Zoltán Lesi 
Translator

on Lyrikline: 8 poems translated

from: allemand to: hongrois

Original

Translation

vorrat

allemand | Andreas Altmann

der schnee beginnt in den augen,
wenn der wind das licht
laut aus den pappeln treibt.
du mußt dich entscheiden,
wenn dich dein schatten verläßt,
welche wege du aufstellst
fürs gehen. das zimmer erkaltet
unter geräuschen des schnees.
es klopft an der tür. du öffnest das holz.
es ist die alte geschichte.
jemand erkennt dich
und erzählt dir, was war.
du trocknest die worte und hoffst,
daß sie halten. doch noch ist es
september. du verteilst
deine schatten nach ihren gewichten,
fällst leicht durch die worte,
die leiser werden, verstummen,
wenn du sie aufschlägst
auf seiten des schnees.

© Rimbaud Verlag
from: das langsame ende des schnees. Gedichte.
Aachen: Rimbaud Verlag, 2005
ISBN: 3-89086-624-7
Audio production: 2004, M.Mechner / literaturWERKstatt berlin

A maradék

hongrois

a hó a szemekben kezdődik,
amikor a szél a fényt
hangjával a nyárfák közül kikergeti.
el kell döntened,
ha árnyékod elhagy,
melyik utat választod.
a szoba kihűl
a hó zúgása alatt.
kopognak az ajtón. kinyitod.
a régi történet.
valaki megismer
és elmeséli, mi újság.
kiválogatod a szavakat és reméled,
megmaradnak. de még
szeptember van. árnyékaid,
súlyuk szerint osztod szét.
megkönnyebbülsz, a szavak
elhalkulnak, elnémulnak,
amikor fölkeresed
a hó lapjain.

Fordítás: Zoltán Lesi

selten genug

allemand | Andreas Altmann

weiß blättert das apfelholz
im licht des windes.
für sekunden sehe ich durch
meine ersten augen.
eine stimme, die anwuchs
in ausgelassenen worten.
ich kann sie nicht mehr erinnern.
nur gesichter, zu denen sie gehörte,
erkennen sie wieder. spiegel
haben kein langes gedächtnis.
wasser hat mit ihnen geduld.
ich sehe dazwischen. als kind
hab ich oft die angebissenen äpfel
in den bach geworfen.
sie waren noch unreif.
ihre wellen setzten den himmel
nur kurz in bewegung.

© Rimbaud Verlag
from: das langsame ende des schnees. Gedichte.
Aachen: Rimbaud Verlag, 2005
ISBN: 3-89086-624-7
Audio production: 2004, M.Mechner / literaturWERKstatt berlin

ritkán elég

hongrois

fehéren rezeg az almafa
a szél fényében. 
pillanatokra az első, 
szemeimmel látok. 
egy hang nő hozzá 
féktelen szavakban. 
már nem emlékszem rá. 
csak a korábbi arcaikra,
felismer újra. a tükröknek 
nincs emlékezete. 
a víz türelmes velük. 
közben látom. mint gyerek 
a megharapott almákat
gyakran a patakba hajítottam. 
még éretlenek voltak. 
hullámaiktól egy pillanatra
szétfutott az ég. 

Fordítás: Zoltán Lesi

insel kopf

allemand | Andreas Altmann

vergitterte bunkerwände liegen am kopf
der insel gestoßen das meer plätschert dahin
vergangene hände haben einzelne federn
an finger starke drähte gebunden im stein

nach dem sommer werden sie fliegen
hier sieht man teile der wurzeln von unten
ohne zu sterben steil blättert die küste
aus dem sand zeigt eine rostige uhr

sie ist naß ihr vergeht diese zeit später
hab ich den schwan für die federn gefunden
ihm fehlte der kopf nur am körper
war das bild seines schattens zu ändern

