Peter Holland 
Translator

on Lyrikline: 16 poems translated

from: hongrois to: allemand

Original

Translation

Készülődés a varjak ünnepére

hongrois | Gábor Schein

Meghalunk itt sorban, mint a kis bakák.
Ki karmot dicsér, ki robotot, ki hazug szót,
és boldog mind, ha pókhálóvá nyűtt takaró alatt
rózsaszín húst ölel. Amiről hallgatunk,

nem a nagy titok. Nem siklunk soká az idő taraján.
Negyven fölött az ember már kész temető.
Sűrű esőbe néz, az arcokat ernyők fedik,
de képzeletben még itt is hús után kap.

Így készülünk, ostobán, a varjak ünnepére.
Lesz nagy sírás, károgás. Pedig ha bevonul a győztes,
szekerén a megkötözött testtel, nevethetnénk is akár.
Sikerült a nagy átverés. Csak azt nem tudjuk, kinek.

© Schein Gábor
from: Schein Gábor: Üdvözlet a kontinens belsejéből
Budapest: Jelenkor Kiadó, 2017
ISBN: 9789636766443
Audio production: Petőfi Irodalmi Múzeum / Petőfi Literary Museum

Vorbereitung auf die Feier der Krähen

allemand

Wir sterben hier einer nach dem anderen, wie das gemeine Fußvolk.
Wer lobt die Krallen, wer die harte Arbeit, wer das verlogene Wort,
alle sind sie glücklich, wenn sie nur das rosige Fleisch umarmen können
unter ihren fadenscheinigen Decken. Worüber wir schweigen,

ist kein großes Geheimnis. Wir reiten nicht lange auf den Wellen der Zeit.
Jenseits der vierzig ist der Mensch schon fast ein Friedhof.
Er schaut in den dichten Regen, die Gesichter von Schirmen bedeckt,
aber in Gedanken schnappt er auch jetzt noch nach dem Fleisch.

So bereiten wir uns vor, idiotisch, auf die Feier der Krähen.
Das wird ein großes Weinen und Krächzen. Dabei könnten wir lachen,
wenn der Wagen des Siegers einzieht mit dem gefesselten Körper.
Der große Bluff ist geglückt. Nur wissen wir nicht, wem.

Aus dem Ungarischen von Orsolya Kalász und Peter Holland / Grand Tour - Reisen durch die junge Lyrik Europas, herausgeben von Federico Italiano und Jan Wagner, Hanser Verlag, München, 2019.

Nyelv

hongrois | Ákos Kele Fodor

A nyelv egy faj.
A vörös sügér kopoltyúlemeze alatt mászik a szájig az ászkarák. Anya, halottként olyan vagy, mint a vörös sügér, akiben a rák él. Csöndre tértél, mert három pár kapaszkodólábammal beágyazódok és elemésztem a nyelved – csonkjába beleállok, nem is válunk már külön soha. Egy egész élet lesz egy egész szerved: úgy használsz, mint saját anyanyelvet, mert a rák szíve a fejében van; s én élvezem, hogy nyelvként élek, hogy beszélsz velem és ha eszel, engem is etetsz. Falatjaidból legelőbb én csemegézek: csönded helyébe állok, én forgatom a szavaid, ahogy te régen engem, anya, a sörényes hangyász aki voltál: állva szülél, de nem pottyantam le, szőrödbe csimpaszkodva a köldökzsinóron lógó méhlepénnyel együtt kúsztam a hátadra; a nyelvizmod a mellcsontig benyúlik – dobogott a szíved és azzal tisztogattál. Azóta mindig erről álmodok, mikor a vár belsejében a jóllakottságtól elnyom az álom, és forgolódok és hiába próbálnak csípni a termeszek. Épp úgy, mint te, mikor ravatalodon újszülött muraközi csikó voltál első éjszakáján, aki még nem állva alszik; nem pislog, pedig muslicák próbálnak inni a szeméből, és szívhangról és hideg vérről álmodik. Én már álltam, álmot láttam arról, miért alszanak a fejlettebb organizmusok. És muslincák ittak a szememből; a temetőbogár a test alól kihordja a földet, és a tetemet golyóvá tapossa, a gyásznépek pedig krúgatva körben darvadoznak. És én azóta is folyton szomjas vagyok, mint az erjedésen élő gyümölcslegyek, de félek az állóvíztől, mert félek a vértől: a lópióca aki vagy, itatáskor juthatsz a torkomba, és ha sokat nyelek belőled és nagyon megduzzadsz, megfulladok. Lóvakuláskor csak ezt látom magam előtt, egy fekete nadálytőt, ring az ártéren, csíkok úsznak és énekelnek, és nyelvek: ízeltlábúak vagy gerinctelenek dagadnak a torkomra. Ahogyan neked is teleszívta magát vérrel a nyelved, anya, és kilóg, mint a szűkgyomrú szaladókakukk csőrén a túl nagy csörgőkígyó darabkája, aki apránként emésztődik, mint a dadogás, és egy egész faj, és nyeldeklik.

