MIKS MA VÄLISMAALE EI PÕGENE

1.
Armastada (mõtlen siin selle all: osata
      olla nõrk ja täiesti täiesti
             ükskõikne, saagu mis saab),
niisiis, armastada ja luuletusi kirjutada
       saab lõpuks igal pool ja lõpuks
              ära ei ela sellest kuskil.

2.
Alati ei jõua nõrk ju ka olla
       ja lohisedes luuletava loomaga endas
               kaasa, ja mõnikord
puhkab ju temagi pikalt ja armastus mõnikordki
libiseb
        peost,
ja oledki olukordades, mis sunnivad kavalaks, julgeks,
               julmaks, igavkavalaks, igavjulgeks –
        nagu vist igal pool mujal? ei tea.

3.
Seisab segavereline,
siit rootslane, sealt mustlane,
veidi sugulas-soomet ja ingerit, taani ja poola sinist,
alamsaksa aadellikkust, viimastes aastaringides venet,
sekka kolgaste lombakaid põlvkondi, verepilastust,
                                                                                pealegi
sõdades, katkudes hooti peaaegu
viimseni mulda jooksnud, ainult
keel veel veritseb, ainult keel veel
enam-vähem terve ja vana, ainult keel veel käib, mees
seisab, mees seisab, seisab segavereline,
metsastajate ja meresõitjate
küsitav, vägagi küsitav järglane
(„varja vabadust!“, varja, vii metsa ja pista samblasse,
võta merele kaasa) – kuid
kellest on tulnud siis, kellest on jäänud,
kellest on jäänud siis see, kes siin seisab,
Kalevipoeg kadunukene kaenlas, jalad oma lolluse läbi
otsast raiutud, lennukid pea kohal
paukumas, seisab
ja proovib soomeugriliselt mediteerida,
mets hõre, meri kinni, piir
kinni, seisab
ja viskab vahel vaatajatele võõrkeelset nalja, seisab
oma kadakate ja gootikate keskel,
mida pole kuskil mujal ilma peal,
kadakate, mis kasvavad täpselt kõrini, ja gootikate,
millega pole tal rohkem pistmist kui mõne minaretiga.

4.
Mis üldse tähendab „põgenema“?
Püha taevas küll, tõepoolest, miks siis mitte,
       kui niisamuti minna ei saa
                   ja kui sind siin keegi ei vaja?
Hirm ja võõrdumus, hirm ja võõrdumus,
        näljahirm ja võõrdumus toime
                   tulla, saagu mis saab,
                   sattudes kuhu tahes.

5.
Ja armastada ja luuletusi kirjutada
saab lõpuks igal pool ja lõpuks
ära ei ela sellest kuskil.

© Paul-Eerik Rummo
De: Saatja aadress ja teised luuletused 1968-1972
Tallinn: Kupar, 1989
Producción de Audio: Eesti Kirjanduse Teabekeskus [Estonian Literature Centre]

MIÉRT NEM EMIGRÁLOK?

1.

Szeretni (vagyis gyöngének és

           tökéletesen közömbösnek lenni,

                       jöjjön, aminek jönnie kell),

vagyis szeretni és verseket írni

           végül is bárhol lehet, de belőle

                       megélni sehol sem lehet.

 

2.

Gyönge azonban nem mindig lehetsz,

           s hurcolva magadban a verselő állatot,

                       mely néha

hosszan megpihen, és a szerelem is gyakran

kisiklik

           ujjaid közül,

és olyan helyzetekben találod magad, melyek ravasszá,

                       kegyetlenné és irgalmatlanná tesznek ̶

           ahogyan bizonyára mindenütt? nem tudom.

  

3.

Itt áll a férfi, a kevert fajú,

a részben svéd, részben cigány,

részben finn húsból vétetett utód, izsórok, dánok, lengyelek

ivadéka, évgyűrűit előbb alnémet nemesi vér színezte, később

orosz, és Isten háta mögötti tájak korcs nemzedékeié,

itt áll a férfi, a vérfertőzött,

háborúk poklát megjárva, vissza-visszarántva

már-már sírba hanyatló népét. Csupán a nyelv

vérzik még, csupán az anyanyelv

ép még úgy-ahogy, már csak a nyelv maradt,

itt áll a férfi, a kevert fajú,

vadászok, hajósok

faggatózó, örökkön kérdező utóda

(„rejtsd el a szabadságot!”, dugd el,

                       vidd ki az erdőbe, rejtsd el a moha közé,

           vidd magaddal a tengerre) – de

kinek az utóda, kinek a maradéka,

kinek a maradéka áll itt

önnön tébolyában gázolva, a halott Kalevipoeggel a hóna alatt,

letaglózva, repülőgép-zúgással a feje fölött,

s próbál

finnugor módon töprengeni,

ritkás az erdő, a tenger kapuja zárva, bedeszkázva

a határok is, itt áll a férfi,

és idegen nyelvű tréfákkal traktálja a nagyérdemű közönséget,

áll borókafenyők és gótikus lakóépületek között,

amilyenek sehol másutt nincsenek,

a ritkás borókafenyők és a gótika között,

melyhez alig van több köze, mint valamely minarethez.

 

4.

Mit jelent egyáltalán a „menekülés”?

Magasságos ég, valóban, mit is jelent,

           ha másképp nem mehetsz,

                       és ha itt senkinek sincs szüksége rád?

Félelem és elidegenedés, félelem és

           elidegenedés, és a kenyér kényszere,

                       akárhová kerülsz,

jöjjön, aminek jönnie kell.

 

5.

És szeretni és verseket írni

végül is bárhol lehet, de

belőle megélni sehol sem lehet.

Fordította: Jávorszky Béla