Bernard Dewulf

C’est un midi d’une semaine de tous les jours,
dehors, on s’active à finir le siècle.
Par la voie des ondes, dans la première maison
ton sommeil grésille pour une oreille électrique.

Des fenêtres sont grandes ouvertes vers un été
et jusqu’à nos chambres tranquilles passe le pidgin
d’une nouvelle époque encore.
Maintenant l’avenir peut venir.

Ici, nous vivons ensemble jusqu’à plus tard.
Avant que je passe en toi, un père dans un père.
Avant que cette maison ne déménage.
Avant que tout se passe comme si je n’y avais jamais été.

Me voilà, à l’après-midi de mes jours.
Je sais, cela rêve dans ta tête maintenant
mais écoute. Dans nos chambres chante quelque chose
de toute époque. Aspire, aspire encore avec moi.

It is an afternoon in an ordinary week,
a century is ending outside.
In the ether of the first house
Your sleep is murmuring in an electric ear.

Windows are standing wide open towards a summer
and the babble of again something new
is about to penetrate even our quiet rooms.
The future may come now.

Here we will live together till later.
Until I fit in you, a father in a father.
Until this house will move you out.
Until it will be as if I had never been there.

Here am I, after the noon of my day.
I know, it is dreaming in your head now,
but listen. Something timeless is singing
in our rooms. Go on, go on breathing with me.

Es ist ein Mittag einer ganz normalen Woche,
da draußen schafft man das Jahrhundert weg.
Im Äther deines ersten Hauses
rauscht dein Schlaf ins stromversorgte Ohr.

Fenster sind weit offen in den Sommer,
und bis in unsere stillen Zimmer dringt
das Pidgin einer wieder neuen Zeit herein.
Jetzt kann die Zukunft kommen.

Hier wohnen wir auf weiteres zusammen.
Bis ich in dich hinein, ein Vater in den Vater, passe.
Bis dieses Haus dich aus sich zieht.
Bis es so wird, als wär ich nie gewesen.

Hier bin ich, nach dem Mittag meines Tages.
Ich weiß, es träumet jetzt in deinem Kopf,
doch höre. In unseren Zimmer singt etwas
von allein Zeitn. Atme, atme mit mir fort.

Vidudienis kasdieniškos savaitės,
lauke jau baigiamas nuveikti amžius.
O etery pačių pirmų namų girdžiu, kaip elektrinėj
ausy man tavo miegas ošia.

Į vasarą plačiai atvertas langas,
ir smelkiasi į mūsų kambarius tylius
darkyta naujų laikų ir oro permainų šneka.
Dabar tegu ateina ateitis.

Čia mes kol kas drauge gyvensim.
Kol tilpsiu į tave, į tėvą tėvas.
Kol šie namai kitur tave iškeldins.
Kol viskas bus, tarytumei nebuvę.

Štai aš, manos dienos vidudieniui praėjus.
Žinau, sapnų galva tau sklidina,
bet paklausyk. Giesmė visų laikų
dar skamba kambary. Alsuok, alsuoki su manim drauge.

Popoldne vsakodnevnega tedna je,
zunaj se končuje stoletje.
V etru prve hiše
v električno uho šumlja tvoj spanec.

Okna so široko odprta v poletje
in do naših tihih sob prodira
latovščina znova nove dobe.
Zdaj se lahko začne prihodnost.

Tu živiva do nadaljnjega skupaj,
vse dokler se ne zlijem vate, oče v očeta.
Vse dokler hiše ne boš preselil.
Vse dokler ne bo tako, kot bi sam nikoli ne obstajal.

Tukaj sem, po poldnevu svojih dni.
Vem, pred tabo se odvijajo sanje,
a poslušaj. V sobah zvenijo
pesmi vseh časov. Dihaj, dihaj z mano dalje.

Hétköznap, délután,
kint egy évszázadon végzik az utolsó simítást.
az első ház éterében
elektromos fülben zizeg az álmod.

Szélesre tárt ablakok nyárra néznek
megint egy újabb kor pidginje
hatol halk szobánk mélyére.
Most már jöhet a jövő.

Itt élünk együtt míg a később beköszönt.
Míg beléd  simulok, apa az apába.
Míg ez a ház elköltöztet téged.
Míg mintha soha nem lettem volna.

Itt vagyok hát, a délutánnak vége.
Tudom, fejedben most álom vert tanyát
de halld. Szobáinkban minden kor
felzengeti dalát. Lélegezz, lélegezz velem tovább.

Сярэдзіна дня звычайнага тыдня,
стагодзьдзю звонку канец прыходзіць.
У паветры першага дома
шамаціць у вуху электрычным твой сон.

Па-летняму шырока расчынены вокны,
і пакуль у ціхія нашы пакоі ўлятае
піджын з руху новага часу,
можа й прышласьць цяпер надысьці.

Тут мы разам да самага позьняга часу,
Покуль я на тваім шляху – бацька ў бацьку,
Покуль гэты дом пераедзе ўрэшце.
Покуль мяне быццам там і не было.

Я тут, пасярэдзіне майго дня,
Бачу, табе запаўняюць голаў сны,
ды паслухай: у нашых пакоях нешта пяе
з часу любога. Подых, подых мяне вымярае наскрозь.