Nora Bossong

Nous vivons dans une ville sans rivière, il n’y a
de frontières ici que de vent
ou d’averses. La nuit
cela angoisse ma sœur, mais chez nous
on ne pleure pas, peut-être que ça l’aide,
peut-être qu’elle en perd
la raison. Elle a du givre
dans la voix. Si l’on pouvait décrire des distances
sans rivière, nous conserverions au moins
nos pressentiments : personne
ne s’approche de notre maison, et il y a longtemps
que nous n’avons pas vu nos parents.
Mais il n’y a rien à faire, cette ville est
comme un reste de neige en mars. Seul le vent
qui pousse la pluie dans sa forme
esquisse une fin de village. Notre maison
reste couverte de glace, et disparition.

Folyó nélküli városban élünk, itt csak
a szél vagy a záporok által kijelölt
határok léteznek. A húgomat
ez megijeszti éjszakánként, de a mi házunkban
nem szabad sírni, talán
segítene neki, talán elvenné
az eszét. Fagy koppan
a hangjában. Ha le lehetne írni
a távolságokat folyók nélkül, legalább a sejtelmek
tarthatóak lennének: Senki sem
közeledik a házunkhoz, és a szüleinket
régóta nem láttuk.
De nincs kapaszkodó, ez a város olyan,
mint a maradék hó márciusban. Csak a szél,
mely az esőt hajtja formába,
jelzi egy település végét. A házunkat továbbra
is jég fedi, és szertefoszlott.

We live in a city without a river, there are
borders here made only of wind
or rainshowers. At night
this frightens my sister, but in our house
there is no weeping, perhaps
it would help her, perhaps it would drive her
over the edge. It is frosty
in her voice. If distances could be described
without rivers, at least the ideas
would be sustainable: No one
comes near our house and we haven’t
seen our parents for years.
But there is no rest, this city is
like remaindered snow in March. Only the wind,
which drives the rain into its shape,
hints at a city limit. Our house remains
locked in ice and vanished.

Мы живем в городе без реки, границы его
очерчены только ветром или дождями. Мою
сестру это по ночам пугает, но в нашем доме
не позволено плакать; возможно, ей бы это
могло помочь, возможно, это свело бы ее с ума.
В ее голосе сквозит холод. Если б расстояния
описывались без помощи рек, то хоть
предчувствия могли бы сохраниться. Никто не
подходит к нашему дому, да и родителей мы
давно не видели. Но с этим ничего нельзя
поделать; наш город подобен талому
мартовскому снегу. Только ветер, придающий
дождю ту или иную форму, определяет
границу города. Наш дом остается обледенелым,
исчезнувшим без следа.

Vivemos numa cidade sem rio, aqui
há limites apenas do vento
ou de aguaceiros. À noite
tudo isso assusta a minha irmã, contudo não se pode
chorar na nossa casa, talvez
a ajudasse, talvez a
enlouquecesse. Está frio
na sua voz. Se as distâncias se pudessem
descrever sem rios, pelo menos as intuições
seriam sustentáveis: ninguém
se aproxima da nossa casa e há muito
não vemos os pais.
contudo não há sossego, esta cidade
é como um resto de neve em março. Só o vento
que empurra a chuva para a sua forma
alude a um limite da cidade. A nossa casa permanece
tapada com gelo e desaparecida.