Henry Kammer
holandês
Több gondosságot, ha agrártámogatás kéne!
Hommage à Bonaventura
A földgolyót, nagytiszteletű Kertész Uram, egészen
belepte már a civilizáció nevű penész,
s a férgek, igen, de mennyire, a férgek is
furkálóznak benne, nemigen hatolva ugyan mélyebbre
a héjánál, de annál észvesztőbb szaporaságban
nyüzsögnek a felszínén – bár irtják egymást
megátalkodott-derekasan, most már ennek ellenére mindenütt
van belőlük légiónyi.
Csak ahol ez elhanyagolt (mostoha)gyümölcs
héja kékes és vizenyős, ott elviselhetőbb a féregsűrűség
(ámbár nem intakt ez a vizenyő sem: a sós tócsákban
hajóroncsok).
Hát ez, kedves Jehova, a biogazdálkodás átka.
Egyáltalán: a laissez faire engedékenysége (vagy tán
a közönyösség, ha nem egyenesen
a kaján cinizmus?!) meg bírja bosszulni magát.
Hadd hozzuk szíves tudomására: Nem fejőstehén
az égi kassza, hogy az önhibájukból (már akár a
szakértelem hiánya az ok, akár alapjaiban hibás
maga a koncepció is) bajba jutott gazdáknak
mindegyre csak a hónuk alá nyúljon!
Azt javaslom, szép csendben felejtsük el ezt a
balul kiütött projektet a „föld”-del; ha jót akar, ne próbáljon
ennek a rendbehozására pénzt szerezni. – Töviről-hegyire
el kéne mesélnie, hogy mást ne mondjak,
hogy miképp jutott ennyire ebek harmincadjára.
Hát annyira tiszta Kertész Uram lelkiismerete!?
Abszurdum! Sétáljon és kontempláljon nyugodtan
a kert más részein, és süssön ki valami újat.
Elhiszem, hogy zavarja, amíg még létezik, a „föld”,
ez a corpus delicti, de ne törődjön vele, és (főleg)
ne próbálja meg eltüntetni; azon rajta veszthet.
Higgye el, ez a rothadozó gyümölcs
nem húzza már sokáig.
Legyen ő a betanulás selejtje. A tanulópénz.
Extraído de: Litera, Első nyilvánosság, 2004 április 5.
http://www.litera.hu/hirek/tatar-sandor-versei
Produção de áudio: Petőfi Irodalmi Múzeum, 2016
Meer zorgvuldigheid bij het verlenen van landbouwsteun!
Hommage aan Bonaventura
De aardbol, eerbiedwaardige Meneer de Tuinman,
is geheel bedekt met een schimmel die ‘beschaving’ wordt genoemd,
en wormen – in ontzaggelijke hoeveelheden! –
doorwroeten de planeet, weliswaar niet dieper doordringend dan
de schil, maar met een duizelingwekkende vruchtbaarheid
aan de oppervlakte krioelend – en hoewel ze elkaar
hardnekkig trachten uit te roeien,
vinden we overal hun legioenen.
Alleen waar de schil van de verwaarloosde (stief)vrucht
blauwachtig en waterig is, lijkt de wormdichtheid draaglijker
(ofschoon ook dat wondvocht niet ongerept meer is: in de zoute plassen
zweven scheepswrakken).
Dit alles, waarde Jehova, is de vloek van de bio-industrie.
Om een lang verhaal kort te maken: Uw laisser faire-beleid
(of wellicht Uw onverschilligheid, ja misschien zelfs boosaardig cynisme)
begint zich te wreken.
Mogen wij u erop wijzen dat de hemel geen melkkoe behoort te zijn?
Dat het geen pas geeft door eigen falen in moeilijkheden geraakte boeren
(of die moeilijkheden nu aan gebrek aan vakkennis
dan wel aan een verkeerde opzet zijn te wijten)
voortdurend te ondersteunen?
Mijn voorstel is om het mislukte project ‘aarde’
zo zoetjes aan te vergeten; als U verstandig wilt zijn, probeer dan niet
aan geld te komen om de boel te herstellen.
Wat U te doen staat, is uitvoerig te vertellen
hoe het komt dat alles –zacht uitgedrukt – zo in het honderd is gelopen.
Wilt u beweren dat uw geweten volstrekt rein is, Meneer de Tuinman?
Een absurde bewering! Maak eens een wandeling in een ander gedeelte van de tuin
om rustig na te denken, en verzin iets nieuws.
‘k wil graag geloven dat de ‘aarde’, dat corpus delicti, U blijft hinderen zolang zij bestaat,
maar bekommer U niet meer om haar en (vooral)
probeer haar niet te doen verdwijnen, dat zou namelijk onvoordelig kunnen zijn.
Geloof me, die rottende vrucht heeft haar langste tijd gehad.
Zie haar als gebruikt materiaal om het vak te leren.
Als leergeld dat U moest betalen.