Ákos Kele Fodor
Hallottak
apanya, te kétfelé szétterülő lantfarkú madár aki vagyok a párzótisztáson, több mint húsz madárfaj hangjának utánzására képesen, az erdőnek udvarolok. Hogy a tojót rávegyem, szemlélje meg pompás tollazatom, a legbonyolultabb dalt énekelem, amire csak képes vagyok. Leutánzom az összes környékbeli madár hangját, még a Kookaburráét is. Csivitelek és fütyülök és cserregek, de az erdő minden zajáról mesélek: majmok vagyok, motoros filmtovábbítású fényképezőgép, láncfűrész hangjai. Nem akarom mindazt, ami belőlem távozik – nem szavakat mondunk, így nem is figyelünk rájuk; ha nekem, a madárnak, lehetséges volna a fakitermelésre gondolnom, nem volna elég erős dalomban a párzószándék. Jövőre tárt szerelemként, apanya, hárman beszélek a számon át, ti is egy az időben egyre sötétülő vadonból, ahol kölcsönveszik egymást a fajok. A kölcsönös zajokban a majom döglött, tarlott az erdő és a kamera elrozsdál, és én mondalak tégem, ti enged, hogy ki csinálta azt a fotót, illegetek, billegek és hajolok és a halottakat visszapillantom.