© A.A.
from: Augen der Worte. Gedichte.
Aachen: Rimbaud Verlag, 2004
ISBN: 3-89086-654-9
Audio production: 2004, M.Mechner / literaturWERKstatt berlin

sziget fej

hongrois

a sziget fején berácsozott
bunkerfalakat verdes a tenger
hajdani kezek ujjain tollak
erős drótok kőbe vésve

a nyár után repülnek 
itt alulról látszanak a gyökerek 
anélkül hogy meghalnának a meredekre kimart
parton a homokból kiáll egy rozsdás óra

nedves és ez az idő az órán később telik le 
megtaláltam a hattyút a tollhoz 
csak a feje hiányzott a testéről  
az árnyékának képe éppen változott 

Fordítás: Zoltán Lesi

so einfach

allemand | Monika Rinck

Ein Hang, nein, eine große Fläche,
sanfte Hügel, Aufgewölbtes, ich sehe ein Gefälle,
eine Streckung, ganz ergeben, einen Bogen.
Grün muss alles sein und ein verbindlicher Olivenhain
spendet exquisiten Schatten, selten,
äußerst selten.

Es muss eine weite Mulde sein
mit weichen Übergängen, eine Reling, erdnah,
an der silbrig grüne Fransen wehn, es ist wohl
eine Wiese! Eine Wiese! Dort will ich das Bleiben spürn,
Dass keiner geht und keiner zahlt und hungrig
oder müde wird. Nicht das Murren,
nicht die Sorge, die, das wißt ihr schon,
ein wenig ehrenwerter Dämon ist.
So sind wir nicht, wir haben hier
vermehrtes Brot, Wort, Fische
und Substanzen. Ich sag es gleich:
Wir mögen was Substanzen sind und
was sie tun.

Wie wunderbar, die Fülle hier, die wie das Leben ist
und wie das Wort und besser noch,
doch Jesus Christus sagt es mir
"Du hast längst keine Mitte mehr."
Vielleicht könnten Highheels hilfreich sein
für die Balance, zum Glück, schon kommen die Apostel
Den grünen Hang herab, durchqueren
Den Olivenhain mit einer Auswahl
Stiefeletten.

© M.R.
from: Verzückte Distanzen. Gedichte.
Springe: zu Klampen! Verlag, 2004
ISBN: 3-933156-81-5
Audio production: Literaturwerkstatt Berlin, 2004

ilyen egyszerű

hongrois

Egy emelkedő, nem, egy nagy felület,
lágy dombokkal, felgyűrődve, egy lejtőt látok,
egy nyúlványt, odaadón, ívesen.
Zöldnek kell lennie az egésznek, és egy elkötelezett olajfaliget
osztja a különös, ritka,
nagyon ritka fajta árnyakat.

Egy tág mélyedés legyen,
lágy átmenetekkel, egy hajókorlát, földközelben,
amelyen ezüstös zöld rojtok lobognak, de hisz ez
egy mező! Egy mező! Itt akarom érezni, hogy elidőzünk.
Hogy senki nem megy el, senki sem fizet vagy lesz
éhes és fáradt. Semmi morgolódás,
semmiféle gondok, amik, ezt már tudjátok,
kissé olyanok, mint a tiszteletbeli démonok.
Mi nem vagyunk ilyenek, itt van nekünk
a megsokszorozott kenyér, szavak, halak
és szubsztanciák. Megmondom rögtön:
mi szeretjük azt, ami lényeges,
és amit ez tehet.

Milyen csodálatos itt ez a bőség, amely mint az élet maga
vagy mint a szó vagy még olyanabb,
de Jézus Krisztus hozzám fordul
„Jó ideje nem találod már a lényeged.”
Talán a magas sarok tenne valamit
az egyensúlyért, nagy szerencse, már jönnek
az apostolok a zöld lejtőn lefelé,
átvágnak az olajfaligeten egy garnitúra
magas sarkú csizmácskával.


