Párizs, München, Amszterdam,
és Berlin,
talán valamelyik
budapesti bérlakásban
épp
nem is tudom, hogy hol inkább
mozdulnak most a testek.
Mert mindennek teste van és vagy
keresik vagy kerülik egymást:
A te tested az én testem,
a hangyák testét Budapesten,
a kutyák testét Berlinben,
a csótányok testét Párizsban, az egér testét Münchenben,
amit Kiku végül is azzal a csapdával, amit Tamás szalámival
kent be, megfogott, majd Kiku egy férfizsebkendöbõl varrt
neki egy ejtõernyõt, és Tamás fogta az egeret, a hátára
kötve az ejtõernyõ, kiment a tizenkettedik emeleten az erkélyre
és óvatosan kinyitotta a tenyerét.
Késõbb már a madarak testét a temetõben,
ahová Kikut temette Tamás, a bejáratnál
egy ornitológia tájékoztató ismerteti,
hogy milyen fajtákkal találkozunk
a sírok között.
Vagy majd anyám testét Budapesten vagy hol,
és megint a te tested,
ahogy hasztalan igyekszik kerülni a testét.
Mert tapad mindegyik test valamihez, ránehezedik,
szeretne egy kicsit megpihenni:
Budapest teste Párizs testén, Párizs teste Berlin testén,
Berlin teste Amszterdam testén,
és minden bérlakás minden csótánya, hangyája,
egere tapad,
vagy csak a délelõtt föllopakodó szeretõ
teste az otthon testén. De az nem pihen,
figyel...
Nincs sehol rés, nem vész el semmi,
ha akarom sem.
Talán Kiku meg tudna vígasztalni ilyenkor,
de Tamás hallgat.