Péter Papolczy
الانجليزية
LevélMAGAMNAK
Igazában semmi más feladatom nem lett volna
az elmúlt nagyjából huszonöt évben, mint hogy
felkészüljek arra, hogy elveszítelek, illetve
fölkészüljek az elvesztésed túlélésére.
Bár elképesztően pepecselős-piszmogós fajta vagyok,
azért nem kevés dolgot elvégeztem/létrehoztam
az elmúlt huszonöt évben. A valódi (egyetlen) feladatomhoz
hozzá se szagoltam. Ha földerengett valamiért*
látómezőm perifériáján, még át se járt,
s a tudatomig végképp nem csapott föl
a pánik, és már el is takartam minden lehető- s lehetetlennel:
Ugyan már! mit „nem akarok meglátni”; hiszen nincs ott,
de tényleg nincs ott az égvilágon semmi!**
Nem lehet fölkészülni arra, hogy elveszítelek, eo ipso ennek az
elveszítésnek a túlélésére sem.
Nem mondható tehát, hogy lett volna feladatom,
de nem végeztem el. Nem vagyok elmarasztalható.
Mégis úgy szívok (s ez még nagyjából a lehető legenyhébb szó),
mint aki nem teljesítette élete feladatát.
Az életben – ő már csak ilyen – nincsen logika.
Az életben könyörtelen logika érvényesül.
Választás minden, bár csak – ezt kapjuk kímélet gyanánt –
ritkán mutatkozik pőrén a felelősség Gorgó-fője
vagy (ez sem kisebb horror) csúfondáros arca.
Csakis én könyörülhetek meg
magamon; nemcsak, mert cafatokká szakadt (szétmorzsállt?)
lélekkel, naponta fuldokolva is, büszke-dacos vagyok megint
((vagy azt mímelem…)); túl megtiport és konok ahhoz,
hogy irgalomért valaki lábához görbedjek,
de nincs ilyen láb, legalábbis már nem hiszem,
hogy lenne. Ezért hát: csak én, magamon.
Ám ki a megmondhatója annak, hogy ez a megkönyörülés
vajh miben áll, miben állhat?
* Persze még véletlenül sem azért, mintha a jelzések elemzésének
s összegzésének eredményeképpen bennem szólalt volna meg az alarm,
vagy szót kapott volna (e megszólalásnak elejét véve) az előrelátás;
nem – volt (a más kapcsolatában volt/lehetett csak próféta ő is),
aki figyelmeztetett, s akinek intése előtt azonnal, ösztönösen bezáródtam.
** Akart a kis faszom bujkálni-menekülni. Élet az!? Úgy „intéztem”,
hogy ne legyen mi elől menekülnöm.
الإنتاج المسموع: Petőfi Irodalmi Múzeum, 2016
LetterTOMYSELF
Frankly, I have had no task in the past
give or take twenty-five years, other than
preparing to lose you, or rather,
preparing to survive the loss of you.
Although I am the type who fiddles and tinkers,
I have achieved/produced a thing or two
in the past twenty-five years. My real (and only) task I wouldn’t
touch with a ten foot pole. If for some reason*
I glimpsed panic at the fringe of my field of vision,
it had no chance to spread, let alone reach my consciousness,
I obscured it with everything possible and impossible.
Lay off! it”s not that „I refuse to see”, there is nothing,
really nothing at all to see there!**
It is not possible to prepare to lose you, nor, eo ipso, for
surviving the loss of you.
It is therefore not fair to say that I had a task,
but omitted to accomplish it. No reprimand is called for.
And yet, here I am with my shitty life (and that is putting it mildly),
like someone who failed to do his life’s quest.
In life – such is life – there is no logic.
In life only merciless logic prevails.
Everything is choice, although – and this is what passes for clemency –
the bared Gorgon head of responsibility or (no less horror)
its repulsive face rarely shows itself.
Only I can absolve myself;
and not just because even with my soul
shredded to pieces (reduced to crumbs?), struggling for breath every day
I am proud and defiant again (or at least pretend); I am too crushed
and stubborn to crouch at anyone’s feet for mercy,
and such feet do not exist, at least I don’t believe so any more.
Therefore: only me, absolving myself.
But who is to say what the nature of
such absolution is, or can be?
* And by no means due to an alarm going off in me as a result of my analysis and evaluation of the signs, or because of foresight getting a word (pre-empting said alarm); no – I did get a warning (from someone who also was/could be a prophet only in another man’s relationship) from which I immediately and instinctively shut myself off.
** Escapism my ass! A life on the run is no life at all. I „made sure” I had nothing to escape from.