Győző Ferencz
TÉLVÉGI NAPSÜTÉS
Ha kisüt a télvégi nap
És gyümölcsöt ennék,
Szilvát vagy cseresznyét,
Szívnám, ahogy a barack
Felhasadt bőrén leve csöppen,
Ha a barna faágakat
Hajnalra megcsípi a fagy,
De bátortalan végükön fenn
Már ragacsos rügy fakad;
Ha az éles napsugarak
Az útra még ferdén hullanak,
De a vékony pocsolya felenged
És cseppfolyós tükörként
Szikrázza visza a tört fényt;
Ha csattogva megelevenednek
A bokrok és nyers föld szagát
Hozza a szél és hirtelen
Nehéz lesz a kabát;
Ha kisüt a télvégi nap
És megindulnak a nedvek,
Az újjászülető gyötrelem
Csorog át szikkadt ereimen,
Csak az üresség feszít
És szomjúság fojtogat,
Hogy nem fogom kezembe arcodat,
És többé nem nevetnek
Rám résnyire húzott zöld szemeid.