Benno Barnard

The boxes for chips and bananas
are packed with the bric-à-brac
of human memory:
plugs, artifacts, burial objects –
relics,

gradually grown cultic
from perishing in the attic,
and now being relocated.
Carved bones, painted shards
to protect our fleeting souls
from almighties and telluric forces.
We are hunters and gatherers.
We are fleeing Trojans,
nine cellars behind us.
   
Is that a thought?
But every thought is a frantic game
of dice on the cart now jolting
out of Asia Minor,
followed by the neighbor’s Rottweiler
and some Hector’s bouncing body.

One plate goes to the gods.
Inside a box – unseen, unheard –
the wooden alphabet
spells a word.

Where there’s a will, there’s the West.

It’s not until we arrange our bed
between new walls, locate power points,
and check that we can never gauge
the space in every box of books, that we
relax as people of the modern age.

Las cajas para chips y plátanos
contienen el baratillo
desde que el mundo es mundo:
enchufes, artefactos, ofrendas funerarias –
objetos

que, al deteriorarse en un desván,
se hicieron paulatinamente de culto
y que ahora se mudan con nosotros.
Huesos entallados, esquirlas pintadas
que deben proteger nuestra fugacidad
contra todopoderosos y fuerzas telúricas.
Somos cazadores-recolectores.
Somos troyanos con nueve sótanos
que nos largamos.

¿Es esto un pensamiento?
Pero no hay pensamiento que no tire los dados
como loco en una carreta que ahora huye de Asia Menor
dando tumbos,
seguida por el rottweiler de los vecinos
y el cadáver contusionándose de un Héctor.

Un plato se destina a los dioses.
En su caja oscura
el alfabeto de madera pone una palabra
bajo la rosa.

Donde hay una voluntad, está Occidente.

Sólo si colocamos nuestra cama
entre nuevos muros, si buscamos enchufes,
si nos percatamos de los inmensos
espacios en las cajas de libros,
nos calmaremos hasta volvernos contemporáneos.

Les boîtes à chips et bananes
contiennent un bric-à-brac
d’humaine souvenance:
fiches éléctriques, artefacts, dons funéraires –
objets

que leur mortification au grenier a graduellement
rendus cultuels,
et aujourd’hui emportés en d’autres lieux.
Os entaillés, tessons peinturlurés
qui doivent protéger notre fugacité
contre les tout-puissants et les forces telluriques.
Nous sommes des chasseurs-collectionneurs.
Nous sommes des Troyens fugitifs
laissant derrière eux leurs neuf strates.

Ceci est-il une pensée?
Mais aucune pensée qui ne joue aux dés
comme une folle dans la carriole
qui quitte maintenant l’Asie Mineure
en bringuebalant,
suivie du rottweiler des voisins
et du cadavre rebondissant d’Hector.

Une assiette s’effrite.
Dans sa boîte obscure
l’alphabet de bois pose un mot
sous la rose.

Qui veut, peut gagner l’Occident.

Il faut attendre que nous plaçions notre lit
entre des murs nouveaux, cherchions des prises
de courant, soyons sûrs des immenses
espaces des livres dans leurs boîtes,
pour retrouver le calme de nos contemporains.

Ann és Peter Nijmeijernek

Csipszes dobozok, banános rekeszek,
bennük a múlt, az emlékezet
limlomja zötykölődik:
dugók, műtárgyak, relikviák-
ezernyi tárgy,

melyeket az enyészet penésze,
patinája vont be, mind kultikus darab,
s most új helye felé halad.
Rovátkolt csontok, festett cserepek,
minket, halandókat megvédenek
holmi mindenhatók s a földvonzás ellenében.

Vadászó-gyűjtögető népség vagyunk.
Elvonuló trójaiak,
kilenc pince talpunk alatt.

Mi ez, tán csak nem gondolat?
Nem gondolat, perdül máris a kocka,
mintha a Kis-Ázsiából tovazötyögő
kordén vetné a helység bolondja,
nyomukban a szomszéd rotweilere,
s Hector porban vonszolódó teteme.

Az isteneknek is jut itt tányér-pohár.
A zárt doboz sötét belül,
a fából faragott ábécé betűiből
sub rosa egy szó összeáll.

Hol akarat, ott a nyugat.

S mikor már áll az ágy az új falak
között, s a konnektorokat
is lassan megtaláljuk, látjuk, mennye helyet
foglalnak el a könyvesdobozok,
akkor vedlünk csak vissza, leszünk mai emberek.