György Buda
الألمانية
Kis filozofikus
Túlpakolt reggelizőasztal; makulátlan szalvéták,
narancslé, müzli, tojás, sonka, sajtok, zabpehely (satöbb.).
A péksüteményeskosárnak nem is jut már rajta hely –
miután körbejárt, a háziak háta mögött állapodik meg,
a pulton. De egyébként se jutsz a többi
finomságnak vagy a feléhez hozzá, hisz nem nyúlkálhatsz
értük át reggelizőtársaid hóna alatt, és unos--untalan
kéregetni s köszöngetni, ettől, ha a gyomorsav forrása
nem dugul is el, de bízvást elmegy az ehetnék.
Álságos nyájasság: csak vegyél még, tankolj csak föl,
valahogy éhen ne maradj! Használd ki, hogy; élvezd, elvégre
a szabadság, hogy lazíts vagy még pontosabban:
hogy átmenj lazába, arra való.
Mondjuk, azért egy kicsit sietni tanácsos lenne éppen, tudod,
ahová készülünk, később olyan sokan
vannak; nem ritka az ingerlékeny lökdösődés, felfortyanás,
a csípős izzadságszag, ilyenek. Sőt már ilyenkor is – hiába,
a szezon! – elég sokan szoktak lenni, de legalább a pénztárnál még
nem félkilométeres a sor. Ha minden jól megy.
– Érzed, egyre határozottabban úgy érzed, otthon volna jobb.
A baj csak az, hogy azt mondták (nem hagyva kételynek semmi kiskaput),
hogy itt vagy otthon.
من: Bejáró művész
Budapest: Orpheusz, 2007
الإنتاج المسموع: Petőfi Irodalmi Múzeum, 2016
Traktätchen
Üppig zum Frühstück gedeckt, das Mundtuch von strahlender Frische,
Schinken mit Ei, dazu Juice, hier das Müsli, auch Käs’, was auch immer.
Flugs wird der Korb mit Gebäck, da der Platz ihm ermangelt, hinter den
Hausherrn gestellt, aufs Buffet. Ja, die Hälfte der leckeren Bissen
kannst du nur schwerlich erreichen, die Frühstücksgenossen, sie werden
ständig mit Bitte und Danke belästigt, und wenn auch die Arme,
heischend gereckt vor die Nase, die Säfte des Magens dir nicht ganz
lassen versiegen, so schwindet die Lust doch beträchtlich. „Ach, nimm noch!
Tanke nur auf! Daß du ja nicht im Urlaub mir hungerst!“ So spricht die
falsche Verbindlichkeit: „Den Urlaub nütze, genieße er dient der
Ruhe, Erholung, genauer gesagt, daß du endlich entspannt bist.
Kannst du dich nicht doch ein wenig nur sputen, ein bißchen beeilen,
Massen von Wartenden stehn schon jetzt in der Schlange, und wie wird es
später erst werden! Ein Stoßen und Schieben, erregte Debatten,
beißender Schweiß, und so weiter. Na ja, die Saison! Vor der Kasse,
glücklichenfalls, sind noch keine Millionen.“ Du ahnst es, du fühlst es
immer bestimmter, zu Hause wär’s besser. Es ist nur, dir wurde
deutlichst gesagt, und mit aller Bestimmtheit: Du bist hier zu Hause.