Zoltán Csehy
A nehéz kotta
A nehéz kotta lecsúszik a hangszer alá,
és ott is marad. Kimásznak belőle
a szavak. Elvegyülnek a porbolyhok között,
és tűrnek, kuksolnak,
míg marad a zene,
a fejben, ujjban, mozdulatban őrzött.
Valahol leütöm, és a billentyűzet adja,
és elfog a félsz, hogy öreg vagyok,
képtelen a memorizálásra,
hogy immár
sokkal többet tud az ujj, mint az elme, az ész,
hogy okosabb a képzeletnél
a legtriviálisabb mozdulat is.
Hogy a nehéz kottát nincs, aki fölemelje.