Monika Rinck
so einfach
- 1 tour de trance | Übersetzungen: enelesfrgahuskslsvsr
- 2 der letzte tag im süden | Übersetzungen: enelesgahuitsl
- 3 la defense | Übersetzungen: enesfrgahusl
- 4 so einfach | Übersetzungen: arenelesfrgahusksl
- 5 es war vorbei | Übersetzungen: arenesfafrgaitskslsr
- 6 i had a pony (her name was lucifer) | Übersetzungen: eneshuskslsv
- 7 teich | Übersetzungen: arenesfafrganlskslsr
- 8 berlin alexanderplatz - was deine arme halten
- 9 Zinsverbot
- 10 MOORLANDS TOTILAS | Übersetzungen: enslsr
- 11 KANINCHEN | Übersetzungen: enslsr
- 12 AUGENFÜHLERFISCH | Übersetzungen: en
- 13 UNIO WIESEL | Übersetzungen: ensl
- 14 KRAFT EINES RASTERS | Übersetzungen: enslsr
- 15 HIMMELSHÄRTE | Übersetzungen: ensl
so einfach
Ein Hang, nein, eine große Fläche,
sanfte Hügel, Aufgewölbtes, ich sehe ein Gefälle,
eine Streckung, ganz ergeben, einen Bogen.
Grün muss alles sein und ein verbindlicher Olivenhain
spendet exquisiten Schatten, selten,
äußerst selten.
Es muss eine weite Mulde sein
mit weichen Übergängen, eine Reling, erdnah,
an der silbrig grüne Fransen wehn, es ist wohl
eine Wiese! Eine Wiese! Dort will ich das Bleiben spürn,
Dass keiner geht und keiner zahlt und hungrig
oder müde wird. Nicht das Murren,
nicht die Sorge, die, das wißt ihr schon,
ein wenig ehrenwerter Dämon ist.
So sind wir nicht, wir haben hier
vermehrtes Brot, Wort, Fische
und Substanzen. Ich sag es gleich:
Wir mögen was Substanzen sind und
was sie tun.
Wie wunderbar, die Fülle hier, die wie das Leben ist
und wie das Wort und besser noch,
doch Jesus Christus sagt es mir
"Du hast längst keine Mitte mehr."
Vielleicht könnten Highheels hilfreich sein
für die Balance, zum Glück, schon kommen die Apostel
Den grünen Hang herab, durchqueren
Den Olivenhain mit einer Auswahl
Stiefeletten.
Übersetzungen:
هكذا ببساطة
سفح، لا، مساحة واسعة،
هضبة لطيفة، مكورة، إني ارى منحدرا،
إمتدادا، منبسطا جدا، قوسا.
ليكن كل شيء أخضر ككرم الزيتون
يمنح ظلالا، نادرا،
نادرا جدا.
لتكن حفرة واسعة
ناعمة معابرها، سورا واقيا، قريبة من سطح الأرض
تتمايل مع الريح أطرافها الخضراء، تلمع فضية في الضوء
إنها مرج! مرج! هنا أريد أن أحس بالبقاء،
كي لا يغادر أحد، ولا يدفع فاتورة ولا يجوع
أو يتعب. لا التأفف،
ولا القلق، أنتم تعرفونه،
مارد شريف بعض الشيء.
لسنا كذلك، لدينا هنا
خبز زاد عن حاجتنا، كلمة، سمك
وأشياء اخرى. ساقوله حالا:
نبحث عن ماهية الأشياء
وإلى ما عساها ستؤول.
ما أجمل هذه الحالة هنا وكأنها الحياة
مثل الكلام وأفضل،
وهذا عيسى المسيح يقول لي
"لم يعد لك وسط."
