Zoltán Csehy
A perzsa freskófestő
A perzsa freskófestő
Amit nem rajzolt, nincs is.
Ha mégis lenne, merő csalás.
Meg hát ki érné utol a görögöket!
S ha mégis, itt más a szokás,
s kivetnek, ha nem követed.
Ahogy keze végigsöpör a falon,
s még a freskón innen játszik a porral,
nincs annál festőibb mozdulat.
A kompozíció! Ugyan!
Attól lesz, hogy imitál, idéz,
s görögsége ha kissé perzsa lesz,
ártani nem árt, s ha idegenebb,
teljességgel érthető.
Őt, őt festi föl, azért majd tódít picit,
kissé szebb lesz az arca, s majd diszkrét árnyalásba
rejti azt a kis forradást (mint ahogy Athénban tanulta).
Ajka ívét harmonizálja Pheidiasz módján
s a jón mesterek szerint.
Hajfürtje, fejformája, alakja marad a régi.
Vagyis a tapasztalás emlékéé.
Vagy ismerjük el, végeredményben
a képzeleté.
Már nem vágyik vissza,
csak olykor hiszi, hogy ott van,
eladják valahol, s megveszik valakik,
aztán az a szégyenletesen heves vágy,
mely csak göröghöz méltó.
Kell arany, sok és több,
alá cinóber s a babérhoz olivazöld,
meg ezüst, persze,
a perzsákat elbűvöli az ilyesmi.
A ruhája legyen inkább görög.
Aztán mellkasán, az az ostoba heg,
(a kés nyoma)
ahol egyesül emlék s képzelet.
