Ottó Fenyvesi
الهنغارية
MEJE
To isto polno luno gledava… obzorja
daleč, predaleč drug od drugega. Med nama
se pno gorovja. Mehka mahovnata skorja
zarašča najine stopinje. Čisto sama
si prečkala vse meje in prišla na tuje,
v domovino mojih rok. Nevarno sam
se plazim mimo varuhov mejá: potujem
na severozahod, kjer me je bridko sram
škripanja duše sredi gladkih, strašnih sten.
Stojim pred njimi, temni moški z jugovzhoda,
sumljivega imena, drhteč, gol kot plen.
Ne morem pobegniti. Meja je usoda.
Zdaj veš: čeprav prestopiš mejo, je ne zbrišeš.
Še višja bo krojila tvoj korak, kot dvom.
Zemljevid ni privid. Zato govôri tiše.
Onstran vseh mejá so tvoje ustnice moj dom.
(Alba, 1999)
من: Alba
Ljubljana : Mladinska knjiga, 1999
الإنتاج المسموع: Študentska založba
Határok
Mindenki ugyanazt a teliholdat látja… távoli
horizontokról, egymástól túlságosan is távol.
Közöttünk a beszéd szakadékai. A puha mohával
benőtt fakéreg elrejti nyomunkat. Csak úgy
átléped a határokat, idegen területre érkezel,
az újabb határidők hazájába. Bizonytalanul
kúszom a határzáron át: északnyugatra
utazom, ahol majd lelkem szégyenteljes
nyikorgása végigkísér a sima, súlyos köveken.
Ott állok pőrén, sötét, délkeleti férfiak között,
gyanús nevekkel, remegve, meztelenül, mint
a zsákmány. Nem kell menekülni. A határ végzet.
Most már tudod: ha átléped a határt, nem törlöd el.
Egy magasabb rend fogja meghatározni lépteid.
A térkép nem látszat. Jobb, ha suttogunk.
Odaát, minden határon túl, az ajkad az otthonom.