Guillaume Metayer
français
AZ APA A NAGYKÖNYVBEN
Mondj egy udvart. Egy titkot. Vagy adj tanácsot.
Mondj egyetlen udvari titkos tanácsost.
Egy olyan régit, szakállast, testeset,
realistát és jelentőségteljeset,
rég halott festők diákcimboráját,
bölcs, öreg színészek szerepálmát,
olyat, aki titkon tetszik a tömegnek,
viccek hőse, de a poénon röhögnek,
kétszer volt gyűlölve, négy-ötször megunva,
de lehet, hogy holnap miniszterelnök újra,
nem is olyan régen még nőügyei voltak,
és egy kicsit mindig részeg, állítólag,
fecseg a bálokon nagy élvezettel,
de nem él vissza a rábízott közhelyekkel,
a filozófussal hetente együtt étkezik,
de inkább amatőrmód történészkedik,
nevet ad egy kornak, egy pipának s emellett
még egy egyszerű kis német fejedelemnek,
tudja, hogy volt rossz, és hogy nem tette jóvá,
s nem is a bűnbánat – s nem is tette jóvá,
nem is tévedhetne, de azt is tudja, téved,
de most is megöletne engem vagy téged.
Tudnám, hogy gondja van rám, pedig nem szeretne,
én meg végre lennék bármi, csak szabad ne.
Production audio: 2005, Petőfi Irodalmi Múzeum
Le père dans le grand livre
Dis une cour. Dis un secret. Donne un conseil.
Dis-moi un conseiller aulique sans pareil.
Un de ces vieux Messieurs barbus et imposants,
bonhomme réaliste et rempli de bon sens,
compère de rapins depuis longtemps défunts,
vieux sage, rôle en or pour les vieux comédiens,
un qui sache, en secret, au peuple plaire aussi,
sympathique héros de cent plaisanteries
qui parfois irrita, ennuya plus souvent,
mais qui demain revient, chef du gouvernement,
tout récemment encore il eut des liaisons
et il serait toujours un peu ivre, dit-on,
à causer dans les bals il s’égaye vraiment
sans trahir les clichés dont il est confident,
avec un philosophe il dîne certains soirs,
en amateur plutôt il pratique l’histoire,
à une ère, une pipe il a donné son nom
et même en Allemagne à un Etat-croupion
il connaît bien ses torts, qu’il n’a pas réparés,
mais ne regrette rien – ça n’eût rien réparé,
l’infaillible est pourtant conscient de ses erreurs,
et nous ferait tuer, toi ou moi, tout à l’heure.
Je saurais son souci dépourvu d’amour vrai
et pourrais être tout sauf libre: ça, jamais.