ربما أعانتك عرافة
تعيدك الى توازنك المفقود، لحسن الحظ يعود القديسون
يصعدون الروض الأخضر، يعبرون
كرم الزيتون
بأحذية لبسوها طوعا.
so simple
a slope, no, a great plain,
gentle hills, arched upward, i see a downward slope,
a stretching, acquiescing, an arc.
everything must be green and an obliging olive grove
bestowing exquisite shade, rare,
quite rare
it must be a distant trough
with gentle crossings, a railing, close to ground,
wafting on the silvery green fringes,
it’s a meadow! a meadow! there do i want to feel the lingering
so that no one goes and no one pays or gets hungry
or gets tired. not the grumbling,
not the worry, that, as you well know,
is a demon of little repute.
we’re not like this, we’ve got an abundance
bread here, words, fish
and substances. i’ll say it right out:
we like what substances are and
what they do.
how wonderful, the opulence here, that is just like life
and like the word and better still,
but Jesus Christ, he tells me so
„your center has long since gone."
maybe highheels could be of some assistance
for balance, luckily, the apostles are coming
down the green slope, crossing the olive grove with a selection of
stilettos.
τόσο απλά
Μια πλαγιά, όχι, ένα πλάτωμα τρανό,
μικροί λόφοι, κυρτώματα, βλέπω μια κλίση,
μια προέκταση, όλως παραδοθείσα, μια καμπύλη.
Όλα οφείλουν πράσινα να ’ναι και ένας επιμένων ελαιώνας
χαρίζει σκιώματα εκλεκτά, σπανίως, σπάνια,
πολύ σπάνια.
Θα πρέπει να ’ναι μια πλατιά λεκάνη
με ομαλές διαβάσεις, στήριγμα είναι, κοντά στη γη,
σε ξέφτια ασημοπράσινα επάνω, είναι όντως
ένα λιβάδι! Ένα λιβάδι! Εκεί θέλω το διαρκές να νιώσω,
κανείς να μη φεύγει και να μη πληρώνει κανείς και πεινασμένος
ή κουρασμένος κανείς να μην είναι. Ούτε το παράπονο,
ούτε η έγνοια, που, ήδη καλά το ξέρετε,
ολίγον τι αξιότιμος δαίμων εστί.
Δεν είμαστε έτσι, έχουμε ’δω
άρτο πολλαπλασιασμένο, λέξη, ιχθύες
και ουσίες. Κι ευθύς το λέω:
Αρεσκόμαστε στις ουσίες και
σε ό,τι αυτές κάνουν.
Εξαίσια πόσο, εδώ η αφθονία, που σαν την ίδια τη ζωή είναι
και σαν τη λέξη κι ακόμα καλύτερη,
όμως Ιησούς ο Χριστός μού το λέει:
«απώλεσες το κέντρο σου.»
Ίσως oι γόβες να βοηθούσανε κάπως
την ισορροπία, ευτυχώς, ήδη καταφθάνουν οι Απόστολοι
απ’ την πράσινη πλαγιά, διασχίζοντας
τον ελαιώνα με επιλεγμένα
ψηλοτάκουνα μποτάκια.
tan fácil
Una cuesta, no, una superficie extensa
colinas suaves, abovedadas, veo un declive
una prolongación, totalmente sumisa, un arco.
Todo tiene que ser verde y un olivar obligatorio
da sombra exquisita, rara vez,
muy rara vez.
Tiene que ser un valle amplio
con pasajes suaves, una baranda, cerca de la tierra,
en la que ondean flecos verde-plata, ¡pero si es
un prado! ¡un prado! Allí quiero sentir que me quedo,
que nadie se va y nadie paga ni pasa
hambre o cansancio. No la queja,
no la preocupación que, ya saben,
es un demonio poco honorable.
Nosotros no somos así, aquí
tenemos pan multiplicado, verbo, pescados
y sustancias. Lo digo sin vueltas:
deseamos todo lo que sea sustancia y
sus efectos.
Qué maravilla, esta abundancia, que es como la vida
y como el verbo y aún mejor,
pero Jesucristo me dice:
“Hace mucho te quedaste sin centro”.
Quizás, unos Highheels podrían ser útiles
para el equilibrio, por suerte ahí vienen los apóstoles
bajando la cuesta verde cruzan
el olivar con un surtido
de tacos aguja.
si facile
Une pente, non, une grande étendue,
de douces collines, des arrondis, je vois une descente,
un prolongement qui s’abandonne complètement, un arc.
