Gábor Schein
Láthatatlan háború
Láthatatlan háború
A villamos ragyog. A színtelen házak
álma tengermélyi, néma. Az arcok átlátszó
buborékok, az ablakokból szállnak föl,
ahol régen áttört a víz. A gyalogos,
amint az egyik oldalról a másikra átmegy,
szatyrában nehéz éveket cipel. Jobb rájuk
nem is emlékezni. Volt, aki a gyors halál
horgára akadt. Volt, aki csak megbetegedett,
és mikor felgyógyult, az erkély rácsát
borostyánnal futtatta be, ládákban virágot
nevelt. Írt is néha, egyre kevesebbet.
Az álomból már a fék csikorgása sem ébreszt.
A porcokra mész rakódik, a homloklebenyen
lakhatatlan szigetek épülnek. De a félelem
metronómütéseit nem tompítja semmi.
A villamos egy nyolcszögletű téren elakad.
Az utasok kiáltoznak, az ajtókat verik.
Nincs segítség. Az évszázadok cirádái
lassan benövik őket, apró virágállatok.