© Ákos Fodor Kele
Audio production: Haus für Poesie, 2019

Muttersprache

allemand

Die Zunge ist eine Spezies.
Durch die Kiemenblätter dringt die parasitäre Assel in die Mundhöhle des Rotbarsches ein. Mutter, als Tote bist du ein Rotbarsch, in dem ein Zungenfresser lebt. Du kehrst in die Stille zurück, weil ich mich mit drei Fangarmen in dir einniste und deine Zunge absterben lasse – ich hake mich an deinem Zungengrund fest und wir bleiben für immer zusammen. Ein ganzes Leben wird zu deinem Organ: Ich werde zu deiner Sprache, Mutter, denn das Herz der Assel befindet sich in ihrem Kopf, und ich genieße das Leben als deine Zunge, du sprichst mit mir und wenn du isst, ernährst du mich mit. Jeden Bissen koste ich vor dir, dränge mich in dein Schweigen, drehe und wende deine Worte, wie du mich früher gedreht und gewendet hast, Mutter, als du ein Ameisenbär warst: Du hast mich im Stehen geboren, aber ich fiel nicht auf die Erde, ich hielt mich an deinem Fell fest, und mit dem Mutterkuchen an der Nabelschnur kroch ich auf deinen Rücken; damals setzte deine Zungenmuskulatur weit hinten am Brustbein an – du hast mich sauber gemacht mit deinem schlagenden Herzen. Seither träume ich davon, wenn ich mit vollem Magen im Bau schlafe, mich hin und her wälze, und die Termiten mich vergeblich zu beißen versuchen. Genau wie dich, Mutter, als du ein neugeborenes Muraközer Fohlen in seiner ersten Nacht auf der Bahre warst, das noch nicht im Stehen schlief, noch nicht blinzelte, obwohl Taufliegen aus seinen Augen tranken und es von Herztönen und kaltem Blut träumte. Ich konnte mich schon auf den Beinen halten, und im Traum verstand ich, warum höher entwickelte Organismen den Schlaf brauchen. Taufliegen tranken aus meinen Augen; der Gemeine Totengräber trug die Erde unter dem Körper ab und stampfte den Leichnam zur Kugel, umringt von einer Trauergemeinde trompetender Kraniche. Seither bin ich immer durstig, wie die sich von gärenden Substanzen ernährende Fruchtfliege, aber ich fürchte mich vor stehenden Gewässern, weil Blut mir Angst macht. Der Blutegel, der du bist, Mutter, kann während des Trinkens in den Hals gelangen; schlucke ich viele von dir und saugt ihr euch voll, ersticke ich. Bei Mondblindheit sehe ich immer das Gleiche vor mir: den Echten Beinwell, der in den Niederungen wippt, die schwimmenden, singenden Schlammpeitzger und die Zungen: Anschwellende Gliederfüßler und Wirbellose saugen sich an meiner Kehle fest. Auch deine Zunge saugt sich mit Blut voll und hängt heraus, Mutter, wie das Ende einer Klapperschlange aus dem Schnabel des Rennkuckucks mit dem viel zu kleinen Magen; denn sie kann nur nach und nach verdaut werden – wie das Stottern und manch andere Spezies, lässt sie sich nur Stück für Stück herunterschlucken.

Deutsch von Orsolya Kalász und Peter Holland

Echiostoma

hongrois | Ákos Kele Fodor

Anya, mélytengeri lámpáscsápúfélék hímje vagy ívás után. A szemem mögött egy-egy háromszögletű szerv szórja a legszebb kék tüzet, amivel magamra hívtalak. Rámharaptál, kifordítod álkapcsodat, amely üres váz, nincs feneke, így keletkezik a fedetlenül úszó emésztőcsatorna toroknyílása; ebbe hajítod a zsákmányhalat is: a nyelőizmon meredő torokfogak közé. Így rögzülsz fel rám, szemed és a beled elsorvadt, csak a fogtöveidnél nyíltak meg a véredények, hogy az érrendszerünk egybenyíljon. Te meghaltál, én élünk. A heréd marad még épen – termékeny anyagot adsz most már mindörökre. Szűkebbre veheted a testeddel belakott helyet a sötét vízben, látjuk: sosem voltál fontos, csak a haltej, hogy a sokasodásban szűnjön az emlékezet. Az ikrák elfelejtik a testem – csak ez adhat teret az utódló életnek. Így táplálsz: áradjon ki belőlem minden, ami nem tart téged észben. Mostantól mindvégig csüngsz az oldalamból, és több van belőled: ahányszor csak erőszakot tettél rajtam. Áramvonalasságom oda, de mindegy, ebben a sötétségben nincs miért úszkálni.