Tout doit être vert et une oliveraie obligeante
dispense une ombre exquise, rare,
extrêmement rare.
Ce doit être un grand bassin
avec de douces transitions, un garde-corps, près du sol,
où flottent au vent des franges d’un vert argenté, il semble que ce soit
une prairie ! Une prairie ! Je veux sentir que là est la demeure,
Que personne ne part et personne ne paie et
ne ressent la faim ou la fatigue. Pas le mécontentement,
pas le souci qui, vous le savez bien,
est un démon peu honorable.
Nous ne sommes pas comme ça, nous avons ici
du pain multiplié, la parole, des poissons
Et des substances. Je le dis d’emblée :
Nous aimons ce que sont les substances et
ce qu’elles font.
Quelle merveille, l’abondance, ici, qui est comme la vie
et comme la parole et mieux encore,
mais Jésus-Christ me dit
«Il y a longtemps que tu n’as plus de centre.»
Peut-être que des talons hauts pourraient aider
à l’équilibre, par chance, voilà déjà les apôtres
Descendant la pente verte, traversant
L’oliveraie avec un assortiment de
bottillons.
Chomh simplí
Fána, ní hea, aghaidh mhór thalún,
cnoic chaoine nó crochta ard, feicim cam é,
an talamh á shíneadh amach, á chrapadh, coire ann.
Tá gach uile rud glas agus is gá, leis, garraí ológ bheith ann
a thugann dídean faoisimh corruair, fíorchorruair.
Chím log fairsing ann, rian na gcos anseo, ansiúd air,
ráille beag íseal dhá thaobh gach riain
agus tráithníní féir, ribí soilseacha glasairgeadtha ag imeacht sa ghaoth,
nó is páirc í seo, móinéar. Is toil liom Fanacht
gan duine ag imeacht, gan duine ag íoc, gan ocras nó tuirse
a theacht ar aon duine
ná gearán á dhéanamh, ná buaireamh
óir sin diabhal nach dtuilleann aird.
Ach a mhalairt de chaoi bheith orainn, óir tá againne
builíní míorúilte le roinnt, an Briathar, éisc
agus substaintí. Admhaím glan amach é –
is maith linn a bhfuil i substaintí
agus a dtionchar orainn.
Nach iontach é an fhlúirse anseo, samhail den Bheatha
agus é de réir an Bhriathair ach níos fearr arís.
Deir Íosa Críost liom
“lár níl agat a thuilleadh ná ní raibh le fada”.
Sílim gur dheas a d’oirfeadh sálta arda le mé a iompar
agus féach – nach binn mar a tharlaíonn –
tagann na haspail de chosa in airde síos an fána
trasna gharraí na n-ológ
agus péire biorach buataisíní acu dom.
ilyen egyszerű
Egy emelkedő, nem, egy nagy felület,
lágy dombokkal, felgyűrődve, egy lejtőt látok,
egy nyúlványt, odaadón, ívesen.
Zöldnek kell lennie az egésznek, és egy elkötelezett olajfaliget
osztja a különös, ritka,
nagyon ritka fajta árnyakat.
Egy tág mélyedés legyen,
lágy átmenetekkel, egy hajókorlát, földközelben,
amelyen ezüstös zöld rojtok lobognak, de hisz ez
egy mező! Egy mező! Itt akarom érezni, hogy elidőzünk.
Hogy senki nem megy el, senki sem fizet vagy lesz
éhes és fáradt. Semmi morgolódás,
semmiféle gondok, amik, ezt már tudjátok,
kissé olyanok, mint a tiszteletbeli démonok.
Mi nem vagyunk ilyenek, itt van nekünk
a megsokszorozott kenyér, szavak, halak
és szubsztanciák. Megmondom rögtön:
mi szeretjük azt, ami lényeges,
és amit ez tehet.
Milyen csodálatos itt ez a bőség, amely mint az élet maga
vagy mint a szó vagy még olyanabb,
de Jézus Krisztus hozzám fordul
„Jó ideje nem találod már a lényeged.”
Talán a magas sarok tenne valamit
az egyensúlyért, nagy szerencse, már jönnek
az apostolok a zöld lejtőn lefelé,
átvágnak az olajfaligeten egy garnitúra
magas sarkú csizmácskával.
