Hugo Claus

neerlandés

Judit Gera

húngaro

ENVOI

Mijn verzen staan nog wat te gapen.
Ik word dit nooit gewoon. Zij hebben hier lang
genoeg gewoond.
Genoeg. Ik stuur ze 't huis uit. ik wil niet wachten
tot hun tenen koud zijn.
Ongehinderd door hun onhelder misbaar  
wil ik het gegons van de zon horen
of dat van mijn hart, die verraderlijke spons die verhardt.

Mijn verzen neuken niet klassiek,
zij brabbelen ordinair of brallen al te nobel.
In de winter springen hun lippen,
in de lente liggen zij plat bij de eerste warmte,  
zij verzieken mijn zomer
en in de herfst ruiken zij naar vrouwen.

Genoeg. Nog twaalf regels lang op dit blad  
hou ik ze de hand boven het hoofd
en dan krijgen zij een schop in hun gat.
Ga elders drammen, rijmen van een cent,
elders beven voor twaalf lezers
en een snurkende recensent.

Ga nu, verzen, op jullie lichte voeten,  
jullie hebben niet hard getrapt op de oude aarde
waar de graven lachen als zij hun gasten zien,  
het ene lijk gestapeld op het andere.
Ga nu en wankel naar haar
die ik niet ken.

© De Bezige Bij & Hugo Claus
De: Gedichten 1948-1993
Amsterdam: De Bezige Bij, 1994
Producción de Audio: Het Beschrijf, 2004

Envoi

Verseim még ásítoznak kicsit.
Ezt meg soha nem szokom. Elég régóta
betöltik otthonom.
Elég. Kiküldöm őket a világba, nem várom meg
míg kihűl a lábuk ujja.
Zavaros zsivajuk nem zavar
a nap zúgását akarom hallani
vagy a szívemét, e megkeményedő, hitszegő spongyáét.

Verseim, ahogy dugnak, nem klasszikus,
alpárian fecsegnek vagy fennkölten hencegnek.
Télen az ajkuk felfakad,
tavasszal az első napfénytől kinyúlnak,
nyaramat elrontják
ősszel meg nők illatát ontják.

Elég. E lapon még tizenkét sor hosszan
védem őket, dédelgetem
de aztán fenéken billentem őket nyomban.
Máshol lármázzatok, krajcáros rímek,
máshol remegjetek tizenkét olvasóért
egyetlen szórcsógő recenzensért.

Most menjetek, versek, kónnyű lábakon fussatok,
nem tapostátok meg keményen a kivénhedt földet
hol sírok vendégeik láttán felnevetnek,
holttestek egymásra hányva fednek holttestet.
Most menjetek, botladozzatok oda hozzá
kit nem ismerek.

Judit Gera fordítása

From: Parnasszus, 5, nr. 3 (1999).