© Ákos Fodor Kele
Audio production: Haus für Poesie, 2019

Echiostoma

allemand

Mutter, du bist ein Tiefseeangler-Männchen nach dem Laichen. Aus den dreieckigen Organen hinter meinen Augen verströme ich das allerschönste blaue Feuer, mit dem ich dich anlocke. Du beißt dich an mir fest, stülpst dein Gebiss nach außen, ein leeres Gestell ohne Boden – der Eingang des freischwimmenden Verdauungskanals weitet sich; da wirfst du auch die Beutefische hinein; zwischen die Schlundzähne, die aus der Schluck-muskulatur ragen. So hängst du dich an mich, deine Augen und dein Darm verkümmern, nur die Blutgefäße an deinen Zahnwurzeln öffnen sich, damit unsere Kreisläufe sich vereinen. Du stirbst, als Ich leben wir weiter. Deine Hoden bleiben funktionsfähig – du wirst die fruchtbare Substanz bis in alle Ewigkeit liefern. Die Masse, die dein Körper im dunklen Wasser verdrängt, kannst du verringern, wie man sieht: Du bist nicht wichtig, nur die Fischmilch, um die Erinnerung durch Vermehrung auszulöschen. Der Rogen vergisst meinen Körper – nur das kann Raum für fortpflanzungsfähiges Leben schaffen. Es ströme alles aus mir heraus, was nicht mit dir zusammenhängt; so nährst du mich. Fortan und für immer hängst du seitlich an mir herab und es gibt viele von dir: jedes Mal, wenn du mir Gewalt antust, einen mehr. Die Stromlinienförmigkeit meiner Figur ist hin, aber das ist bedeutungslos, denn in dieser Dunkelheit gibt es nichts, wofür es sich zu schwimmen lohnte.

Deutsch von Orsolya Kalász und Peter Holland
Aus: Dies wird die Hypnose des Jahrhunderts: Ungarische Lyrik der Gegenwart. Hrsg. von Orsolya Kalász und Peter Holland. (KLAK Verlag, Berlin, 2019)

Héjesés

hongrois | Ákos Kele Fodor

A legforróbb napszakban, apa, te krokodilusmadár, egy nagyobb állat lábnyomához vezettél, én meglapultam a mélyedésben. Te homokot szórtál rám, és elmentél vízért, hogy rám locsold és lehűljek. És én elképzeltem, hogy vízirigók vagyunk, a vízesés mögötti mohában fészkelünk, és várlak, és te a vízfüggönyön át jársz haza. Vártam, hogy hozd és locsold, és még árnyékot is vess rám, de nem jöttél vissza, mert azt hitted, ormányos szárcsa vagy: a tófenékről másfél tonna követ hordtál össze értem, hogy egy szigeten nevelj, távol a ragadozóktól. Elhagytál egy nagyobb ügyért. Izzott a homok, és éreztem, hogy kipottyanok a mohából, és a vízbe esek, és önállóan is ki tudok úszni a partra, ha lecsukom átlátszó szemhéjamat.

© Ákos Fodor Kele
Audio production: Haus für Poesie, 2019

Liderfall

allemand

Zur heißesten Zeit des Tages, Vater, führtest du, Krokodilwächter, mich zu dem Fußabdruck eines viel größeren Tieres, und ich kauerte mich in die Vertiefung. Du streutest Sand auf mich und gingst Wasser holen, um es über meinen Körper zu gießen und mich zu kühlen. Und ich stellte mir vor, dass wir Wasseramseln sind, im Moos hinter dem Wasserfall nisten, und ich warte immer darauf, dass du durch den Wasservorhang heimkehrst. Ich wartete darauf, dass du Wasser bringst, um es über meinen Körper zu gießen und mir auch Schatten zu spenden, aber du kamst nicht zurück, weil du glaubtest, ein Rüsselbläßhuhn zu sein: Du hast für mich anderthalb Tonnen Steine vom Grund des Teiches zusammengetragen, damit du mich auf einer Insel großziehen kannst, fern der Raubtiere. Du hast mich für eine bedeutendere Sache verlassen. Der Sand glühte und ich spüre, ich falle gleich aus dem Moos, ins Wasser hinein, und ich kann ganz allein bis ans Ufer schwimmen, wenn ich meine durchsichtigen Augenlider schließe.

Deutsch von Orsolya Kalász und Peter Holland
Aus: Dies wird die Hypnose des Jahrhunderts: Ungarische Lyrik der Gegenwart. Hrsg. von Orsolya Kalász und Peter Holland. (KLAK Verlag, Berlin, 2019)

Keringőlárva

hongrois | Ákos Kele Fodor

Mindig arról álmodtam, anya, hogy temetőbogár vagy, és forgatsz és nyalogatsz engem a petézőkamrában, hogy ne támadjanak meg a penészgombák. És kikeléskor a lárvának, a szájszerveim még olyan gyengék, hogy a nősténynek kell etetnie, és még bábállapotomban is velem maradsz. De éheztem, mert te csak egy hártyásszárnyú voltál, és csak egy agyagkorsócskát formáltál nekem. Megszúrtál, megbénítottál egy náladnál kétszer nagyobb pókot, a korcsóba cipelted, majd engem, a petét a hasára tojtál és befalaztál. A sötétben ébredtem a kábított pókkal, a még áramló testnedvű egyedülléttel, első táplálékommal. Óvatosan, nem mohón rágom be magam a pókba, a végső bábállapotig várok a létfontosságú szervekkel, hogy minél később jussak el a feketeség szívéhez és központi idegrendszeréhez; és nem teszem fel soha a kérdést, honnan tudom, hogyan szabad falni a magányból, hogy hosszan éljen, hogy túléljek. Lassan eszem fel a pókot, és nem értem, hogy tud élni, ha nem is tud beszélni? Apa távolléte, nyolc lába nem beszédes, mégis él, éltet és élni hagy, mert hagyom.
 
