Aubade

Aubade je bizon.
Rastvara svoje rogove kao lopoč,
a voda je rosa ishlapjela uslijed pokreta vrata
prema gore. Ta izmaglica skuplja se u uskom,
uzdignutom sloju krzna koje prati kralježnicu
kao bijeli jelen cestovni promet
kad pada snijeg.
Bijele latice lotosa,

ili,
bijela krvna zrnca kao niske od bisera
koje vise sa krovova kad je hladno.
Aubade-dah zaleti se i pojuri svojim kratkim,
strelovitim letom,
moguće kao život bijelog zeca
i ostalih bijelih životinja.

Aubade: jedino je on u cijelom prizoru smeđ.

Sve je ostalo bijelo, svugdje
gdje god malena puška oka
presvučenog tankom mrazovom opnom
može načiniti trapez.
Jedino je smeđe stablo s četiri korijena
i sa dvije grane.

Ne znam zašto, aubade

me podsjetio na žonglera
koji čeka da se na pješačkom prijelazu
pojavi zeleno svjetlo. Zatim počne bacati u zrak
prašnjave teniske lopte,
kuglu po kuglu,
nalik na velike, pretjerano pravilne orahe,
tup.
Kad bi bar jedna ispala na mokru cestu,
otkotrljala bi se pod haube auta
koji čekaju znak da krenu
i dan bi bio osiromašen.

Ovako, nema greške.
Nema blata na rukama.

Moja je ljubav
lovac koji nišani
u prazan prostor između rogova.

© Marija Dejanović

Aubade

Aubade egy bölény.
Két szarva széttárva, mint a tündérrózsa szirmai,
a víz leperdülő harmatcsepp a felegyenesedő
nyakszirten. A szitáló köd összegyűlik a keskeny,
felborzolódó szőrön, követi a gerinc vonalát,
mint fehér szarvas a forgalmat az úttesten
hóhulláskor.
Fehér lótuszszirmok,

vagy
fehérvérsejtek, igazgyöngysor,
mely lecsüng a tetőkről ha fagy van.
Az Aubade-lehellet nekiiramodik, megteszi
nyílegyenes röptét, rövid és sebes,
mint a fehér nyúl élete
és más fehér állatoké.

Aubade: csak ő barna színű az egész látképen.

Minden más fehér, mindenütt,
bármerre is mozdul a
vékony fagyhártyával bevont
szem szögletesen cikázó sugara.
Csak a fatörzs barna, a négy gyökere
s két ága.

Nem tudom, miért, Aubade
egy zsonglőrre emlékeztet,
aki a gyalogátkelőn arra vár,
hogy zöld legyen a lámpa. Utána
sáros teniszlabdákat kezd a levegőbe dobálni,
egyik labda, másik labda,
mint jókora, túlzottan is szabályos diószemek,
puff.

Ha kiejtene csak egyet is a nedves úttestre,
begurulna az indulás jelére váró autók motorháztetője alá
és a nap sivárabbá válna.
Így viszont nincs hiba. Nem tapad sár a kezekre.

Az én szerelmem
vadász, az üres térbe céloz,
a szarvak közé.

Fordítás: Krisztina Orovec