Enrique Alda 
Translator

on Lyrikline: 1 poems translated

from: hungarian to: spanish

Original

Translation

A Szerető álma

hungarian | Krisztina Tóth

Palotaőrnek jelentkeztem, szép volt a háza népe,
akárcsak ő maga: gyermekei szőkék, nyúlánkak.
Domboldalon feküdt a ház, egy árnyas utca vége.
Integettek a kerítés előtt, már vártak.

A kutyájuk egykor az én kutyám volt. Vittem egy rajzot,
hogy megmutassam, milyen kutya volt régen.
Szerettük egymást. Tervezgettük, hogy majd ott
élünk mindannyian, teaszín békességben.

A feleség vak volt, a fehér lépcsőt sikálta,
ő meg rámutatott és azt mondta, a feleségem.
Ahogy lehajolt hozzá, csupa gyöngédség volt háta,
én pedig vártam, hogy a tetőtérbe fölkísérjen.

Ott éltem velük, napernyőket hordtam a kertben,
ez volt a munkám, és vigyáztam a gyerekekre,
miközben éjjel-nappal, erőmön felül szerettem
a széles, fehér lépcsőkön járva-kelve.

Aztán egyszer zivatar támadt, hordtam be kintről
a játékokat és kispárnákat a teraszra,
és mint aki végtelen, üres könyvből tekint föl,
hirtelen rádöbbentem, hogy mindennek semmi haszna.

Fejüket akkor levágtam és kimosott üvegekbe
helyeztem gondosan, mindet arccal előre
a márványlépcsők szélén, arra is ügyelve
hogy ki ne löttyenjen közben a vér a kőre.

Sírtam is, azt hiszem, de tudtam, hogy nem vagyok őrült,
hogy az ő nézésétől fordultak a dolgok át,
és fájt, hogy nem láthatom többé nemzéstől megdicsőült,
verejtékflitteres, ünnepi homlokát.

© Krisztina Tóth
Audio production: Petőfi Irodalmi Múzeum, 2008

El sueño de la amante

spanish

Me presenté para ser guardesa de su palacio,
su familia era bella como él: sus hijos rubios, esbeltos.
La casa estaba en la colina, al final de una calle umbrosa.
Me hicieron señas desde la verja, me esperaban.

Su perro había sido mi perro. Llevé un dibujo
para que vieran cómo era antes.
Nos amábamos. Hicimos planes para vivir allí
todos juntos, en paz color té.

Su mujer era ciega, fregaba la escalera blanca,
la señaló con el dedo y dijo: «Mi esposa».
Al inclinarse sobre ella vi su espalda llena de ternura
y esperé a que me acompañara al ático.

Vivía con ellos, me ocupaba de acomodar
los quitasoles del jardín y cuidar de los niños
mientras lo amaba noche y día con ahínco
subiendo y bajando las anchas escaleras blancas.

Un día empezó a llover y tuve que llevar
los juguetes y las almohadas del jardín a la terraza.
Y como asomándome a un libro eterno y vacío
me di cuenta de la inutilidad de mis actos.

Entonces les corté la cabeza, las metí en frascos limpios
con cuidado, con la cara de frente,
y los coloqué al borde de los peldaños de mármol,
de manera que no se derramara la sangre.

Creo que lloraba, aunque sabía que no estaba loca,
que fue su mirada la que lo cambió todo,
y me dolió no poder ver más su frente solemne,
con lentejuelas de sudor y glorificada por la procreación.

Traducción: Mester Yvonne y Enrique Alda