Thomas Cooper
Translator
on Lyrikline: 1 poems translated
from: madžarščina to: angleščina
Original
Translation
HU – Zoltán Tolvaj
madžarščina | renshi.eu [GR-LU-IT-EE-SE-HU-PT-GR]
Nem tudom, miben lehetnék más. Tisztánlátó, kevésbé elvakult,
hogy az újszülött kitáguló szemében a kép ne legyen homályos.
Apáink 1989-ben az ancient regime vedlő kígyóbőrét kapargatják,
akár szovjet autóik testéről a mocskos gyári zsírt. A régi vasúti raktárt,
ahol szertartásaikat végezték, már lebontották. Válságtól villogó sötét
ablakaival a Westend teli szerelvénye áll ott, akár egy tömör Monolit,
ahová nem szökhet be fény, és nem lettek fényesebbek a kilátások,
hiába akadt annyi megmentő, merev nyakú filozófus, feminin próbababa,
focista népvezér. Az Öbölháború alatt Schwarzkopfnak csúfoltak a taxisok.
Olcsóbb benzinért tüntettek, amikor egy ronda obsitos kabátban
áttörtem a zsigulijaik gyűrűjét, hogy eljussak az erdő melletti boltba,
ahol már kapható volt a keserű varázselixír, amit Teiresziász emlői
azelőtt sohasem tejeltek. A nehéz terepen ledobott az ócska bringa,
sodródni kezdtem a kaotikus patakban, ahol piócák rendeztek vér-
szívó bált, mialatt Európa fekete arcán szederként burjánzott a rák.
Mosolyogva várta az ismerős szikét, a tengerentúli csodadoktorokat,
hadd lassa felnőni az évezred reményét, köztes utódait, akiket nem
áldozott fel, miután elhallgattak a légvédelmi szirénák, és a pincemélyből
kilépve előbb a törött széklábból faragott fegyvereket, majd a szurokkal
kisminkelt rongybabákat egyenként a téli Nap hunyorgó képébe vágta.
Audio production: renshi.eu @ poesiefestival berlin 2012
Hungary – Zoltán Tolvaj
angleščina
I am somebody else and she made me blind. I don’t quite know how I might be different. More clear-sighted, less purblinded, that the image in the widening eye of the new-born not be so obscure. In ’89 our fathers scraped off the moulting snakeskin of the ancient regime, like the factory grease from the bodies of their Soviet cars. The old railway depot, where they performed their rituals, has been demolished. In its place the teeming Westend supermall, dark windows glinting with crisis, a solid monolith, where no light enters, and the outlooks got no brighter,
in vain the many saviours, stiff-necked philosophers, beguiling mannequins, rabble rousing football stars. During the Gulf War taxi drivers called me Schwarzkopf. They protested for cheaper gasoline as I broke through their ring of commi era cars, wearing an ugly soldier’s jacket, to get to the store by the woods, where you could get the bitter, magic elixir that Tiresias’ breasts never before had yielded. On the rough ground my shoddy bike tossed me off, I began to drift down the haphazard stream, where the leeches were organizing a bloodsuckers’ ball
while cancer spread like wild mulberry across Europe’s darkened face. She waited, smiling, for the familiar scalpel, miracle-working doctors from faraway lands, that she might see the promises of the new millennia, her progeny, grow up, who had not been sacrificed, after the air-raid sirens had fallen silent, and emerging from the depths of the cellar, she threw first the guns carved of broken chair-legs, then the ragdolls, made-up with coal, one by one at the sneering face of the winter sun.