Fordítás: Zsellér Anna


- - - alternative - - - 


ilyen egyszerű

Egy lejtő, nem, egy nagy síkság,
szelíd dombok, kitüremkedés, egy lankát látok,
egy megnyúlást, egész alázatos, egy ívet.
Minden zöldüljön ki és egy lekötelező olajfaliget
tökéletes árnyékokat nyújt, ritkán,
kivételesen ritkán.
Csakis egy széles mélyedés lehet
puha átjárókkal, egy korláton, földközelben
ezüstöszöld rojtok lobognak, ez valójában
egy mező! Egy mező! Ott akarom megérezni, milyen maradni,
hogy senki se távozik és senki se számol, senki se éhes
vagy fáradt. Nem a morgás,
nem az aggodalom, ami, már úgyis tudjátok,
egy nem túl tiszteletreméltó démon.
Mi nem ilyenek vagyunk, van nekünk
megszaporított kenyerünk, szavunk, halunk
és lényegünk. Mondom rögtön:
Szeretjük a lényeget magát és
azt is, amit csinál.

Milyen csodálatos, a bőség itt, ahogyan az élet van
és ahogyan a szó és még jobb,
mégis Jézus Krisztus mondja nekem
„Neked már nincs középpontod.”
Talán a tűsarkú segítene az egyensúlyban
maradni, de már jönnek az apostolok
a zöld lejtőn lefelé, átkelnek
az olajfaliget különféle
félcsizmákban.

Fordítás: Zoltán Lesi

Fordítás: Zsellér Anna / Fordítás: Zoltán Lesi

i had a pony (her name was lucifer)

allemand | Monika Rinck

ihr gieriger ponyblick unter züngelnden brauen
so versteinert sie blüten den himmel zu stein
lapislazur und in breitband versteinert sie rotes
korallen zu riffen umkreist von den kellnern
kann sie schon wieder nicht zahlen sie muss
sofort weg hier ein gerangel im rücken
die gäste schauen zu boden in gläser
als sie ein kellner an den haaren herbeizieht
lacht sie kippt fast kennt keine dosierung
ihr erhobener arm fuchtelt toxisch verstärkt
klimpern die billigen klunker wie schlüssel
wie sie jetzt losschreit wie es denn sein könne
dass wir wir alle offenbar komplett vergessen
dass dem hals der von perseus geköpften
medusa ein pferdesöhnchen entsteigt
das blitz bringt und donner dem zeus
der über diese attribute der herrschaft
zuvor überhaupt nicht verfügte -

© 2007 kookbooks, Idstein
from: Zum Fernbleiben der Umarmung
Berlin: kookbooks, 2007
Audio production: Literaturwerkstatt Berlin, 2004

i had a pony (her name was lucifer)

hongrois

a sóvárgó pónitekintete a tüzes szemöldökök alatt
kővé változtatja a virágokat az eget
lapislazúrrá és széles sávban piros
korallok zátonyosodnak pincérek kerülgetik
már megint nem tud fizetni azonnal
el kell tűnnie innen mögötte dulakodás
a vendégek a poharaikon keresztül a padlót bámulják
miközben egy pincér a hajánál fogva ráncigálja elő
ő csak nevet majdnem meghajlik nem ismer mértéket
a felemelt karja méregerősen hadonászik
az olcsó brillek mint kulcsok csörögnek
most elkiáltja magát mint lehetséges
hogy nyilvánvalóan mind teljesen elfelejtjük
hogy a perszeusz által lefejezett medúza
torkából egy lófiacska bújik elő
a villámlást és a mennydörgést hozza zeusznak
aki az uralkodás eme attribútumaival
korábban egyáltalán nem rendelkezett –

Fordítás: Zoltán Lesi

der letzte tag im süden

allemand | Monika Rinck

wir werden dir ein mittel spritzen
an diese bank im ferienhaus fixiert
sieh mal hier, wie deine stirne leuchtet
o - der schläfen glanz im stillen
widerschein des weißen lampenschirms
wie schön du bist, wie gut und
unvermutet ist das licht
durch deine adern läuft ein schimmer
und in der dunklen kammer nistet
radium - deine kleine grüne angst.

