Tanja Kragujević

Ich erblickte ein Rotkehlchen
im gläsernen Gras.

Ich werde seine
Silben einsammeln, dachte ich.
In eine Glasglocke.
In das Hemd des Gedichts.

Die zerstörte Luft
Wird kleine
Durchsichtige Wäscheklammern brauchen.

Denn die Kräne kommen
ohne Ankündigung. Früh.
Sie brechen die Tür
des dünnen Eises auf.

Sie tragen Wurzeln weg.
Sand und Steine.
Sie verdrehen Worte.

Und diese bleiben nackt.
Ohne Lesegewebe.
Mit offenem Mund.

Während Mauer
und Mörtel emporschießen.
Der Grundstein und das Haus.

Für hundert
Jahre Einsamkeit.

Noté un petirrojo
en la hierba de vidrio.

Juntaré sus sílabas pensé.
En una campana de cristal.
En la camisa del poema.
Pequeñas pinzas claras precisará
el aire destrozado.

Porque las grúas llegan
sin avisar. Temprano.
Derriban la puerta
del hielo delgado.

Llévanse las raíces.
La arena y la piedra.
Tergiversan las palabras.

Entonces ellas se quedan desnudas.
Sin tejido de encaje.
Con la boca abierta.

Mientras crecen
el terraplén y el hormigón.
Los cimientos y la casa.

Para cientos de años
de soledad.

J’aperçus le rouge-gorge
dans l’herbe de verre.

Je ramasserai ses  
syllabes me dis-je.
Dans une cloche de verre.
Dans une chemise de poème.

L’air dévasté
aura besoin des pincettes
perspicaces.                           

Car les crans arrivent  
sans prévenir. Tôt.
Forcent la porte  
de la glace mince.

Tirent les racines.
Le sable et la pierre.  
Remuent des mots.

Qui restent nus.  
Sans le texte conjonctif.
La bouche ouverte.

Tandis que poussent
la digue et le mortier.
Les fondations et la maison.

Pour cent
ans de solitude.

Scorsi un pettirosso
nell’erba di vetro.

Raccoglierò le sue
sillabe pensai.
Nella campana di vetro.
Nella camicia della poesia.

Occorreranno delle mollettine
trasparenti
all’aria devastata.

Perché le gru arrivano
senza avviso. Di buon’ora.
Forzano la porta
al ghiaccio sottile.

Portano fuori le radici.
La sabbia e la pietra.
Rigirano le parole.

Ed esse restano nude.
Senza lettura di collegamento.
Con la bocca aperta.

Mentre crescono
il terrapieno e la malta.
Le fondamenta e la casa.

Per cento
anni di solitudine.

Εντόπισα έναν κοκκινολαίμη
μεσ΄στην γυάλινη χλόη.

Θα μαζέψω τις συλλαβές του,
σκέφτηκα.
Στην γυάλινη καμπάνα.
Στην πουκαμίσα του ποιήματος.

Θα χρειαστεί
διαυγή μανταλάκια
ο διαλυμένος αέρας.

Επειδή οι γερανοί εμφανίζονται
απροειδοποίητα. Νωρίς.
Σπάνε την πόρτα
του εύθραστου πάγου.

Βγάζουν ρίζες. Αμμο και πέτρες.
Ανακατεύουν λέξεις.

Που μένουν γυμνές.
Δίχως ύλη σύνθεσης.
Με το στόμα ανοικτό.

Ενώ μεγαλώνουν
ανάχωμα και λάσπη.
Θεμέλια και σπίτι.

Για εκατοντάδες
χρόνια μοναξιάς.

Jag såg en rödhake
i glas gräset.

Jag ska samla hans  
stavelser tänkte jag.
I en glasklocka.
I diktens skjorta.

Den splittrade luften
behöver
ljusa små klämmor.

För kranarna kommer
utan förvarning. Tidigt.
De slår in
den tunna isens dörr.

De bär ut rötter.
Sand och sten.  
Vänder på ord.

Och de förblir nakna.  
Utan förenande text.
Med öppen mun.

Medan vallen och murbruket
växer.
Grunden och huset.

För hundra
år av ensamhet.

Vörösbegyet pillantottam meg
az üvegfűben.

Összegyűjtöm majd
a szótagjait gondoltam.
Egy üvegbúrába.
A vers ingjébe.

Áttetsző csiptetőcskékre
lesz majd szüksége
a szétrombolt levegőnek.

Mert jönnek az építődaruk
figyelmeztetés nélkül. Korán.
Feltörik a vékony
jég ajtaját.

Kiviszik a gyökereket.
A homokot a köveket.
Kifordítják a szavakat.

Melyek meztelenek lesznek.
Összekötő anyag nélküliek.
Nyitott szájúak.

Míg nő
a töltés és a habarcs.
Az alapzat és a ház.

Száz év magányra
megtervezve.

コマドリを見た
ガラスの草に

集めよう、その言葉の
一つ一つを、と思った
ガラスの鐘のなかへ。
詩のシャツのなかへ。

必要になるだろう
澄んだ洗濯ばさみが
壊れた空には。

なぜならクレーンは
予告なく来る。早くに。
ドアを壊す
細い氷で。

根を取りのける。
砂と石。
言葉をかき回す。

そしてむき出しにしていく。
ばらばらのテクスト。
開いた口。

堤防とモルタルが
高くなっていく間。
土台と家。

百年間の
孤独。