Fordítás: Zsellér Anna
- - - alternative - - -
ilyen egyszerű
Egy lejtő, nem, egy nagy síkság,
szelíd dombok, kitüremkedés, egy lankát látok,
egy megnyúlást, egész alázatos, egy ívet.
Minden zöldüljön ki és egy lekötelező olajfaliget
tökéletes árnyékokat nyújt, ritkán,
kivételesen ritkán.
Csakis egy széles mélyedés lehet
puha átjárókkal, egy korláton, földközelben
ezüstöszöld rojtok lobognak, ez valójában
egy mező! Egy mező! Ott akarom megérezni, milyen maradni,
hogy senki se távozik és senki se számol, senki se éhes
vagy fáradt. Nem a morgás,
nem az aggodalom, ami, már úgyis tudjátok,
egy nem túl tiszteletreméltó démon.
Mi nem ilyenek vagyunk, van nekünk
megszaporított kenyerünk, szavunk, halunk
és lényegünk. Mondom rögtön:
Szeretjük a lényeget magát és
azt is, amit csinál.
Milyen csodálatos, a bőség itt, ahogyan az élet van
és ahogyan a szó és még jobb,
mégis Jézus Krisztus mondja nekem
„Neked már nincs középpontod.”
Talán a tűsarkú segítene az egyensúlyban
maradni, de már jönnek az apostolok
a zöld lejtőn lefelé, átkelnek
az olajfaliget különféle
félcsizmákban.
Fordítás: Zoltán Lesi
také jednoduché
svah, nie, veľká rovina
mierny kopec, vyklenutie, vidím rozdiel,
predĺženie, úplne odovzdané, ohyb, oblúk.
Všetko musí byť zelené a úctivý olivový háj
nech núka znamenitý tieň, vzácny,
veľmi vzácny.
musí to byť široká kotlina
s mäkkými prechodmi, lodné zábradlie, nablízku zem,
viať v striebristo zelených strapcoch, môže byť
lúka! lúka! tam chcem pocítiť trvanie,
to že nikto neprichádza a nikto neplatí a nevyhladne,
ani sa neunaví. žiadne frflanie,
žiadne starosti, ktoré, to už viete,
sú tak trochu ctihodným démonom.
takí nie sme, my tu máme
rozmnožený chlieb, slovo, ryby
a substancie. poviem to priamo:
máme radi čo sú substancie aj
čo činia.
aké zázračné, tá hojnosť tu, tá je ako život
a ako slovo a ešte lepšia,
lenže mne ježiš kristus povedal
„ty tu už dávno nemáš svoj stred.“
možno by highheels pomohli
pri balansovaní, našťastie už aj prichádzajú apoštoli
zelenou stráňou nahor, prechádzajú
olivovým hájom s výberom
elegantných čižmičiek.
preprosto
pobočje, ne, velika ravnina,
mehki griči, vzbokline, vidim padec,
izprožanje, scela vdano, vidim lok.
vse naj bo zeleno in zavezujoč oljčni gaj
daje izvrstno senco, redko,
skrajno redko.
naj bo široka kotanja
z mehkimi robovi, palubna ograja, pri zemlji,
s katere plapolajo srebrnozelene resice, verjetno je
travnik! travnik je! tam bi rada čutila obstanek,
da nihče ne odhaja in nihče ne plačuje in ne postaja
lačen ali utrujen. nič godrnjanja,
nič skrbi, ki, to že veste,
niso prav častitljivi demoni.
takšni mi nismo, mi imamo tukaj
obilico kruha, besed, rib
in substanc. naj takoj povem:
všeč nam je, kar substance so in
kar počnejo.
res čudovito, to obilje tukaj, ki je kot življenje
in kot beseda in še bolje kot to,
toda jezus kristus mi reče
»ti že zdavnaj nimaš več centra.«
mogoče bi k sozvočju, k sreči,
lahko pripomogli štikli, po zelenem klancu
se že spuščajo apostoli, prihajajo
skoz oljčni gaj z naborom
ankle boots s peto.