Ron Winkler

mine forældre slog ofte

de stille skænderiers bog op. når det skete

gik jeg for det meste en tur med

en af min barndoms tre hunde.

de hylede hele idyller sammen.

min søster legede bedstemor og hørte

dårligt. Bedstemor selv hørte godt,

men gik ellers for altid at være på rejse i valsens

verden. bedstefar var allerede

sin egen stille bog. man læste den ud

af fotoalbummene. De eftermiddage var tunge

og tilrøgede som brokadegardinerne

i den fine stue. Grønkålsgrøn med gylden bort:

alle gæster roste valget, og derefter likøren.

besøg var fredsrejser, man øvede

filantropi og frihed: her spillede gevirer

rollerne som de store formænd på væggen.

efter skolen begyndte bevidstheden

som testbillede (program to), det beroligede

når min søster led bumsedøden igen

eller bedstemor satte pladespillerens tempo op

til tango. jeg høstede småpenge fra hende

for min tålmodighed, og fyldte chokolader.

først afskyede jeg dem, senere blev de

stamtræets søde forgreningssteder for mig.

De lod tungen flygte.

my parents frequently flipped open

the book of quiet conflict. usually

if that happened I’d go walk one of

my childhood’s three dogs.

they’d yowl whole utopias together.

sister played grandmother and had

bad hearing. grandmother herself heard fine,

but might as well have been on permanent vacation

in the world of the waltz. by then grandfather

was his own calm book. we’d read it

together out of photo albums. those were afternoons

heavy and full of smoke like the brocade curtains

in the good parlor. kale green with gold

edging: every guest praised the choice, then the liqueur.

visits were Tours de la Paix, you’d practice

philanthropy and freedom: here antlers played

the role of the Chairman on the wall.

after school, consciousness began

as a test pattern (channel two), it was soothing

when sister was dying one of her pimple deaths

or grandmother had geared up the turntable

to a tango. I reaped pocket change

from her for my patience, and pralines.

at first I detested them all. later they were

the sweet local branches of my family tree.

they made my tongue escape.

mi padres a menudo abrían el libro

de las disputas calladas. en casos tales

sacabo yo casi siempre a pasear

a uno de los tres perros de mi infancia.

ellos aullaban idilios enteros.

la hermana jugaba a ser la abuela, y oía

mal. la abuela en cambio en efecto oía

pero se la pasaba todo el tiempo como viajando en el mundo

de los valses. el abuelo por su parte

era su propio, mudo libro. se le leía

juntando álbumes de fotos. ésas eran tardes,

densas y fumadas cual cortinas de brocado

de salón familiar. verde col con borde dorado:

las visitas elogiaban la elección, luego el licor.

tener visitas era como en la Carrera de la Paz, se practicaba

filantropía y libertad: aqui las cornamentas presidáan

solemnes las sesiones, colgadas de la pared.

saliendo de la escuela comenzaba la conciencia cual señal

de prueba de la tele (canal dos), calmaba

gue la hermana se pasmara por sus espinillas,

tambíen que la abuela acelerara el tocadiscos

hasta tango. yo de ella cosechaba

monedas, por mi paciencia, y bombones.

los detestaba, luego se volvieron

las ramas dulces del árbol familiar.

hacían fluir la lengua.

szüleim gyakran fölütötték a csendes

veszekedések könyvét. én ilyenkor

többnyire sétálni mentem gyerekkorom

három kutyája közül valamelyikkel.

egész idilleket vonítottak össze.

nõvérem azt játszotta, hogy õ a nagymama és

rosszul hall. a nagyi maga jól hallott,

de gyakorlatilag mindig távol volt, a valcerek

világában idõzött. nagypapa máris

önmaga néma könyve volt. amelyet fotóalbumokból

olvastunk mi, többiek, össze. ezek a délutánok

nehezek és füst-átitatottak voltak, akár

a szalon brokátfüggönyei. káposztazöldek

arany szegéllyel: minden vendég

dicsérte a választást, utána meg a likõrt.

a látogatások béketúrák* voltak, a

filantrópia és a szabadság gyakorlóterepei:

itt agancsok játszották

a falon függõ Nagy Elõdök szerepét

iskola után a tudat tesztképként (második csatorna)

jelentkezett, megnyugtató volt,

ha a nõvérem valamelyik pattanáshalálát halta

vagy a nagymama tangóra gyorsította

a lemezjátszót. aprópénz volt tõle a jutalmam

a türelmemért meg praliné.

utóbbitól kezdetben undorodtam, késõbb

a családfa édes filiáléi lettek.

a mennybe röptették a nyelvet.

* Friedensfahrten: Az egykori N(émet)D(emokratikus)K(öztársaság) által évente megrendezett túraverseny Prága, Varsó és Kelet-Berlin között, amatõr kerékpárosok számára. (A ford.)

meus pais muitas vezes folhearam o livro

das silenciosas brigas. em casos assim

eu geralmente ia passear com um dos

três cães da minha infância.

juntos uivavam contra todo um idílio.

minha irmã brincava de avó e ouvia mal. minha avó mesmo

ouvia bem, mas era praticamente considerada muito viajada pelo mundo

da valsa. meu avô era o seu próprio livro

de silêncio. liamos juntos nos álbuns de fotografias.

eram tardes pesadas e enfumaçadas como as cortinas de brocados

de uma sala de estar. cor verde de repolho verde com as barras douradas:

cada convidado elogiava a escolha. depois o licor.

visitantes eram como ciclistas da paz.* praticávamos

filantropia e liberdade: brincávamos que o chifre pendurado na parede

possuía o papel do grande presidente.

depois da escola surgia a consciência

como um teste de imagem (a televisão), era tranquilizante

quando minha irmã morria uma de suas mortes de ácne

ou minha avó acelerava o disco

tocando tango. eu colhia dela os trocados

para a minha paciência e chocolates.

primeiro eu as odiava, depois elas eram

os ramos doces da árvore genealógica

derretiam na língua.

* Friedensfahrt/ Course de la Paix/ Peace Race: corrida de ciclismo em prol da paz muito comum na antiga Alemanha Oriental, foi realizada pela última vez em 2006.

moji rodičia často otvárali knihu

tichých sporov. v takom prípade

som zvyčajne šiel na prechádzku

s jedným z troch psov môjho detstva.

spolu by vyskuvíňali celé idyly.

sestra hrala starú mamu a zle počula.

samotná stará mama počula dobre,

akoby však bola stále odcestovaná

vo svete valčíkov. starý otec už bol

svojou vlastnou tichou knihou. čítali sme ju

spolu z fotoalbumov. boli to popoludnia,

ťažké a zafajčené ako brokátové závesy

parádnej izby

. kapustová zeleň so zlatou lemovkou:

každý hosť chválil tento výber a potom aj likér.

návštevy boli

jazdy mieru

, pestovala sa

filantropia a sloboda: parohy na stene

hrali rolu hlavného predsedajúceho.

po škole sa začínalo vedomie

ako monoskop (

druhý program

), upokojovalo,

keď sestra zomrela na jednu zo svojich vyrážkových smrtí

alebo keď stará mama prepla gramofón

na tango rýchlosť. zožal som od nej drobné

za svoju trpezlivosť a pralinky.

najskôr som nimi opovrhoval, neskôr sa stali

sladkými výhonkami môjho rodokmeňa.

pred nimi sa jazyk dával na útek.