István Kemény 
Translator

on Lyrikline: 4 poems translated

from: german to: hungarian

Original

Translation

Den Toten des Surrealismus

german | Steffen Popp

               Wer mit den Dingen zusammenstößt,
               wird es derselbe sein, der sie harmonisiert?
               Das ist es wohl, was mich traurig macht.

               Hugo Ball

I

Draußen ist’s still, kein Tank von Shell
im Resonanzbereich meines Lauschens
kein Atom bricht ab
fällt in den Schacht, kein deprimiertes Organ
probt den Verrat und die Lilie
                  vor mir im träumenden Glas –

dieses Gewächs meiner Sehnsucht auch
schneuzt sein Arom nur semiotisch
ohne Geräusch in die entsetzliche Nacht!

Draußen ist’s still, der leere Parkplatz
Schubumkehr des Glücks und eine winzige
                                             Akademie  
fern dräut Asien
ein Horn des Poseidon, mit Güterzügen …

So kommt nun die Welt über den Winter!
Die Zwiebeln liegen auf dem Tisch
die Apparate des Wunders kreisen …

Aber der Schnee ist nicht mehr gotisch
eine wunschlose Erzform, ein hellblau
                                           getakteter Geiger
nein, er ist grau
und labbrig, die Abraumetage des Frühlings
ach –

und nur die untersten Schnee-Engel
halten sich noch an den Tankstellen
vermummt und marxistisch
in ihren winddichten Anoraks.


II

Draußen ist’s still, es schlafen Berg und Tal
reglos die Stadt, das Elend der Sprengwerke

ihr langsames Feuer vereinfacht den Raum
die Herzensgebrechen der Trainer
                                           Balkonpflanzen

und in den Meeren der Wal
und im Gefrierfach der Aal
Delikatessen, am Rand meiner Schwäche
ruhet die Liebe auch, ein Ghetto Rosen –

die großen Betonkörper winkeln das Licht
wo meine Hand liegt
                 ein Joch für Nachtfalter
und die Gedichte gehn über den Schnee
in kleinen Schritten …

Die toten Surrealisten
rumoren unecht im Grundstock der Wälder
kauen den Sternklee in diese Nacht
trockene Seekoffer, Schneeklima –

hinter dem Elend der Bäume
leuchtet die Heimat
die Elemente erfinden sich, meine Geliebten
liegen im Streit und zerfallen

aufsteht der Mond, von seinem Sitz
da sein gelber Mund
dort seine Beine, die schleifen.

© kookbooks
from: Wie Alpen. Gedichte
Idstein: kookbooks, 2004
Audio production: Literaturwerkstatt 2006

A szürrealizmus halottainak

hungarian

       Aki a dolgokkal ütközik,
       ugyanaz lesz, aki harmonizálja őket?
       Valószínűleg ez az, ami elszomorít.

       Hugo Ball

I

Kinn csend, Shell-tartálykocsi nélkül
fülelésem rezonanciaterében
egy atom se szakad le most
nem pottyan a mélybe, egyik deprimált szerv
sem lázad és előttem
        az álmodozó üvegben a liliom –

ő, vágyam csírája is csak halkan
szemiotikailag prüsszenti illatát
a szörnyű éjszakába!

Kinn csend, az üres parkoló
a boldogság fékezőrakétája és egy aprócska
                                                akadémia
távolabb egész Ázsia
Poszeidon kiihatatlan tülke, tehervonatok …

Így vonul át a világ a télen!
A hagymák az asztalon hevernek
a csoda alkatrészei körpályáikon …

De a hó immár nem gótikus
nem érce fémnek, nem is pengése égszín
                                 hegedűhúrnak
hanem szürke és
lottyadt, a tavaszércet takaró kőzet
jaj –

és már csak egy-két hó-közangyal
tartja az állást a töltőállomásnál
marxista módra, sállal az arcon
és szélálló anorákban.


II

Kinn csend, alvó hegyek és völgyek
mozdulatlan város, nyomorult robbantócégek

tüzei tisztázzák lassacskán a teret
ritmushibák az edzői szívekben
                      növényi lét a balkonokon

és a tengerek bálnája
és a mélyhűtő angolnája
csemegék, együtt pihennek a szerelemmel
gyarlóságom peremén, rózsagettó –

a nagy betontestek fekvő kezemre
szórják a fényt
a hatalmat az éjjeli lepkék fölött
és a versek kicsi lépteikkel
sietnek a havon …

A halott szürrealisták
motoznak az aljnövényzetben az erdőn
a csillagokat rágják eggyé az éjszakával
kiszáradt kofferek a hóhatáron –

a városi fák nyomora mögött
hazai fény dereng
kedveseim, az elemek felépülőben
szétesnek, összevesznek

trónusáról fölkelt a Hold
ott úszik sárga szája
amott a két béna láb, amit vonszol.

Kemény István Fordítása

Gibraltar

german | Steffen Popp

dahin (Goethe)


Kennst du, Geliebter, den Hass
Bäume, die spanische Wand
kennst du die Inseln, Kreuzfahrer
in ihren Ein-Mann-Torpedos –

Geliebter, verzeih, ich wollte nach Golgatha
aber im Wäscheschrank
lag nur ein gelber Revolver (so blieb ich).

Kennst du die See, Spuren von Kühnheit
im Schaum, Geliebter, im Schaum
kennst du das Land, seinen verrenkten Tragarm
schwer liegt es herum, unter der hungrigen Luft
planloser Wind
Wollspuren, Wärme und Staub darin.

