Az eső megteremtette tengerét, és a tenger az ő hullámait, feltorlódtak
a fellegek a tenger fehér habjai fölött – morajlás – tiszta hangok –
és amiként a magnószalagon a por összemos mindent,
szavakat, hangokat, sustorogva, így lépnek, elő a tegnapból,
halott beszélgetésekből, beszőve, elvétve, immár alig hallháton, erősödő
interferenciák mégis, hullámok, és ahová a szél megy, ha gyengéden
felzúg, felmorajlik, elhalkul, lanyhán és lágyan emelkedik fel, ahogy a daróc
zizegése elhal, vagy ahogy a hamuszürke szürkébe némul - egy kézmozdulat,
mint amikor hosszú betegség után minden egyidejűség elmúlik,
minden széllökés irányt vált felágaskodva emelkedik a fénybe.