István Vörös
VILÁGFA
Van egy fa, aminek neve van.
Nem is neki, a részeinek. Minden
része egy egész. A világ
tetejébe gyökerezik. A
világ fundamentumába
növeszti lombjait.
Van egy fa. Piros termései
kezek és lábak. Az ég
egy füves sík. Galaxisokat
szedek, és nappalra vázába
teszem őket, de éjjel
visszaengedem az égre,
hadd keringessenek
csillagjaik körül bolygókat.
Egy nyúl trappol végig a tejúton,
egy macska az egérúton. Egy
kutya a nyomukban. Van egy
fa. Levélrései arcok. Levélrései
időn áthajoló naprendszerek.
Macskapofonnal hajított
üstökösök. Ez a fa tud beszélni.
De nem beszél. Helyette neked
kell beszélned vagy hallgatnod.