A történés - mint mindig - áltörténés; jó, jó
Szavaink álszavak; ekképpen
                                nyugodtan ráaggathatjuk őket
a „történésre”, de minek
(Mondjuk, hogy nem célunk az álkatarzis)

A csapda, amelyet egy névszó állít(hat) - állít! - nekünk,
könnyen elkerülhető (némi gyakorlattal),
de mely partra száműz - ez itt a kérdés -
a józan óvatosság?
- Ott nem ál- semmi, no persze, de
                                                    nő-e ott bármi is?

Nagy fehér szűz papírlapokkal
álmodom mostanában
A rejtőzködő Isten kéziratlapjai
[Nagyon földhözragadt kép’ még mindig]
Vannak-e ikes igék az angyalnyelvben?
Folyik-e egyáltalán a találgatás?

A valódi történést nem venni észre
Körültörténik minket szüntelen
(mintegy fehérjeszintézisünktől kísérve),
így azt hihetni: ő a háttér
                       Ősz, tavasz. Nyár. Tél.
Születés, nemzés, halál     (Némiképp
                                           egocentrikusabban)
Rejtett forrású madárfütty, fürt virágok
bőr üzen bőrnek tengerillatot...
                                       (Um Gottes willen! Már-már [?!] giccsesen)

Nyugodt, nagy, lomha folyamokról is álmodom
Mindmáig kibetűzetlen távírószalagok
Rögeszménk az, hogy másról van szó
- Valamihez képest biztosan másról…

Nem, nem célunk az álkatarzis.