De én inkább cseréltem: a temető petéből keringőbogár árvája lettem, és tojásrakóemlős-embriók helyébe vágyom; rágóim szívócsatorna fúrja át, így csukott szájjal is kinyerem a zsákmány testnedveit a dús szőrzetben, ahol csecsbimbók nincsenek, csak két tejmirigymező; nem várom, hogy a szőrszálak vezessék le, kitúrom és kiszívom, anya, amit megtagadtál.

© Ákos Fodor Kele
Audio production: Haus für Poesie, 2019

Taumelkäferlarve

allemand

Ich habe immer davon geträumt, Mutter, dass du ein Aaskäfer, ein Totengräber, bist und mich in meinem Larvennest ableckst und umdrehst, damit die Schimmelpilze mich nicht befallen. Beim Schlüpfen ist der Kauapparat deiner Larve sehr schwach, als Weibchen musst du mich füttern und auch nach meiner Verpuppung bei mir bleiben. Aber du lässt mich hungern, weil du ein Hautflügler bist und nur einen winzigen Krug aus Ton für mich fertigst. Du stichst und lähmst eine Spinne, die zweimal so groß ist wie du, stopfst sie in das Gefäß um mich, um dein Ei auf ihren Rücken zu legen und den Krug dann zu verschließen. Ich erwache im Dunkeln auf der betäubten Spinne, einer noch durchbluteten Einsamkeit, meiner ersten Nahrung. Vorsichtig, ohne zu schlingen, fresse ich mich in die Spinne hinein, spare ihre lebenswichtigen Organe für die letzte Verpuppung auf, um nicht zu früh ins Herz der Dunkelheit und das zentrale Nervensystem vorzudringen; und ich stelle mir nie die Frage, woher ich weiß, dass ich die Einsamkeit fressen muss, um lange zu leben, um zu überleben. Ich esse die Spinne sehr bedacht, und kann nicht verstehen, wie sie am Leben bleiben kann ohne zu sprechen. Vaters achtbeinige Abwesenheit sagt mir nicht viel, aber sie ist lebendig, sie hält mich, sie lässt mich am Leben, solange ich es zulasse.

Aber ich wollte doch lieber tauschen: aus einer Totengräberlarve wurde ich zu einer Taumelkäferwaise, und nun wäre ich lieber das Embryo eines eierlegenden Säugetiers; meine Kauwerkzeuge werden für einen Saugkanal durchbohrt, so dass ich mit geschlossenem Mund die Körperflüssigkeiten der Beute trotz des dichten Fells aufnehmen kann, auch wenn es keine Zitzen gibt, nur Drüsen im Brustbereich, dem Milchfeld; ich warte nicht, bis die Nahrung aus dem Fell hervorquillt, ich wühle mich hinein und sauge auf, Mutter, was du mir verwehrt hast.

Deutsch von Orsolya Kalász und Peter Holland
Aus: Dies wird die Hypnose des Jahrhunderts: Ungarische Lyrik der Gegenwart. Hrsg. von Orsolya Kalász und Peter Holland. (KLAK Verlag, Berlin, 2019)

FORGATÓKÖNYV

hongrois | Katalin Ladik

                        Ó, azok a szép napok!
                        Samuel Beckett

Az eget szemléli. Maga elé néz. Szünet.
Összekulcsolja két kezét, a melléhez emeli őket,
szemét lehunyja.
Némán, de ajkait mozgatva imádkozik.
Szünet. Szünet.
Köp, hátrább hajol, felemeli a felső ajkát,
ínyét vizsgálja.
Leteszi a tükröt. Fűbe törli ujjait. Szünet.
A táska felé fordul. Száját festi, vércsík,
és többé nem mozdul.
Megjelenik a kéz.
Kinyitja szemét, felteszi szemüvegét. Mosoly.
Hátrahajol, lehunyja szemét. Szünet. Szünet.
A mosoly eltűnik. Tanácstalan arckifejezés.
Hosszú szünet.
Szembefordul. Szünet. Rendes hangon. Ingerülten.
Halkabban.
Még ingerültebben. Még halkabban. Vadul.
Ugyanazon a hangon.
Ingerülten. Még ingerültebben. Vadul.
Rendes hangon, egyhuzamban. Szünet.
Lélegzethez jut. Szünet.
Mutatóujját és középsőujját a szíve tájára teszi,
keresi, és megtalálja a szív helyét. Szünet.
Merev tekintet, beharapott ajak. Mosoly.
A mosoly eltűnik. Szünet. Szünet.
Hangja elcsuklik. Szünet.
Suttog. Hitetlenkedve hajol közel a földhöz.
A mozdulat félbemarad. Szünet.
A mozdulat félbe-
Szünet. Szünet. Halkan felnevet.
Becsukja szemét, kinyitja szemét.
Kezébe veszi a napernyőt. Szünet.
Hosszú szünet.
Félénk hangon. Szünet.
Szünet. Hosszú szünet.
A napernyő meggyullad. Füst, lehetőleg lángok.
Szünet.

