Tomaž Šalamun

السلوفانية

Gállos Orsoly

الهنغارية

RIBA

Jaz sem mesojedec, ampak rastlina.
Jaz sem Bog in človek v enem.
Jaz sem buba. Iz mene rase človeštvo.
Jaz imam čisto razlite možgane, kot
cvet, da lahko bolj ljubim. Včasih dam
prste vanje in so topli. Hudobni ljudje
rečejo, da se drugi ljudje v njih
utopijo. Ne. Jaz sem trebuh.
V njem sprejemam popotnike.
Jaz imam ženo, ki me ljubi.
Včasih se ustrašim, da me ona bolj
ljubi kot jaz njo in sem žalosten in
potrt. Moja žena diha kot majhen
ptiček. Njeno telo me spočije.
Moja žena se boji drugih gostov.
Rečem ji, ne, ne, ne se bati.
Vsi gosti so en sam in za nas vse.
Bela vžigalica z modro glavico mi je
padla v stroj. Umazal sem si nohte.
Zdaj premišljujem, kaj naj napišem.
Tukaj živi ena soseda. Njeni otroci zelo
razgrajajo. Jaz sem Bog in jih pomirim.
Ob enih grem k zobozdravniku. Dr. Mena,
calle Reloj. Pozvonil bom in rekel, naj mi
izdre zob, ker preveč trpim.
Najbolj sem srečen v spanju in ko pišem.
Mojstri si me podajajo iz roke v roko.
To je potrebno. To je tako potrebno
kot za drevo, da rase. Drevo rabi zemljo.
Jaz rabim zemljo, da ne znorim.
Živel bom štiristo petdeset let.
Rebazar Tarzs živi že šeststo let.
Ne vem, če je bil on v tistem belem plašču,
ker jih še ne ločim. Ko pišem, imam
drugo posteljo. Včasih se razlijem bolj kot
voda, ker voda najbolj ljubi.
Strah rani ljudi. Roža je najbolj
mehka, če daš nanjo dlan. Roža ima rada
dlan. Jaz imam rad vse. Včeraj sem
sanjal, da se je moj oče sklonil k
Harriet. Ustrašim se drugih žensk in
zato z njimi ne spim. Ampak razdalja med
Bogom in mladimi ljudmi je majhna.
V Bogu je vedno ena sama ženska, in to je
moja žena. Ne bojim se, da bi me gostje
raztrgali. Jaz lahko dam vse, pa še zrase.
Bolj ko dajem, bolj rase. Potem odplava
kot pomoč za druga bitja. Na enem planetu je
zbirni center za moje meso. Ne vem, na
katerem. Kdorkoli bo spil kaj od tega, bo
srečen. Jaz sem cevka. Jaz sem Bog, ker
ljubim. Vse temno imam tu, not, nič
zunaj. Vsako žival lahko presvetlim.
Kruli mi. Kadar slišim sokove v svojem
telesu, vem, da sem v milosti. Jaz bi moral
noč in dan požirati denar, če bi hotel
zgraditi svoje življenje, pa še ne bi
pomagalo. Jaz sem ustvarjen za to, da
sijem. Denar je smrt. Na teraso grem.
Od tam vidim vso pokrajino, do Dolores
Hidalga. Toplo in mehko je kot v Toskani,
pa ni Toskana. Tam z Metko sediva in
gledava. Sonce zaide in še sediva in
gledava. Ona ima roke kot Šakti. Jaz imam
gobec kot egipčanska žival. Ljubezen je
vse. Mojzesova košara se ni nikoli
razbila na skalah. Iz ravne pokrajine
hodijo majhni konjički. Od Sierre piha
veter. Jaz grem ljudem v usta z glavo
naprej in jih ubijem in rodim,
ubijem in rodim, ker pišem.

