Björn Kuhligk

nac’hiñ a ran ar frapadoù, ar gorreadoù
al lec’hioù a ranker spilhenniñ

karout a ran ar pezh n’hellan ket marc’hatiñ
kasaat a ran ar pezh a c’hellhe kaout en un doare arall

fiziañs am eus en dour, dic’halloud
en disisped, en traezh

keit ha ma ‘meus soñj, e krog en-dro
ma c’hoantoù dalc’hmat

I deny the points in time, the surfaces
the places that should be pinned

I love what I can’t flog off
I hate what I could love differently

I trust water, inability,
lack of clarity, sand

as long as I can remember, wishing
has kept on starting again from the beginning

Je nie les moments, les surfaces
les endroits, ceux à épingler

j’aime, ce que je ne peux pas brader
je hais, ce que je pourrais aimer différemment

je fais confiance à l’eau, à l’incapacité
au flou, au sable

aussi loin que je puisse me souvenir, on
recommence les souhaits chaque fois à zéro

Tagadom az időpontokat, a felületeket,
a helységeket, melyek gombostűkké lettek

szeretem, amit ki nem árusíthatok
gyűlölöm, amit egyébként szerethetnék

hiszek a vízben, a tehetetlenségben,
a homályban, a homokban

mióta csak az eszem tudom, a
megkívánás mindig újrakezdődik