© Katalin Ladik
from: Jegyesség
Budapest: Fekete Sas - Orpheusz, 1994
Audio production: Haus für Poesie / 2018

DREHBUCH

allemand

                                                           Oh, those beautiful days!
                                                           Samuel Beckett

Betrachtet den Himmel. Schaut vor sich hin. Pause.
Faltet die Hände, hebt sie zur Brust, schließt die Augen.
Betet stumm, bewegt aber die Lippen.
Pause. Pause.
Spuckt aus, beugt sich zurück, hebt die Oberlippe,
untersucht das Zahnfleisch.
Legt den Spiegel hin. Wischt die Finger am Gras ab. Pause.
Dreht sich zur Tasche. Malt die Lippen an, Blutstreifen,
und bewegt sich nicht mehr.
Eine Hand erscheint.
Öffnet die Augen, setzt die Brille auf. Ein Lächeln.
Beugt sich zurück, schließt die Augen. Pause. Pause.
Das Lächeln verschwindet. Ratloses Gesicht.
Lange Pause.
Wendet sich zu. Pause. Mit normaler Stimme. Gereizt.
Leiser.
Noch gereizter. Noch leiser. Wild.
Mit gleicher Stimme.
Gereizt. Noch gereizter. Wild.
Mit normaler Stimme, in einem fort. Pause.
Durchatmen. Pause.
Legt Zeige- und Mittelfinger auf die Brust,
sucht und findet die Stelle, wo das Herz ist. Pause.
Starrer Blick, zusammengepresste Lippen. Ein Lächeln.
Das Lächeln verschwindet. Pause. Pause.
Die Stimme versagt. Pause.
Flüstert. Beugt sich ungläubig hinab.
Die Bewegung bricht ab. Pause.
Die Bewegung bricht –
Pause. Pause. Lacht leise.
Schließt die Augen, öffnet die Augen.
Nimmt den Sonnenschirm in die Hand. Pause.
Lange Pause.
Mit ängstlicher Stimme. Pause.
Pause. Lange Pause.
Der Sonnenschirm fängt Feuer. Rauch, Flammen, wenn möglich.
Pause.

Deutsch von Orsolya Kalász und Peter Holland

GYERE VELEM A MITOLÓGIÁBA

hongrois | Katalin Ladik

                                               Gregor Davidownak


Gyere velem a mitológiába,
amely rólam szól s ettől kockázatos.
Androgin vagyok; hazug. Tehát őszinte.
Csakis önmagamról adok információt,
s az mindenkit érdekel, tehát közügy.
Az önkínzás eredménye vagyok, az önszerelemé.  

Gyere velem az időgépbe,
amely az alkotói mechanizmus velejárója.
Műtárgy vagyok, azaz kentaur. 

Gyere velem a mitológiába,
mert nem akarok műtárgy lenni.
Letépem láncaimat,
a teremtőnek nincs többé hatalma fölöttem.
Nincs esélyem. Tehát aktuális vagyok. 

© Katalin Ladik
from: Ikarosz a metrón
Novi Sad: Forum, 1981
Audio production: Haus für Poesie / 2018

KOMM MIT MIR IN DIE MYTHOLOGIE

allemand

                                               für Gregor Davidow


Komm mit mir in eine Mythologie,
die von mir handelt – und deswegen riskant ist.
Ich bin androgyn, verlogen. Das heißt, aufrichtig.
Ich gebe nur Informationen über mich preis,
und da alle daran interessiert sind, bin ich gesellschaftlich relevant.
Ich bin ein Produkt der Selbstquälerei, und der Selbstliebe.

Komm mit mir in die Zeitmaschine,
eine Begleiterscheinung des schöpferischen Mechanismus’.
Ich bin ein Kunstobjekt, also ein Kentaur.

Komm mit mir in die Mythologie,
weil ich kein Kunstobjekt sein will.
Ich habe meine Ketten gesprengt,
der Schöpfer hat keine Macht mehr über mich.
Ich bin chancenlos. Das heißt, ich bin aktuell.

Deutsch von Orsolya Kalász und Peter Holland

A FEKETE LÉGYCSAPÓ

hongrois | Katalin Ladik

Nagy dérrel-durral jön Mihály bácsi unokája. Magával hozta a keréken guruló, csilingelő hűtő-fűtő szekrényt, benne a pléhkakast, hogy tudja, merről fúj a szél. Ott őrzi a bátorságát meg az erényét. Ahogy jött, árulja a fényes, lakkos légycsapót. De a kutyának se kell. Nagy dühösen összefogdossa a szöcskéket, tücsköket, ne ugrándozzanak, muzsikáljanak a fülébe. Becsukja őket a jégvirágos szekrénybe. - Visszajövök még - kiáltja -, ha jobb idők járnak errefelé!

