Monika Rinck

cómo se daba vuelta todo, se repetía, se extendía,
y giraba, el calor era a space so vast,
tan grande, catastrófico, era ruedo
donde iban a la deriva ruinas de objetos,
golpes salvajes a lo lejos, nadie oía,
todos sentían las olas de la vibración.
allí donde algo faltaba, todo se volvía más grande,
se daba vuelta, giraba, comenzaba a balancearse
y terminaba en el centro.
el cansancio era una cura, el peso
de la atmósfera, vacío alucinógeno,
se amortiguaba, daba ahora menos vueltas
como si los golpes fueran lo que son:
objeto de la dilución, como si
el tiempo, el espacio punzante, fuera envenenado
de manera exacta y tierna, y en su tejido aumentara
la debilidad química, todo se espumaba,
se asfixiaba, el campo blanco de costras
así formado, se vuelve más rico y tóxico
se disiparon los golpes, todo se da vuelta,
se da vuelta imperceptiblemente y para.

how everything turned, repeated, expanded
and rotated, heat was a space so vast,
so disastrously large, was an arena
in which the wreckage of objects drifted,
savage impacts in the distance, no one heard,
everyone felt, the pulsing aftershocks.
where something was missing, it all got bigger,
turned, rotated, lurched about
and then came to rest in the centre.
fatigue was a cure, the weight
of the atmosphere, hallucinogenic heaviness
cushioned, it was turning less now,
as if the impacts, in their very substance,
were subject to dilution, as if
time, torrential space, were being precisely and
tenderly poisoned, the chemical weakness
rising in its fabric, frothing, suffocating,
the accumulated white layer of
crusts becoming richer, the impacts
fading into toxic noise, it turns,
turns imperceptibly, and stops.

Thart timpeall, timpeall arís thart timpeall
d'imigh an roth thart timpeall agus shín sa chúrsa
i bhfad ag síneadh amach sa teas sin,
te, chomh te, mór marbh millteach ollthubaisteach
in airéine mhór an teasa
agus ballóga na bhfothrach scaipthe ann thart timpeall
ó bualadh ann an tubaiste sin de thonnchrith ba léir do chách..

D'at an poll, d'at a raibh ann sa scáileán, chas thart timpeall,
rothlaigh, luasc ó thaobh go taobh,
thit ar a thaobh sa lár, is d´fhan.

Bronntanas anuas an tuirse, íocshláinte, ortha na tuirse,
an t-aer trom tuirseach tuirsiúil cortha
a bhfuil poll ann beo le fantaisí
tagann moill go mall ar imeacht na gcos,
tá rithim na dtroigh ar throightheán ag dul i laghad.
Buann éifeacht an chogúis go ciúin cinnte
ar mhire an ama, ar an spás fhiáin,
caitheann fáinne fí an timpill tanaí
agus leathann béal an fholúis.

Tagann cúr ar an bhéal sin, plúchann sé, atann, ramhraíonn sé,
líonann blas na nimhe
téann na buillí i laghad
i léig,
casann an roth thart uair eile gan muid in ann a fheiceáil
fanann ina sheasamh.

ako sa všetko točilo, opakovalo, naťahovalo,
a rotovalo, teplo bolo priestor taký šíry
taký katastroficky obrovský, bolo arénou
do ktorej zahnali trosky objektov,
divoké údery v diaľke, nikto nepočul,
každý cítil, vlny rozrušenia.
kde čosi chýbalo, všetko sa zväčšovalo,
točilo, rotovalo, prešlo do kolísania
a zakrátko ostalo ležať v strede.
únava bola kúrou, váha
atmosféry, halucinogénna prázdnota
pružila, točilo sa to čoraz menej,
akoby boli tie údery, vo svojej podstate
predmetom rozriedenia, akoby bol čas,
ten dravý priestor, precízny a láskyplne
otrávený, v jeho tkanive stúpala
chemická slabosť, vypenilo to
dusilo to, biele ložisko škrupín
ktoré sa sformovalo, výdatnejšie a toxické
dozneli údery, točí sa to,
točí sa nebadateľne a stojí.

