Keveset költök.
Hiszen nem maradt
Már sok.
Mondja nekem
a látóhatár
betegeskedő csücske.

Kis sarokbolt amelyből
mindenki már hazavitt
egy-egy csecsebecsét.
Műszerkét.
Pótszívet.

Megmaradt a felvágott
erek éjszakája.
Éhínséges nyár
A barikádokon.
Nagyon drága csók
szerelem nélkül.

Várom eljöveteled.
Csakis téged. A védelem
kicsiny dalát.

Kiáltások és kicsi arany
lobogók kíséretében mint
folyami mentő keresem
tested a homokban.
Ahol az élet
újrakezdődik.

Csak te tudsz engem
tűkirálynővé változtatni.

És biztosan leengedni
az ezerfordulatú
hanglemezre.

Hogy az értelem pánikjában
és az érzékek fényében
megnyissam a zene
és a csillagok idényét. Újra.
És mégis oly másképpen.

Mintha már nem is lennék
por. Földre hullott.

Mintha a valahol
hirtelen bevésett
kivilágított
esődal maradék
ereje lennék.

A láthatatlanság
díszverete.

Lebegő folt.
Mely összement.

Azért hogy bennem
helyet találjon.