Orsolya Kalász, Christian Filips
alemán
A szó színeváltozása
Nyitottnak látszott, mint aki alszik.
Hordta hullámait.
A lüktetést a lehalkított téli táj alatt.
És a tenger mosolyt vetett ki a partra.
Apáca-folt a forró kicsi testen.
Szín az összetört pohárban.
Egy korábban zárt mozdulat.
Szép volt, ahogy felállt.
Hogy a tenger mosolyt vetett ki a partra.
Szerettem volna tárgy maradni.
Nem, nem leszek többé halhatatlan.
Ahhoz erős vagyok, hogy megvédjem magam.
Kérem a büntetésem.
Egyszerre történt az és ugyanaz.
Szótlanul ültem az üvegpohárban.
Csak a folt vándorolt a meztelen tájon.
A hangoknak nem volt folytatása.
Egy kinnfelejtett mozdulat csak.
A boldogság mint mozdulatlan táncos.
Korbácsütések a csupa-csont háton.
A tenger sem lesz többé halhatatlan.
Producción de Audio: Petőfi Irodalmi Múzeum
Transfiguration des Wortes
Offen war es, wie im Schlaf.
Trug an seinen Wellen. Ein Pulsen
unter der gedimmten Winterlandschaft.
Das Meer warf ein Lächeln ans Ufer.
Auf heißem, kleinem Leib ein Nonnen-Fleck.
Die Farbe im zerbrochenen Glas.
Die alte Geste, längst bezeugt.
Schön war es, als es sich erhob.
Das Meer warf ein Lächeln ans Ufer.
Ein Objekt wollte ich bleiben.
Nein, ich werde nicht unsterblich sein.
Bin stark genug, mich zu verteidigen.
Erwarte meine Strafe.
Dies und dasselbe geschahen zugleich.
Still saß ich dabei, im Glas.
Nur der Fleck durchwanderte die Landschaft.
Kein Klang setzte sich fort.
Nichts als eine draußen vergessene Geste.
Das Glück ein regloser Tänzer.
Peitschenstriemen auf knöchernem Rücken.
Und auch das Meer wird nicht mehr unsterblich.