolo,
jossa kardemumma tuoksuu, jossa vastapaahdettu kahvi,
jossa loisteputki sirisee, jossa solarium
antaa valon ja lämmön,
ja jokainen asukki, jokainen tärkättyjen kaulusten
pingoittama hymy
valmistautuu arkeen, tilintarkastuksiin, liikunnallisiin
iltapäiviin, pitkiin ja kosteisiin lounaisiin.
from: Jakutian aurinko
Helsinki: TAMMI, 2000
ISBN: 951-31-1785-5
Audio production: 2001, M. Mechner, literaturWERKstatt berlin
[Fölkel a nap, újra fölkel Jakutföld napja...]
madžarščina
Fölkel a nap, újra fölkel Jakutföld napja,
akár egy rozsdás golyó.
És döng a föld, ahogy a fekete aranyat, a zöld aranyat
szivattyúzzák, két kézzel dobozolják a
kaviárt, három műszakban
etetik az éhes szájakat.
És valahol, távol a hegyek mögött,
ahol minden cementbe öntött,
lakás alakú odú,
ahol kardemum és frissen őrölt kávé illata száll,
ahol fénycső cirpel, ahol szolárium
ad fényt és meleget,
és minden lakos, minden mosoly a hétköznapokra
készül, az elszámoltatásra,
délutánokra, hosszan tartó vodkás ebédekre a keményített gallérok alatt.
[Kumarra pihlajaa. Sen alle kasvot ylöspäin...]
finščina | Olli Heikkonen
Kumarra pihlajaa. Sen alle kasvot ylöspäin
veljesi on haudattu. Maan povessa luut
mustuvat, yrtit versovat nikamiin.
Kumarra pihlajaa, sen ihonkaltaista kuorta, oksan hankaan
ripustettua helminauhaa. Kumarra latvan liekkiä.
Juuret lävistävät veljesi rinnan.
Juuret lävistävät veljesi otsan.
Pihlaja on ääniä täynnä, jotka keväällä
puhkeavat lehdiksi.
from: Jakutian aurinko
Helsinki: TAMMI, 2000
ISBN: 951-31-1785-5
Audio production: 2001, M. Mechner, literaturWERKstatt berlin
[Tiszteld a berkenyét. Az alatt temették el...]
madžarščina
Tiszteld a berkenyét. Az alatt temették el
fivéredet. Csontjai a föld
mélyén feketednek, a fű bokádig ér.
Tiszteld a berkenyét, bőrszínű kérgét, az ágelágazás
göbére kötött gyászszalagot. Tiszteld a lomb lángját.
Ágai keresztülnőnek fivéred mellén.
Ágai keresztülnőnek fivéred homlokán.
A berkenye tele van hangokkal, amelyek tavasszal
kileveleznek.
[Jää vääntyy paasiksi rantaan. Maailman reuna, sanottiin...]
finščina | Olli Heikkonen
Jää vääntyy paasiksi rantaan. Maailman reuna, sanottiin,
mutta nyttemmin kuulee myös muuta. Voimalinjat surisevat
ja raidetta vedetään. Metsä kivettyy ja kansat kastetaan liittoon.
Puujumala risahtaa. Se poltetaan Kansan torilla, sillä uusi jumala
on jo valittu. Maa kaapeloidaan ja valjastetaan, mutta kiitos
viimeisestä, paperi on vihreää, puu mustaa, mitä muuta
halusit tietää. Lumi kohisee. Vesi kolahtaa putkeen.
Eilen naapuri halkaisi lantun ja ojensi puolikkaan. Koversin sen.
Sydämen söimme. Itkin vain hiukan kun näin auringon.
from: Jakutian aurinko
Helsinki: TAMMI, 2000
ISBN: 951-31-1785-5
Audio production: 2001, M. Mechner, literaturWERKstatt berlin
Kőlapként torlódik föl a jég a parton. Ez itt a világ vége...
madžarščina
Kőlapként torlódik föl a jég a parton. Ez itt a világ vége,
mondták régen, de manapság mást is mondanak. Zúgnak a magasfeszültségű vezetékek,
és síneket fektetnek. Kővé válik az erdő, a népeket államszövetségbe kényszerítik.
Reccsen a faisten. Elégetik a Nép terén, mert, hogy az új istent
már megválasztották. A földet bekábelezik és fölszerszámozzák, kösz
a vendéglátást, a papír zöld, a fa fekete, mi mást
szeretnél még tudni? Csikorog a hó. Víz csurran-csöppen a csőből.
Tegnap a szomszéd adott egy fél karórépát, kivájtam.
A közepét megettük. Mikor megláttam a napot, elsírtam magam.