© Katalin Ladik
from: Mesék a hétfejű varrógépről
Novi Sad: Forum, 1978
Audio production: Haus für Poesie / 2018

DIE SCHWARZE FLIEGENKLATSCHE

allemand

Mit großem Tamtam kommt der Enkel von Onkel Mihály. Mit sich bringt er den rollenden, bimmelnden Kühl-Heiz-Schrank, darin einen Blechhahn, damit er weiß, wie der Wind weht. Dort bewahrt er auch seinen Mut und seine Tugend auf. Unterwegs bietet er glänzend lackierte Fliegenklatschen zum Verkauf an. Aber kein Schwein interessiert sich dafür. Voller Wut fängt er alle Grillen und Heuschrecken ein, damit sie nicht herumhüpfen und ihm in die Ohren geigen. Er sperrt sie in den Schrank mit den Eisblumen. – Ich komme wieder – ruft er – wenn die Zeiten hier besser sind!

Deutsch von Orsolya Kalász und Peter Holland

A FÁKAT MIND MEGNÖVESZTENI !

hongrois | Katalin Ladik

Aztán eltűnhetsz. Egyre többen utaznak
egy másik valóságba.
Ez a kert, maga a tiltakozás.
Lám, nem látni már emberi arcot.
Munkaterápia-versírás. Mindenki művelheti,
aki a lóhoz hozzáilleszti a saját fejét.
Ebben a kertben aztán eltűnhetsz.
Mivel egyre kevesebben maradunk,
egy szívességet tehetsz az utókornak :
költészeteddel sikeres patkányirtást hajthatsz végre.
Elszántnak lenni ott, ahol már a kétkedés is
ego-tripnek számít - önmaga ellensége
ki nem oltja magába a szegfűt és a narancsot.
Aki megcsinálta a történelmet:
a maga képére megalkotott egy délutánon.
Őrületét beléd oltotta egy nemzeti parkká nyilvánított Kertben,
ahol már a giliszta is ellenzéknek számít.
Helyjegyet vett magának a forradalomba.
Ez a kert nem sikít már neked szegfűt, narancsot.

© Katalin Ladik
from: Bukott angyalok
Audio production: Haus für Poesie / 2018

LASS DIE BÄUME GROß WERDEN!

allemand

Dann kannst du verschwinden. Immer mehr Menschen
reisen in andere Wirklichkeiten.
Dieser Garten ist selbst ein Protest.
Schau, es ist kein menschliches Gesicht mehr zu sehen.
Dichten als Arbeitstherapie. Jeder kann es tun,
wenn er seinen Kopf nur auf einen Pferderumpf setzt.
In diesem Garten kannst du wirklich verschwinden.
Da immer weniger von uns übrig bleiben,
kannst du der Nachwelt einen Gefallen tun:
die Ratten erfolgreich ausrotten mit deiner Dichtung.
Sei entschlossen dort, wo schon der Zweifel
als Egotrip gilt – sein eigener Feind ist,
wer sich nicht mit Nelken und Orangen kreuzt.
Wer die Geschichte gemacht hat,
erschuf dich nach seinem Bilde an einem Nachmittag,
veredelte dich durch seinen Wahn in einem zum Nationalpark ernannten Garten,
wo schon ein Regenwurm als Oppositioneller gilt.
Er hat sich eine Platzkarte für die Revolution gekauft.
Dieser Garten brüllt dir keine Nelken und Orangen mehr.

Deutsch von Orsolya Kalász und Peter Holland

A SÁSKA

hongrois | Katalin Ladik

Hogyan lopta el a sáska a holdat

Ült a lány a kéményen és őrizte a holdat. Szakít egy lyukat a harisnyáján, világosság támad. Azt hitte, a hajnal hasad és lehunyta a szemét. Csak erre várt a sáska. Kinyitotta a fiókot a lány combjában, és egy üde, fehér villanyégőt szagolt meg.


A sáska meséje az öröklétről

A ruhaszárítókötél a magas hegyekben van. Áll a hideg szélben fényesen, s az öröklétről énekel. A repülő madarak fekete ládák, se szemük se fülük, hogy odakiáltsanak: "Még!" Recsegve kinyílik ajtajuk ott, ahol a tüdő sivít, fölemelkednek a ruhaszárítókötél fölé, belevágják csőrüket az égbe.
Az égből sziszegő darazsak fúródnak tüdejükbe.


A sáska meséje a szeretetről

Négy zöld gomb van a mellén. Amikor az elsőt nyomja be, elsötétülnek az ablakok, az emberek kétségbeesetten vájkálnak saját szemgödreikben. Ha a második gomblyukhoz ér, narancs potyog az égből, a tizedik emeletről, karácsonyfák gurulnak csilingelve, töf töf. A harmadik gomb helye üres. A negyedik gombot most varrja fel. Reménykedve fúrja saját tüdejébe a csavarhúzót.


