Petra Szőcs
Tél
Tél
Hosszú volt a tavasz.
Jó lett volna a terhek egy részét áthárítani anyámra, észrevétlenül,
de ő csak lomnak nevezte apja ágyát, s benne az ingeit.
Nem volt bátorságom az udvarról nézni a házra,
úgyis észrevenne, és elküldene a mérgezett kúthoz,
először csak fényképezni, aztán mást is kérne tőlem.
A sárga levelekkel teli kádba lógatom az ujjam,
azt hazudom, csomagolok,
de a levelek alatt egy hosszú alakot rejtegetek,
suttogok neki, és azt remélem, egyszer majd visszakérdez,
mert otthon érzi magát.
Azt mondom, csomagolok, anyám szeret,
de minden nap új lakót hozok,
és lekaparom a falakat, hogy még nagyobb legyen a ház,
és szépen elférjenek.