überall, bei allen anderen, regen sich visionen
doch nicht bei dir. bei dir ist alles
klar und scharf zu sehn, die ettiketten, die kakteen.
alles da im broken glass der letzten nacht
die figurinen des begehrens, die zarten schäume
hier hat der liebe herrgott selbst mit seiner zunge
dir die deinige gelöst, du sprichst, wie schön
vom pharmakon, vom wedeln der platanen
und vor der türe stehn sie schon,
die schuhe die wir haben,
die säcke mit dem müll und der passat.

© M.R.
from: Verzückte Distanzen. Gedichte.
Springe: zu Klampen! Verlag , 2004
ISBN: 3-933156-81-5
Audio production: Literaturwerkstatt Berlin, 2004

utolsó nap délen

hongrois

valami szert fújhattunk neked ide
a nyaralóház betonjához erősített padra
nézd csak, hogy ragyog a homlokod
ó – a halántékod sugárzik a fehér
lámpaernyő néma visszfényében
milyen szép vagy, milyen jó ez
a váratlan fény
az ereiden végigfut egy csillanás
a sötétkamrában rádium
honol – kicsi zöld félelmeid.

mindenhol, mindenki másnál, víziók százai
mozognak, de nálad. nálad minden
tisztán és élesen látható, a feliratok, a kaktuszok.
minden itt van, az elmúlt éj broken glass s benne
a vágy nőfigurái látszanak, a finom habok
a jóisten most maga oldotta meg
nyelvével a nyelved, és szólasz, jaj de szépen,
pharmakonról, a platánok intéseiről
és az ajtónk előtt már kinn állnak
cipőink, az egész készlet,
a szemeteszsákok, és erre fúj a passzát.

Fordítás: Zsellér Anna

- - - alternative - - -


az utolsó nap délen

beadunk neked egy szert
a nyaralóban, a padhoz rögzítve
nézz csak ide, hogy világít a homlokod
ó – a halántékon ragyog a fehér
lámpaernyő adta fény mozdulatlan visszatükröződése
milyen szép vagy, milyen jó és
váratlan a fény a vérereiden
átszűrődő sejtelem
és a sötét kamrákban fészkel
a rádium – a te kis zöld félelmed.

mindenütt, mindenki másnak hallucinációt okoz
de nem neked. számodra minden világosan
és élesen látható, a cimkék, a kaktuszok.
körülöttünk a broken glass-ban az előző éjszakából
a vágy szobrocskái, finom habzás
itt a jóisten önön nyelvével,
amitől a tied megered, beszélsz, mily szépen
a gyógyszerről, a platánok legyezőjéről
és már az ajtó előtt állnak
a cipők, a mieink,
a zsákok a szeméttel és a passzátszél.

Fordítás: Zoltán Lesi

Fordítás: Zsellér Anna / Fordítás: Zoltán Lesi

tour de trance

allemand | Monika Rinck

wie sich alles drehte, wiederholte, dehnte,
und rotierte, die wärme war a space so vast,
so katastrophisch groß, war sie arena
worin die trümmer von objekten trieben,
wilde schläge in der ferne, keiner hörte,
jeder fühlte, die wellen der erschütterung.
wo etwas fehlte, wurde alles größer,
drehte sich, rotierte, kam in's schlingern
und blieb dann in der mitte liegen.
die müdigkeit war eine kur, das gewicht
der atmosphäre, halluzinogene leere
federte, es drehte sich jetzt weniger
als wären die schläge, in dem was sie sind
gegenstand der verdünnung, als würde
die zeit, der reißende raum, präzise und
zärtlich vergiftet, in ihrem gewebe stiege
die chemische schwäche, es schäumte,
erstickte, das weiße lager der krusten,
das sich formierte, wird reicher und toxisch
verrauschten die schläge, es dreht sich,
dreht sich unmerklich, und steht.

