Ákos Kele Fodor
Keringőlárva
Keringőlárva
Mindig arról álmodtam, anya, hogy temetőbogár vagy, és forgatsz és nyalogatsz engem a petézőkamrában, hogy ne támadjanak meg a penészgombák. És kikeléskor a lárvának, a szájszerveim még olyan gyengék, hogy a nősténynek kell etetnie, és még bábállapotomban is velem maradsz. De éheztem, mert te csak egy hártyásszárnyú voltál, és csak egy agyagkorsócskát formáltál nekem. Megszúrtál, megbénítottál egy náladnál kétszer nagyobb pókot, a korcsóba cipelted, majd engem, a petét a hasára tojtál és befalaztál. A sötétben ébredtem a kábított pókkal, a még áramló testnedvű egyedülléttel, első táplálékommal. Óvatosan, nem mohón rágom be magam a pókba, a végső bábállapotig várok a létfontosságú szervekkel, hogy minél később jussak el a feketeség szívéhez és központi idegrendszeréhez; és nem teszem fel soha a kérdést, honnan tudom, hogyan szabad falni a magányból, hogy hosszan éljen, hogy túléljek. Lassan eszem fel a pókot, és nem értem, hogy tud élni, ha nem is tud beszélni? Apa távolléte, nyolc lába nem beszédes, mégis él, éltet és élni hagy, mert hagyom.
De én inkább cseréltem: a temető petéből keringőbogár árvája lettem, és tojásrakóemlős-embriók helyébe vágyom; rágóim szívócsatorna fúrja át, így csukott szájjal is kinyerem a zsákmány testnedveit a dús szőrzetben, ahol csecsbimbók nincsenek, csak két tejmirigymező; nem várom, hogy a szőrszálak vezessék le, kitúrom és kiszívom, anya, amit megtagadtál.