Isadora Duncan tánca

Mint a szobrok, a szobrok. Napfényes, hosszú mozdulatok.
Alig volt mosolya. De ha volt, az nagyon.
A rítus szépsége tört át a ritmuson.

Csak forgott és forgott és forgott.
Könnyedén siklott. Lobogott.
Szavának súlya volt. De szólni nem tudott.

Forgott a kígyóbűvölő és forgott a sál,
forgott a félkör, a tengerpart és forgott a lány,
külön a táncosnő és külön a tánc...

© Kinga Fabó
Audioproduktion: Petőfi Irodalmi Múzeum

Isadora Duncan Dancing

Like sculpture at first. Then, as if the sun rose in her, long
gesture.
A small smile; then very much so.

The beauty
of the rite shone; whirling.

She whirled and whirled,
flaming.
Only the body spoke. The body carried her

language.

Her dance a spell
swirling the air, a spiral she was

and

her shawl, the half circle around her,
the curve of the sea-shore and
girl,

the dancer and the dance apart…

Transcreated by Catherine Strisik and Veronica Golos based on Katalin N. Ullrich’s translation; Taos Journal of International Poetry & Art