Wie gern zög’ ich hinaus
wohnte, Geliebter, mit dir, unter Zitronen:
gingen nicht, in meinen tragischen Venen
die Elemente Gibraltars
schwer um und aller verschollenen Kaps
manische Augen, lidlos –

mein Herz ist eine Gräfin, umstellt von Pflegern
am Rand der City, Geliebter
                       blöken die Mietklaviere!

© kookbooks
from: Wie Alpen. Gedichte
Idstein: kookbooks, 2004
Audio production: Literaturwerkstatt 2006

Gibraltár

hungarian

dahin (Goethe)


Ismered, kedves, a gyűlöletet
a fákat, a spanyolfalat
ismered a szigetet, a kereszteseket
egyszemélyes torpedójukat –

Kedves, bocsáss meg, én a Golgotára akartam
de a fehérneműs fiókban
csak egy sárga revolver hevert (hát maradtam)

Ismered a tengert, a merészség nyomait
a szószban, kedves, a szószban
ismered az országot, azt, ahogy elterül
hadonászó daruját az éhes levegőben
szél a tervei nélkül
gyapotszál benne, por, meleg.

Oly szívesen mennék világgá
lakni, kedves, véled a citromok alatt:
ha vénáimban nem éppen
Gibraltár részecskéi
tévelyegnének ünnepélyesen s az összes parti szikla
nem lenne mániákus, héj nélküli szem –

a szívem egy grófnő ápolók között
a belváros peremén, kedves,
                     bégetnek a bérelt zongorák!

Kemény István Fordítása

Winter, Jerusalem

german | Steffen Popp

 

Ich bete, ich bete, allein
zwischen Grünpflanzen kaue ich Chips, salziges Manna

Stadt, leeres Gebirg, der Mond zielt
mit der Gelassenheit eines Maurers
über die Gräben …

Die Sterne sind matt, eine Brailleschrift
im gelben Hauslicht, unten am Tor stehen die Schinder
ein Haufen Nullen, schneeäugig
verkrachte Dämonen mit Trillerpfeifen –

aber die Welt atmet weiter
an meinem Fenster, kein Fluch
treibt sie aus ihrem Geheimnis
kein Wurm nagt sie an, kein Gebrüll eines heiligen
Rinds
kann sie erweichen! –

feldweit, unter Schneezäunen
sinkt sie zurück, in einen Schlaf aus Granit
auch sinkt das Meer, auch sinken
die großen Meer-Säuger, und alle Engel
sinken zurück
in ihre Schöpfungsgelenke –

in einem Schneeglas, vor mir
stürzt alles ein, schütteln die Sterne sich  
aber nichts mäßigt die Dinge
in ihrem Gewicht, treibt die Dämonen aus
diese Armleuchter –

unten am Tor stehen sie unverwandt
fröhliche Schneetreiber
auf ihre Schaufeln gestützt, spielen Trick-Track  
und ihre Hüte, dort in der Tiefe
schwanken wie Wurfscheiben …

© kookbooks
from: Wie Alpen. Gedichte
Idstein: kookbooks, 2004
Audio production: Literaturwerkstatt 2006

Tél, Jeruzsálem

hungarian

Imádkozom, imádkozom, ablakom
növényei közt, sós mannát rágva, chipset

-

üres hegység a város, völgyei          
túlpartja kőoldalára céloz
higgadtan a Hold…

A csillagok haloványak, Braille-szöveg
Odalent a sárga kapufényben sintér-csapat       
egy rakás nulla, hószemű         
deklasszált démonok, szájukból síp mered ki -

de ablakomnál itt a világ             
légzése nyugodt, nincsen
szitokszó, mi titkából kirágja
titkos férge sincsen, semmiféle szent
ökör
bőgése nem teszi porhanyóbbá! - 

a mezőkbe belepihen, alája merül
a hófogó falnak, a gránitig magát lealussza
vele alszik le a tenger, a nagy
tengeri emlősök és az összes
angyal is, ki-ki
saját teremtetése rétegébe -

mint egy hógömbben, előttem
omlik össze minden, a csillagok behavazzák
ám semmi módszer a dolgok súlyos
rendjére hatni démont kiűzni ezekből
a nagy széltolókból -

a kapunál a mélyben rendületlenül
a vidám hómester-csapat ott áll
lapátra támaszkodva társasjátékoznak
kalapjuk billeg és pörög
mint a diszkosz…

Kemény István Fordítása

Elegie für K.

german | Steffen Popp

 

Müd ist mein Auge, müd müd
wie Alpen. Eine verwunschene Strecke
aus Jahren ist mein Gesicht
Felder, in denen ich schlief –

gelbe Lampions, ein verrätseltes Kinderfest
alles ist außer mir, ein Stausee
in dem geflutete Dörfer nachts leuchten.

Die Erde gibt Farben
die Haut gibt Einheit
in den Plantagen rüsten die Obstbäume kühn
gegen das Weltall –

ringsum die Wiesen
                       reiben sich an meinen Füßen
der Fluss
an meiner Seite, unmerklich zieht ihn
ein fernes Meer.

© kookbooks
from: Wie Alpen. Gedichte
Idstein: kookbooks, 2004
Audio production: Literaturwerkstatt 2006

Elégia K-nak

hungarian

Fáradt a szemem, fáradt, fáradt
mint az Alpok. Az arcom
korszak, elvarázsolt évekből áll
rétekből, amiken háltam –

sárga lampionok, egy rejtvénybe foglalt gyerekünnep
kívül áll rajtam minden, egy víztározó tó
világítanak benne az elárasztott falvak.

A föld a színeket adja
az egységet a bőr
a gyümölcsösökben fegyverkeznek a fák
világ és űr ellen –
 
a mezők
                a talpamhoz dörgölőznek
a folyót
mellőlem észrevétlen vonzza
egy távoli tenger.

Kemény István Fordítása