Szilárd Borbély
Három Ifjú Éneke.
Volt három ifjú hajdanában,
most róluk szóljon énekem,
kik elindultak szép sorjában
a sötét földi téreken.
Kísérte három angyal:
az Éj, a Nap s a Hajnal.
A Fény után kutatva jártak
az Óvilágban szerteszét,
és mindhiába, nem találtak
ők mást, csupán egy Kemencét.
Engedelmesen belép,
és fújni kezdi énekét.
A Három majd’ gyerek még,
mikor mindnek Izraelre
meg kell változtatni a nevét
önként. Vagyis rendeltre.
Úgy várják ők a reggelt,
de az Éj még el nem telt.
A Föld Urának parancsára
utaznak az Éjszakába’
étlen-szomjan, vagonban állva
a protektorátusába.
A tűz nem alszik soha,
s világít az éjszaka.
Tél volt és csönd és hó befedte
a földeket, hol angyalok
oly kormosan lengtek felette,
de szívük mégis felragyog.
Az Éjbe kiáltanak,
és a füstbe szállanak.
S a három ifjú lép a Fénybe,
és lelkük úgy világít ott,
mint ért cipó a kemencébe’,
mint búza Szem, ha felragyog.
A tűzben énekeltek,
mert fényesebb a lelkek.
És szállt hozzájuk egy Hívás
az Éjjen át, mint a sírás:
“Jöjj Ananiás, Azariás
és Mizaél!” – így az Írás.
S ülnek az Éjszakában,
a Halál Árnyékában.