Az éneklő sáska

Addig ette a lány a rózsaszínű pudingot reggelenként, míg gömbölyű sáska lett belőle. Akkor kifésülte a haját, pengetni kezdte és trágár dalokat énekelt hozzá.

© Katalin Ladik
from: Mesék a hétfejű varrógépről
Novi Sad: Forum, 1978
Audio production: Haus für Poesie / 2018

DIE HEUSCHRECKE

allemand

Wie die Heuschrecke den Mond stahl

Das Mädchen saß auf einem Schornstein und bewachte den Mond. Es rieß ein Loch in seine Strumpfhose und Licht ward. Da glaubte es, der Morgen bräche an und schloß die Augen. Genau darauf hatte die Heuschrecke aber gewartet. Sie öffnete die Schublade im Schenkel des Mädchens und roch an einer frischen, weißen Glühbirne.


Das Märchen der Heuschrecke vom ewigen Leben

Hoch in den Bergen ist eine Wäscheleine. Glänzend steht sie im kalten Wind und singt vom ewigen Leben. Die Vögel sind schwarze Kästen im Flug, sie haben weder Augen noch Ohren um ihr zuzurufen: „Noch mehr!” Knarrend öffnen sich ihre Türen, wo die Lunge kreischt. Sie steigen auf über der Wäscheleine und schlagen ihre Schnäbel in den Himmel.
Aus dem Himmel bohren sich surrende Wespen in ihre Lungen.


Das Märchen der Heuschrecke von der Nächstenliebe

Vier Knöpfe hat sie auf der Brust. Wenn sie den ersten drückt, verdunkeln sich die Fenster und die Menschen wühlen verzweifelt in ihren Augenhöhlen. Wenn sie das zweite Knopfloch berührt, fallen Orangen vom Himmel, aus dem zehnten Stock. Bimmelnde Weihnachtsbäume rollen heran, töff-töff. Der Platz des dritten Knopfes ist leer. Den vierten Knopf näht sie gerade an. Voller Hoffnung bohrt sie einen Schraubenzieher in ihre Lunge.


Die singende Heuschrecke

Das Mädchen aß jeden Morgen rosaroten Pudding, bis es sich in eine kugelrunde Heuschrecke verwandelte. Dann kämmte es sein Haar glatt, zupfte daran und sang schmutzige Lieder.

Deutsch von Orsolya Kalász und Peter Holland

HÉT SZŰKÖS ESZTENDŐ / A KÉK KATONA

hongrois | Katalin Ladik

HÉT SZŰKÖS ESZTENDŐ

- Van itt valaki?
- Egy lófej és másfél ember.


A KÉK KATONA

A kék katona magas kerítés mögött lakott. Hét esztendeig nem érte napfény, fehér volt, akár a lepedő. Egy éjszaka kidugta combjait a kerítéslécen. Vonítottak a kutyák, kiugráltak a hegedűből. A fehér combok pedig nőttek, kitördösték a kerítést, megfojtották a kutyákat.

© Katalin Ladik
from: Mesék a hétfejű varrógépről
Novi Sad: Forum, 1978
Audio production: Haus für Poesie / 2018

SIEBEN MAGERE JAHRE / DER BLAUE SOLDAT

allemand

SIEBEN MAGERE JAHRE

            - Ist da jemand?
            - Ein Pferdekopf und anderthalb Mann.


DER BLAUE SOLDAT

Hinter einem hohen Zaun wohnte der blaue Soldat. Sieben Jahre lang fiel kein Sonnenlicht auf ihn, er war weiß wie ein Laken. Eines Nachts streckte er seine Schenkel durch die Latten des Zauns. Die Hunde heulten und sprangen aus der Geige. Die weißen Schenkel aber wuchsen, zerbrachen die Latten und erwürgten die Hunde.

Deutsch von Orsolya Kalász und Peter Holland

AZ EMBEREK SZÉTSZÉLEDÉSE

hongrois | Katalin Ladik

Mindennap lejött a gyönyörű kövér tyúk a hegyről és lerakta tojásait. Csúszós volt a talaj, hát elszaporodtak az emberek. Az öregek gonoszak voltak este, a fiatalok még gonoszabbak lettek reggelre. Egy éjszaka kicsordultak a kancsók, az as szonyok zihálva öntötték magukba a zavaros vizet. Látta ezt a tyúk és rájuk küldte a tüzet. Ott lóg azóta vörös cérnaszálon, izzó tojáshéjban az égen, az asszonyok meg sikítva kapkodnak utána. Jí! Jí!

© Katalin Ladik
from: Mesék a hétfejű varrógépről
Novi Sad: Forum, 1978
Audio production: Haus für Poesie / 2018

ALS DIE MENSCHEN AUSEINANDERGINGEN

allemand

Jeden Tag stieg das wunderschöne, fette Huhn vom Berg herab und legte seine Eier. Der Boden war glitschig, so vermehrten sich die Menschen. Die Alten waren böse am Abend, die Jungen wurden bis zum Morgen noch viel böser. Eines Nachts quollen die Krüge über und die Frauen goßen das trübe Wasser schwer atmend in sich hinein. Dies sah das Huhn und sandte Feuer auf die Menschen. Seit jener Zeit hängt es in einer glühenden Eierschale am roten Bindfaden vom Himmel und die Frauen schnappen kreischend nach ihm. Jieh! Jieh!

