László Lenkes
húngaro
DETE
Dete leži u sobi, ne zna za ovaj vek. Ipak,
kada se probudi, ispije vodu i limun.
Limun pluta po bočici kao mrtva planeta:
mrtav je, isečen, iscedjen ali osveži dete
ko spisak mogućih očeva. To niko ne vidi,
ne čita, iz knjige ili sa usana, jer limun
skupi usne a knjiga zatvori vek.
Tako, dok voda teče, dete uporno raste.
Ono hoda i čita i sasvim napusti sobu,
kao što sadržaj knjige, pročitan,
zauvek ode u svet. Utom
i vek je iscedjen, sasušen kao planeta,
i nešto sveže se nazire kako pluta uz svest.
Tu je i skoro je jasno, kao odraz u staklu,
ali to nije stvarno: stvarnost spava u sobi.
A gyerek
A gyerek a szobában alszik, nem tud erről a századról. Mégis,
amikor felébred, kiissza a citromot és a vizet.
A citromszelet élettelen bolygóként úszik a víz felszínén:
holt, szeletelt, kifacsart, közben úgy felfrissíti a gyereket,
mint egy lehetséges apákról szóló jegyzék. Ezt senki sem látja,
senki sem olvassa, sem a könyvből, sem a szájról, mert a citrom
összerántja a szájat, a könyv pedig lezár egy évszázadot.
És miközben a víz folyik, a gyerek egyre nő.
Lépked és olvas, majd teljesen elhagyja a szobát,
miként a könyv tartalma, elolvasva,
örökre világgá illan. Mindemellett
az évszázadot is kifacsarták, kiszáradt, mint a bolygó,
közben valami friss sejlik fel, ahogy úszik a tudat szintjén.
Jelen van és majdnem világos, mint a visszatükröződés,
de valóságalap nélkül: a valóság bent alszik a szobában.