Ottó Fenyvesi
ungarisch
Zašto mi je Thomas Bernhard ukrao pjesmu?
Već dva tjedna liježem s istim pitanjem u glavi: zašto mi je Thomas Bernhard ukrao pjesmu? Znate i sami da je u ovo vrijeme sve moguće. Dok vi gledate televiziju, pričate o ženama ili žučno ponavljate kako su izbori u Zambiji lažirani, lukavac se ušulja u kuću, ubaci vam virus u kompjuter, sakrije zadnju kutiju cigareta ili vam, jednostavno, kao u mom slučaju, ukrade pjesmu.
Moj je kućni lupež doista bio iznimno lukav. Izvršio je krađu, a da toga vjerojatno ni sâm nije bio svjestan, pa onda još i umro iz predostrožnosti (i to osam godina prije nego što sam shvatio što se zapravo dogodilo). Dakle, činjenice: prije točno četrnaest dana, 26. veljače 1997, pročitao sam u časopisu "Forum", br. 10 za 1996, na stranici 1131. pjesmu od jedanaest stihova naslova 'sad u proljeće', potpisanu imenom Thomasa Bernharda. Ispod teksta piše da je riječ o prijevodu, tojest da ga je s njemačkog na hrvatski preveo gospodin Mate A. Ivandić.
Junak pjesme u prvome licu priznaje da više ne može razumjeti jezik njiva, kad se pšenica pjeni i kad ga mrtvi promatraju krupnim očima tamo gdje se djeca smiju. Odmah mi se učinilo da su to moje riječi i da pjesma govori o Slavoniji. Međutim, kako sam je čitao u Parizu, nisam se istog trenutka usudio u to povjerovati. Ipak, večeras sam potpuno siguran da je riječ o groznoj zabuni. Jer, razmislim li malo bolje, tko bi uopće - osim mene - mogao napisati: "tamo gdje se djeca smiju,/ moja mi je zemlja/ tuđija od svih zemalja svijeta." Bernhard? Ni govora. Taj bivši trgovački pomoćnik i salzburški student glazbe mogao je napisati čudesnu prozu "Wittgensteinov nećak", ali nikako te stihove.
I njegova štura biografija je na mojoj strani. U njoj se, naime, nigdje ne spominje eventualni susret sa Slavonijom. Austrija kao moguća inspiracija automatski otpada zbog toga što joj je poznatiji jezik brda i brežuljaka nego jezik njiva. Ostaje Nizozemska u kojoj je Bernhard rođen. No, ni ona ne može biti opravdanje. Nizozemska je nešto sasvim drugo: to je Slavonija za turiste, a ne za pravu, grčevitu, sudbinsku nostalgiju. Recite mi, uostalom, tko će povjerovati da se pšenica može pjeniti bilo gdje izvan Slavonije! To nije posljedica rasta, to je pogled u svakom trenutku spreman za oluju.
Doduše, zagonetno mi je zašto me mrtvi u toj mojoj pjesmi promatraju krupnim očima. No, treba li svemu tražiti razloge? Zar uopće postoji pjesnik koji zna što je sve u stanju napisati? Dapače, zar postoji ljudski stvor koji može opravdati ili predvidjeti sve svoje misli i rečenice? Možda me upravo Thomas Bernhard tim krupnim očima uporno gleda još od 12. veljače 1989, pokušavajući se ispričati. Ako je tako, moram i vas i njega upozoriti da griješi. Ja ne tražim ispriku, ja se ne ljutim. Zanima me jedino zašto je tako dobra i iskrena pjesma (kakva je ta moja "sad u proljeće") trebala biti potpisana imenom poznatog književnika, kad bi joj - uvjeren sam - bilo prostranije pjeniti se u Slavoniji zaštićenoj mojom šutnjom i anonimnošću
Audioproduktion: Tomislav Krevzelj, Udruga radio mreza 2011
Miért lopta el Thomas Bernhard a versemet?
Két hete ugyanazzal a kérdéssel fekszem: miért lopta el Thomas Berhard a versemet? Önök is tudják, manapság minden lehetséges. Amíg önök a tévét nézik, a nőkről mesélnek és epésen ismételgetik, hogy a zambiai választásokon csalás történt, addig a huncut beoson a házba, vírust csempész a számítógépbe, eldugja az utolsó doboz cigarettát, vagy pedig, ahogy az én esetemben történt, ellopja a versemet.
Az én bitangom nagyon furfangos volt. Úgy vitte véghez a lopást, hogy nem is volt tudatában, sőt, puszta elővigyázatosságból meghalt (méghozzá nyolc évvel az előtt, hogy felfogtam volna, valójában mi is történt). Tehát a tények: pontosan tizennégy nappal ezelőtt, 1997. február 26-án elolvastam a Forum folyóirat 10. számában (1996, 1131. oldal) a „most tavasszal” című tizenegy soros verset Thomas Bernhard neve alatt. A szöveg alá azt írták, németből horvátra fordította Mate A. Ivandic.
A vers hőse egyes szám első személyben bevallja, többé nem érti a mezők szavát, amikor habzik a búzatenger és a holtak tágra nyílt szemmel figyelik a gyerekek nevetését. Mindjárt úgy rémlett, hogy ezek az én szavaim, és hogy a vers Szlavóniáról szól. De mivel Párizsban olvastam, nem mertem elhinni. Ma este azonban teljes mértékben bizonyos vagyok, hogy valami iszonyatos félreértés történt. Mert, ha jobban belegondolok, vajon ki tudna rajtam kívül olyan sorokat leírni, mint hogy: „ott ahol a gyerekek nevetnek / ott van az én hazám / idegenebb a világ minden országánál.” Bernhard? Szó sem lehet róla. Ez az egykori kereskedősegéd és salzburgi zenésznövendék írhatta a „Wittgenstein unokaöccse" című különös prózát, de ezeket a verssorokat semmiképp.
Rövid életrajza engem igazol. Sehol sincs említés arról, hogy járt volna Szlavóniában. Ausztria mint lehetséges ihlető azonnal elesik, hiszen jobban ismeri a hegyek és dombok nyelvét, mint a síkságét. Marad Hollandia, ahol Bernhard született. De ez sem elegendő érv. Hollandia teljesen más: Szlavónia turisztikai kiadásban, semmi köze az igazi, görcsös, végzetes nosztalgiához. Mondják meg nekem, ki hinné el, hogy a búza másutt is habzik, Szlavónián kívül? Ennek semmi köze a fejlődéshez, ez a minden pillanatban kitörni készülő vihar látványa.
Az igazat megvallva, titokzatos számomra, a halottak miért néznek tágra nyílt szemmel engem abban a versemben. Na de hát, miért kellene mindent megmagyarázni? Mintha tudnák a költök, mit miért írnak le? Sőt, létezik-e ember, aki minden gondolatát és mondatát előre látja és igazolja? Lehet, hogy éppen Thomas Bernhard néz engem azokkal a tágra nyílt szemekkel 1989. február 12, óta, mert szeretne bocsánatot kérni. Ha így volna, figyelmeztetnem kell őt és önöket is, hogy téved és tévednek. Én nem várok bocsánatkérést, én nem haragszom. Csupán az érdekel, miért kellett ilyen jó és őszinte verset (amilyen az én „most tavasszal" című költeményem) az ismert költőnek aláírnia, miközben - meg vagyok róla győződve - tágasabb lett volna neki Szlavóniában habzani az én hallgatásom és anonimitásom védelmében. Vajon miért lopta el Thomas Bernhard a versemet?