Ákos Kele Fodor
Echiostoma
Echiostoma
Anya, mélytengeri lámpáscsápúfélék hímje vagy ívás után. A szemem mögött egy-egy háromszögletű szerv szórja a legszebb kék tüzet, amivel magamra hívtalak. Rámharaptál, kifordítod álkapcsodat, amely üres váz, nincs feneke, így keletkezik a fedetlenül úszó emésztőcsatorna toroknyílása; ebbe hajítod a zsákmányhalat is: a nyelőizmon meredő torokfogak közé. Így rögzülsz fel rám, szemed és a beled elsorvadt, csak a fogtöveidnél nyíltak meg a véredények, hogy az érrendszerünk egybenyíljon. Te meghaltál, én élünk. A heréd marad még épen – termékeny anyagot adsz most már mindörökre. Szűkebbre veheted a testeddel belakott helyet a sötét vízben, látjuk: sosem voltál fontos, csak a haltej, hogy a sokasodásban szűnjön az emlékezet. Az ikrák elfelejtik a testem – csak ez adhat teret az utódló életnek. Így táplálsz: áradjon ki belőlem minden, ami nem tart téged észben. Mostantól mindvégig csüngsz az oldalamból, és több van belőled: ahányszor csak erőszakot tettél rajtam. Áramvonalasságom oda, de mindegy, ebben a sötétségben nincs miért úszkálni.