Deutsch von Orsolya Kalász und Peter Holland

JÉGMADÁR

hongrois | Katalin Ladik

Jík! Jík! Hú!
Kvrc. Kvrc.
Hess!

© Katalin Ladik
from: Mesék a hétfejű varrógépről
Novi Sad: Forum, 1978
Audio production: Haus für Poesie / 2018

EISVOGEL

allemand

Jiek! Jiek! Huh!
Kwrtz. Kwrtz.
Husch!

Deutsch von Orsolya Kalász und Peter Holland

A SZÖRNYETEG, AKIT SZERETÜNK

hongrois | Katalin Ladik

A tengerben a rizs megfő.
Ez az első megzavarodás;
a tenger úgy torzul el, ahogyan a falevél
pörkölődik szétterült hajad mellett.
A rizs megfő, a tenger kettéválik,
és sárga ablakon távozik.

© Katalin Ladik
from: Jegyesség
Budapest: Fekete Sas - Orpheusz, 1994
Audio production: Haus für Poesie / 2018

DAS MONSTER, DAS WIR LIEBEN

allemand

Im Meer kocht der Reis.
Dies ist die erste Verwirrung;
das Meer krümmt sich wie ein versengtes
Blatt neben deinem ausgebreitetem Haar.
Der Reis kocht, das Meer teilt sich
und entschwindet durch ein gelbes Fenster.

Deutsch von Orsolya Kalász und Peter Holland

NÉGY FEKETE LÓ MÖGÖTTEM REPÜL

hongrois | Katalin Ladik

Fekete szemű anyám, enyhítsd szomjadat a sötét szobábul. Eljön az este, tüzes hamuba takarlak, ablakodat befalazom, a vakablakba ültetlek. Fehér galamb repül, ajtó és ablak nincs rajta. Hétszer megolvasom ujjaimat, összeverem szárnyaimat. Meleg szél fújja hátamat, nézz hátra, anyám, mit látsz? Négy fekete ló, olyan sovány, hogy fázom tőlük. Vágd le, anyám, a karodat, tedd be a szájamba, hozzád akarok repülni. Szem, száj, orr, fül, hol vagytok? Itt vagyunk a forró hamuban. Fehér galamb repül, elviszi örökre az ajtót, ablakot.
Ezt énekeltem sötét szobában, anyám halálakor.

© Katalin Ladik
from: Mesék a hétfejű varrógépről
Novi Sad: Forum, 1978
Audio production: Haus für Poesie / 2018

VIER SCHWARZE PFERDE FLIEGEN HINTER MIR

allemand

Schwarzäugige Mutter, stille deinen Durst vom dunklen Zimmer. Der Abend kommt, ich bedecke dich mit glühender Asche, maure alle Fenster zu, setze dich in das blinde. Weiße Taube fliegt, hat keine Türe und kein Fenster. Siebenmal zähle ich meine Finger, siebenmal schlage ich die Flügel aneinander. Warmer Wind bläst mir in den Rücken, sieh zurück, Mutter, was siehst du? Vier schwarze Pferde, so mager, dass es mich friert. Schneide, Mutter, deinen Arm ab und leg ihn mir in den Mund, ich will zu dir fliegen. Augen, Mund, Nase, Ohren, wo seid ihr? Hier, in der heißen Asche. Weiße Taube fliegt, nimmt die Tür, das Fenster für immer mit.
Das habe ich in dem dunklen Zimmer gesungen, als meine Mutter starb.

Deutsch von Orsolya Kalász und Peter Holland

FEHÉR MADÁR

hongrois | Katalin Ladik

A csontból nemsokára szép fehér madár lett, felszállt s ezt  énekelte:

Anyám megölt, apám megevett,
Kis testvérem, Mariskám
Összeszedte csontocskám,
Kötötte selyemkendőbe,
Tette bocfa tövibe,
Kikelt, kikelt, itt van! Itt!
De szép madár lett belőlem!

Ezt meghallották, s tettek a fejébe egy gyönyörű szép kalapot.

© Katalin Ladik
from: Mesék a hétfejű varrógépről
Novi Sad: Forum, 1978
Audio production: Haus für Poesie / 2018

WEIßER VOGEL

allemand

Von den Knochen erhob sich schon bald ein schöner weißer Vogel und sang:

Mutter tötet mich, Vater frisst mich auf.
Meine Schwester, kleine Marischka
Sammelt die Knöchlein auf,
Knüpft sie in ein Seidentuch,
Legt sie untern Holderbusch,
Da schlüpft er, schlüpft, da ist er! Da!
Was für ein schöner Vogel bin ich geworden!

Dies hörten sie und setzten ihm einen wunderschönen Hut aufs Haupt.

Deutsch von Orsolya Kalász und Peter Holland