© 2007 kookbooks, Idstein
from: Zum Fernbleiben der Umarmung
Berlin: kookbooks, 2007
Audio production: Literaturwerkstatt Berlin, 2004

tour de trance

hongrois

ahogy minden forgott, ismétlődött, tágult
és pörgött, a meleg a space so vast volt,
olyan szörnyen nagy, stadion méretű,
amiben a tárgyak törmelékei sodródtak,
senki sem hallotta a durva becsapódásokat a távolban,
de a rengés hullámait mindenki érezte.
ahol valami hiányzott, minden nagyobb lett,
forgott, pörgött, dűlöngélni kezdett
és aztán maradt fekve, középen.
a fáradtság gyógyított, a légkör
súlya, a hallucinogén üresség
rugózott, most kevésbé forgott,
mintha a becsapódások adnák lényegükkel,
a felhígulás tárgyát, mintha
az idő, a erős sodrású tér, precíz és
finoman mérgezett lenne, a vegyi kapcsolatok
gyengülnének a szöveteiben, pezsegne,
megfulladna, az egymásra gyűlt fehér kérgek rétegei,
kialakultak, gazdagabb lesz és a becsapódások
megmérgezve elhalkulnak, forog,
észrevétlenül forog, és megáll.

Fordítás: Zoltán Lesi

la defense

allemand | Monika Rinck

es sind nur wenige grad, vielleicht fünf
oder sieben, um die erhöht die glühende stadt
in semantischer drift, haitisch, ein tunis vielleicht,
in richtung äquator davontreibt, die wärme,

die verzweiflung, mein liebling, ich sehe,
wie der riemen, das glück, diese tasche,
dir in die schulter, die weiße, hineingeht,
hell, und niemals ganz trocken, ein streifen

am glücklichen himmel, so hoch oder höher,
verteidigen achsen das hohe gegen das weite
schneiden sie wege in das gequerte, senken
den hysterischen steg weit in die vorstadt

man fühlt die verzweiflung, man fühlt
was die glücklichen fühlen, es füllt sich
das forum, das große, noch größer,
mit menschen, der aufzug, die achsen

des kreislaufs, gerichtet, zum himmel,
zur wölbung, die quere, indes fahren die
freunde im gemieteten auto den zubringer
in einer nicht glücklichen richtung hinauf

denn die freunde sind wie die gefühle
gesteigert, sind wie die erwartung, sind
dialektische temperaturen, unterscheiden
zwischen glück und verzweiflung nicht mehr.

© M.R.
from: Verzückte Distanzen. Gedichte.
Springe: zu Klampen! Verlag, 2004
ISBN: 3-933156-81-5
Audio production: Literaturwerkstatt Berlin, 2004

la defense

hongrois

alacsony a hőmérséklet, talán öt
vagy hét fok, ennyi emeli az izzó várost
jelentésbeli elmozdulásban, haitiül, egy tuniszi talán,
az egyenlítő irányába eltereli, a meleg,

a kétségbeesés, kedvesem, látom,
amint a bőrpánt, a boldogság, ez a táska,
a válladba, a fehér, belevág,
világos, és sosem igazán száraz, egy csík

a boldog égen, olyan magasan vagy annál is magasabban
megvédik a tengelyek a magast a tágassággal szemben
ellentétes irányba utakat törnek, a hisztérikus
stéget a távoli elővárosba süllyesztik

kétségbeesést érzünk, érezzük,
amit a boldogok éreznek, megtelik
a nagy és az annál is nagyobb fórum,
emberekkel, a felvonó, a vérkör

tengelyei, az ég felé mutatnak,
az ívhez, a keresztirány, közben a barátok
a bérelt autót egy nem egészen szerencsés
bekötő úton vezetik felfelé

mert a barátok mint a felfokozott
érzések, mint az elvárások,
mint a dialektikus hőmérsékletek, már nem
tesznek különbséget boldogság és kétségbeesés között.

Fordítás: Zoltán Lesi