Daniel Falb

ved solopgang følte jeg mig allerede som en vært
                  og var fra pakketjenesten. på vejen til modtageren
må intet løbebånd udelades, ingen spor, kun infektioner, kun slitage.
            mit tourette-syndrom havde altid kommunikeret for mig,
men nu holdt ceremonierne.
         vittigheden om bananskrællen blev substantiel,
og for at bevare formen gentog jeg den en gang til.
                          jeg fandt ikke brevkassen, eller snarere kun brevkassen.
disse kontorer var tomme, men fulde af væggetøj, det var staldbygninger,
       mine nyttedyrs virusser endnu i luften som noget opsparet.

by sunrise I already felt myself a publican
                                   but was from federal express. en route to receiver
don’t leave out a treadmill, no traces, just infections, just wear and tear.
                                my tourette syndrome always did the talking for me,
but now the ceremonies held.
   the joke with the banana peel became substantial
and for the sake of propriety, i repeated it once again.
                                I didn’t find the mailbox, or, rather, just the mailbox.
the offices were empty, but bugged, it was a stall:
                                      my livestock’s viruses, like savings still in the air.

napkeltekor már úgy éreztem magam, mint egy gazda
s a csomagküldő szolgálattól jöttem. útban a címzetthez
nem hagytam ki futószalagot, nem hagytam nyomot, csak fertőzést, csak kopást.
tourett-szindrómám mindig is értem áldozott,
de most véget értek a szertartások.
a banánhéjról szóló vicc alapvetővé lett
s a formaság kedvéért megismételtem.
nem találtam a postaládát, vagyis inkább csak a postaládát.
ezek az irodák üresek voltak, de poloskásak, istállók voltak,
haszonállataim vírusai ott maradtak a levegőben