Attila Jász
Jelek
Jelek
Ablaknyílás a mellemen. Kitárom a szárnyait,
hadd szellőzzenek a szobák. Repülje át
minden rejtett sarkát a friss levegő. Hordja
csak tele homokkal, növényi, állati meg
emberi nyomokkal az idő. Csontjaimnak
majd egykoron puha homokágya legyen.
Egy-kettő elsárgulva a felszínen, míg
a legtöbb kicsit lejjebb pihen. Maradjon
az archeológusoknak is valami munka,
feladat, terep. De addigra annyira beborítja
a lakást, emlékeim zegét-zugát a homok,
a félig tárt ajtókat mozdítani se lehet.
Belülről is látni majd a festett kék eget.
Az ablakokat becsukom. Lazítok egy kicsit,
fekszem. Azaz jeleket hagyok a homokon.