Branko Maleš

in weissen tripperbuketts ließ ich dich zurück,
im kiosk, vor dem sie sich drängten, 500 tausend
chinesen und mongolen auf schnellen vespas!
auch meine nachbarin ist da, wie geht’s denn,
frau maričić? klaut ihr sohn noch immer in der firma?
alle würden dich gern sehen,
und ich werde dich verkaufen, vom geld
besorgen wir einige deiner geburtstage
und stopfen sie alle in die golden week
soll doch unser vermögen brennen wie ein kriegsfilm!
ach, wäre ich doch reich, groß und schön, ich werd
assistent an der philosophischen fakultät und dort
eine boutique eröffnen!
mein ringlein, bleib noch ein bisschen im kiosk, hast du
genug sträuße? penisse sind billig,
niemand befasst sich noch ernsthaft mit natalität;
daher gibt es auch immer weniger tripper, weil aluminium
zu teuer ist,
daher ist die sonne kleiner geworden, weil ich 35 bin
und joghurt trinke auf dem balkon und denke wie
klein die welt ist, denke wer wird mich jetzt anrufen
und sagen, branko, du bist die hauptperson in meinem leben,
und ich antworte ihm, nein, ich arbeite grad viel,
rufen sie ein andernmal an
wie schön sind assistenten an der philosophischen fakultät!

ich habe die tombola, alice und die elster aufgegessen, dann
100 pullen märchen ausgetrunken, ich war doch jung,
die reinste versuchung, ein guter crawler!
in der urwald-gesellschaft haben mich alle angesehen,
ich war grenzenlos – was ich für lippen hatte!
erinnern sie sich frau maričić?
weißt du noch, wie ich die hand in das brennende
fernsehgerät "jasna" gesteckt habe? sie wurde rot und fing an zu
zu miauen! erinnerst du dich weiße kassiererin wie du ganz
aus glas warst und auf mir rittst über die neue autobahn
bis karlovac?
erinnern sie sich, meine herren präsidenten, wie ich mit
neun jahren china angegriffen habe, die mongolei und japan?
mein gott, erinnern sie sich überhaupt an irgendetwas?

ti ho lasciato in bianchi mazzetti di scolo,                                        
al bar davanti al quale errano ammassati 500 mila
cinesi e mongoli su veloci vespe!
ma anche la mia vicina maričić è qua, come sta,
signora? suo figlio ruba ancora in azienda?
tutti vorreberro vederti,
ma io ti venderò: coi soldi guadagnati
compreremo un po’ dei tuoi compleanni
e li stiperemo tutti in una settimana d’oro
e bruci la nostra ricchezza come un film di guerra!
come mi piace essere ricco, alto e bello, sarò
assistente alla facoltà di lettere e lì
aprirò una boutique!
orecchino, resta ancora un po’ al bar, hai
abbasanza mazzetti? Le pene costan’ poco,
nessuno più si occupa seriamente di natalità;
lo scolo diminuisce perchè l’ alluminio
e tropo caro,
il sole si è rimpiccolito perchè ho 35 anni
e bevo yogurt sul balcone e penso quanto è
piccolo il mondo, penso chi mi chiamerà adesso
e dirà, branko, sei il protagonista nella mia vita,
ed io gli rispondero, no, adesso ho molto da fare,
suonate un’ altra volta
come sono belli gli assistenti alla facoltà di lettere!
ho mangiato la tombola, l’alice e la gazza, ho bevuto,
poi, 100 bottiglie di fiabe, perchè ero giovane,
pura tentazione che nuota a stile libero!
in compagnia con giungla mi guardavano tutti,
ero infinito, che labbra avevo!
Si ricorda signora maričić?
ti ricordi guando ho messo la mano nell’incendiato
televisore “chiara”? è arrossita e ha cominciato
a miagolare!
ti ricordi bianca cassiera quand’eri tutta
di vetro e guando mi cavalcavi sulla nuova autotsrada
per karlovac?
vi ricordate signori presidenti qando a
nove anni attaccai cina, mongolia e giappone?
dio, ma voi vi ricordate ancora qualche cosa?

a kankó fehér csokrai között hagytalak,
az újságospavilon előtt, ahol 500 ezer
kínai és mongol gyűlt össze szélvészgyors veszpákon!
itt van a szomszédasszonyom, maričićné is,
hogy van hölgyem? még mindig rendszeresen
meglopja vállalatát a fia?
mindannyian örömmel nézegetnénk,
de inkább eladlak; a kapott pénzből
megvásároljuk néhány születésnapodat,
összesűrítjük őket egy aranytól fénylő hétbe,
égjen csak a vagyonunk, lángoljon,
mint egy háborús film!
úgy szeretek gazdag, magas és szép lenni,
segéd leszek majd az egyetemen
és butikot is nyitok majd ott!
gyűrűs tubicám, maradj még a bódéban,
van-e elég csokrod? a péniszek olcsók,
itt senki sem foglalkozik komolyan a szaporodással;
mert egyre kevesebb a kankó, mert az alumínium
túl drága,
és a nap is szűkebb, mert 35 éves vagyok
és kefirt iszom az erkélyen, és azt gondolom,
hogy a világ túl kicsiny, és még arra is gondolok,
hogy ki fog engem most felhívni és ki fogja
azt mondani, branko, légy az életem főszereplője,
én pedig erre majd azt válaszolom,
nem, most éppen sok a dolgom, hívjon máskor,
milyen gyönyörűek a bölcsészkari asszisztensek!
megettem a sorsjegyem, alice-t és a szarkát,
megittam száz kancsó mesét,
mert fiatal voltam, kétségbeesett gyorsúszó!
az őserdő mélyén mindannyian engem figyeltek,
határtalan voltam és az ajkaim is milyen szép húsosak!
emlékszik-e maričić asszony?
emlékszel-e arra mikor puszta kézzel belenyúltam
az égő televízióba? jasna volt a neve,
nagyon kipirult, aztán meg hogy nyávogott!
emlékszel-e, hófehér pénztárosnő, arra mikor
szélvédő voltál és a karlovác felé vezető
új autóúton ölemben lovagoltál?
emlékeznek-e az elnök urak, amikor
kilencéves koromban hadat üzentem
kínának, mongóliának és japánnak?
istenem, emlékeznek-e önök
egyáltalán valamire?