Eva Zador
الألمانية
In memoriam Tatárszentgyörgy, 2009
Mindig éjszaka mentek gyilkolni,
mindig csőre töltve a fegyvert,
álmából riasztva fel a gonoszt,
akinek egyetlen ismertetőjele, hogy cigány.
Amúgy lehet férfi, nő, tökmindegy,
lehet kisgyerek is, karon ülő is.
Gyorsan levadászták a férfit, a nőt,
az apát a fiával, az anyát a lányával,
aztán gyerünk ágyba bújni,
tervezgetni tovább a szép jövőt.
És teltek a napok, a hetek, a hónapok.
Mindig éjszaka mentek gyilkolni,
és mindig fegyverrel a fegyvertelenek ellen,
álmából riasztva fel a gonosz cigányt,
akinek esélye sem volt menekülni.
Az emberek először meghökkentek:
Kivégzés? Ölik a cigányokat?
Vagy talán ők ölik saját magukat?
Gonosz cigány a gonosz cigányt?
Megborzongtak, és a borzongásukban
rémület és káröröm keveredett.
Szörnyülködtek, mert szörnyülködni jó,
de aztán kezdték megszokni ezt az új módit,
úgy tettek, mintha az égből jönne a halál,
a szél hozná és a szél vinné a gyilkosokat,
nem egy földúton parkoló fekete dzsip.
Beletörődtek, hogy mindez lehetséges,
és a vállukat vonogatták; egy reggel én is
láttam a tükörben, ahogy lesütöm a szemem,
és vakarózom, de hiába vakarózom,
nem tudom levakarni magamról a szennyet,
a beletörődés szennyét, gyalázatát.
Aztán egy nap elkapták a gyilkosokat,
megszűnt az éjszakai cigányvadászat,
elmúlt ez a rémálom, lehet nyugodtan aludni,
álmodni, hogy a cigány nem szitokszó,
felriadva vakarózni a sötétben.
*2009. február 23-án a Budapesttől 60 km-re délkeletre fekvő Tatárszentgyörgyön lelőttek egy roma férfit és ötéves fiát, házukat felgyújtották, amivel súlyos sérülést okoztak másik két gyereknek és édesanyjuknak. A gyilkosságok a romák elleni erőszakos támadássorozat részei voltak, amelyet egy szélsőjobboldali csoport követett el 2008–2009 telén.
من: Köztünk maradjon
Budapest: Magvető, 2012
الإنتاج المسموع: Petőfi Irodalmi Múzeum (Petőfi Literary Museum, Budapest), 2018
In memoriam Tatárszentgyörgy, 2009
Immer nachts gingen sie zum Morden,
immer war die Waffe geladen,
den Bösen aus dem Schlaf aufschreckend,
sein einziges Merkmal, er ist Zigeuner.
Ansonsten kann er Mann sein, Frau, ganz egal,
auch ein kleines Kind, auch ein Säugling.
Schnell erlegten sie den Mann, die Frau,
den Vater mit dem Sohn, die Mutter mit der Tochter,
dann rasch ins Bett schlüpfen,
die schöne Zukunft weiter planen.
Und es vergingen Tage, Wochen, Monate,
immer nachts gingen sie zum Morden,
und immer bewaffnet gegen die Unbewaffneten,
den bösen Zigeuner aus dem Schlaf aufschreckend,
der keine Chance hatte zur Flucht.
Die Menschen stutzten zunächst:
Eine Hinrichtung? Sie morden die Zigeuner?
Oder morden vielleicht sie sich selbst,
der böse Zigeuner den bösen Zigeuner?
Sie erschauderten und in ihrem Erschaudern
mischten sich Grauen und Schadenfreude.
Sie waren entsetzt, denn sich entsetzen ist gut,
dann gewöhnten sie sich an die neue Mode,
taten so, als käme der Tod aus dem Himmel,
als kämen und gingen die Mörder mit dem Wind,
nicht mit einem auf dem Feldweg parkenden schwarzen Jeep.
Sie fanden sich damit ab, all dies ist möglich,
und zuckten mit den Schultern; eines Morgens sah
auch ich im Spiegel, wie ich den Blick senkte
und mich kratzte, doch vergebens das Kratzen,
ich kann den Dreck nicht von mir kratzen, die Schande.
Eines Tages schnappten sie dann die Mörder,
die nächtliche Zigeunerjagd war zu Ende,
es verstummte der Albtraum, man konnte ruhig schlafen,
träumen, dass Zigeuner kein Schimpfwort ist,
im Dunkel aufschreckend sich ruhelos kratzen.
*Am 23. Februar 2009 wurden in Tatárszentgyörgy, einer Gemeinde 60 km südöstlich von Budapest, ein Rom und sein fünfjähriger Sohn erschossen, das Haus hatte man angezündet, wodurch zwei weitere Kinder und ihre Mutter schwere Verletzungen erlitten. Die Morde waren Teil einer Serie von gewalttätigen Angriffen auf Roma, die im Winter 2008–2009 von einer rechtsextremen Gruppe verübt wurden.