comme tout tournait, se répétait, s’étirait,
et pivotait, la chaleur était a space so vast,
si catastrophiquement grand, elle était une arène
dans laquelle les débris d’objets dérivaient,
des coups sauvages dans le lointain, pas un n’entendait,
chacun sentait les secousses du choc.
là où quelque chose manquait, tout devenait plus grand,
tournait, pivotait, se mettait à déraper
et s’arrêtait ensuite au centre.
la fatigue était une cure, le poids
de l’atmosphère, un vide hallucinogène
faisait ressort, ça tournait moins maintenant
comme si les coups étaient, dans ce qu’ils sont,
matière à dilution, comme si
le temps, cet espace impétueux, était minutieusement et
tendrement empoisonné, dans sa texture montait
la fragilité chimique, ça écumait,
étouffait, la couche de croûtes blanche
qui se formait devient plus riche et toxiquement
les coups diminuaient, ça tourne,
ça tourne imperceptiblement, et s’arrête.

πώς όλα γύρισαν, επαναλήφθηκαν, διαστάλθηκαν
και περιστράφηκαν, η θέρμη ήταν a space so vast,
τόσο καταστροφικά μεγάλη, αρένα ήταν
όπου τα θραύσματα των πραγμάτων κινούνταν,
άγριες κλαγγές σε απόσταση, κανείς δεν άκουσε,
όλοι ένιωσαν, τα κύματα της ταραχής.
εκεί που κάτι έλειπε, θέριεψαν όλα,
γύρισαν, περιστράφηκαν, ταλαντεύτηκαν
κι έπειτα καταμεσής απέμειναν.
η κόπωση ήταν θεραπεία, το βάρος
της ατμόσφαιρας, παραισθησιογόνο κενό
που ζάρωσε, γύριζε τώρα λιγότερο, 
σα να ’ταν οι κλαγγές, αυτές καθαυτές,
αντικείμενο της αραίωσης, 
ωσάν ο χρόνος, ο αποκομμένος χώρος, λεπτομερώς και
ντελικάτα να δηλητηριάστηκε, στον ιστό τους επάνω 
αποβιβάσθη η χημική ελαφρότητα, αφρίζουσα,
πνιγηρή, το λευκό πέπλο των φλοιών,
που σχηματίστηκε, πιο πλούσιο γίνεται και τοξικό
καταλαγιάσανε οι κλαγγές, γυρίζει,
γυρίζει ανεπαίσθητα, και στέκει.

hur allting snurrade, upprepades, töjdes
och roterade, värmen var a space so vast,
i sin förödande storhet var den arena
för spillrorna av objekt som flöt runt,
vilda slag i fjärran, ingen hörde vågorna
från skalvet, men alla kände dem.
där något fattades växte allt,
snurrade, roterade, började kränga
och blev sedan liggande i mitten.
tröttheten var en kur, atmosfärens
vikt, hallucinogen tyngdkraft
fjädrade, det snurrade mindre nu,
som om slagen i sig själva vore
föremål för utspädning, och tiden,
den ryckande rymden, vore exakt och
ömsint förgiftad, som om den kemiska
svagheten steg i dess vävnad, det skummade,
kvävde, skorpornas vita lager
som bildades berikas och slagen
tystnade toxiskt, det snurrar,
snurrar omärkligt, och står stilla.

ahogy minden forgott, ismétlődött, tágult
és pörgött, a meleg a space so vast volt,
olyan szörnyen nagy, stadion méretű,
amiben a tárgyak törmelékei sodródtak,
senki sem hallotta a durva becsapódásokat a távolban,
de a rengés hullámait mindenki érezte.
ahol valami hiányzott, minden nagyobb lett,
forgott, pörgött, dűlöngélni kezdett
és aztán maradt fekve, középen.
a fáradtság gyógyított, a légkör
súlya, a hallucinogén üresség
rugózott, most kevésbé forgott,
mintha a becsapódások adnák lényegükkel,
a felhígulás tárgyát, mintha
az idő, a erős sodrású tér, precíz és
finoman mérgezett lenne, a vegyi kapcsolatok
gyengülnének a szöveteiben, pezsegne,
megfulladna, az egymásra gyűlt fehér kérgek rétegei,
kialakultak, gazdagabb lesz és a becsapódások
megmérgezve elhalkulnak, forog,
észrevétlenül forog, és megáll.