© Tomaž Šalamun
من: Glas
Maribor : Založba Obzorja, 1983
الإنتاج المسموع: Študentska založba

HAL

Én húsevő vagyok, de növény.
Isten és ember vagyok egy személyben.
Báb vagyok. Belőlem lesz az emberiség.
Agyetekervényeim teljesen szétnyílnak, mint
a virág, hogy jobban szerethessek. Néha odadugom
az ujjaim és érzem, melegek. Gonosz emberek
mondják, hogy más emberek fulladnak
beléjük. Nem. Én has vagyok.
Benne fogadom az utasokat.
Van feleségem, aki szeret engem.
Néha megrémülök, hogy jobban
szeret mint én őt, és szomorú vagyok és
letört. Feleségem úgy piheg mint egy
madárka. Teste pihentet engem.
Feleségem fél a vendégektől.
Azt mondom neki, nem, nem kell félni.
Az összes vendég egyenként és mind miértünk.
Egy kékfejű fehér gyufaszál
beleesett a gépembe. Piszkosak lettek a körmeim.
Van itt egy szomszédasszony. A gyerekei nagyon
lármáznak. Én vagyok Isten és lecsendesítem őket.
Egykor fogorvoshoz megyek. Dr. Mena,
calle Reloj. Becsengetek és megkérem,
húzza ki a fogam, mert nagyon fáj.
Alvás közben vagyok a legboldogabb, és amikor írok.
A mesterek kézről kézre adogatnak.
Ez fontos. Ez annyira fontos,
mint a fának, hogy nőjön. A fának föld kell.
Nekem azért kell a föld, hogy meg ne őrüljek.
Négyszázötven évig fogok élni.
Rebazar Tarzs már hatszáz éve él.
Nem tudom, ő volt-e abban a fehér kabátban,
mert még nem tudom megkülönböztetni őket. Amikor írok,
más ágyam van. Néha még jobban szétfolyok, mint
a víz, mert a víz szeret a legjobban.
A félelem felsebzi az embereket. Legpuhább
a virág, ha ráhelyezed a tenyered. A virág szereti
a tenyeret. Én szeretek mindent. Tegnap
azt álmodtam, hogy apám odahajolt
Harriethez. Megijedek más nőktől és
ezért nem alszom velük. De Isten és a
fiatal emberek között kicsi a távolság.
Istenben örökkön egyetlen nő van, és ez
a feleségem. Nem félek, hogy a vendégek
széttépnek. Én odaadhatok mindent, csak több lesz.
Minél inkább adom, annál több. Aztán elúszik
mint a másnak adott segítség. Egy bolygón van
a húsom gyűjtőhelye. Nem tudom, melyiken. Akárki
iszik belőle, boldog lesz. Cső vagyok. Isten vagyok, mert
szeretek. Minden sötét itt van nálam, a belül nincs
kívül. Minden állatot át tudok világítani.
Korog a gyomrom. Mikor hallom a nedveket
a testemben, tudom, hogy kegyelmi állapotban vagyok. Nekem
éjjel és nappal falnom kellene a pénzt, ha
fel akarnám építeni az életemet, és még az sem
segítene. Én arra vagyok teremtve, hogy
ragyogjak. A pénz halál. Kimegyek a teraszra.
Onnan látom az egész vidéket, Dolores
Hidalgóig. Meleg és puha minden mint Toscanában,
pedig ez nem Toscana. Ülünk Metkával és nézzük
egymást. A nap lemegy és még mindig ülünk és nézzük
egymást. Keze olyan mint Shaktié. Az én
pofám olyan, mint egy egyiptonu állaté. A szerelem
minden. Mózes kosara sohasem
tört szét a sziklákon. A síkságról
lovacskák érkeznek. A Sierra felől fúj
a szél. Fejjel megyek az emberek szájába
és megölöm és megszülöm őket,
ölök és szülök, mert írok.

©Tomaž Šalamun
Translated by Gállos Orsolya

In: Póker
Pécs: Kiseurópa sorozat 1993