Az alvó Vénusz

Vénusz erdőben él.
Az ablakkilincs, amelyik
Síkos még a tenyerétől,
Agancs alakú árnyékot vet a falra,
Ahogy a függöny mögül
Kikandikál. Vénusz	
Félálomban szarvasbogárnak
Hiszi az árnyékot,
S miközben a másik oldalára fordul, 
Mosolyogva állapítja meg:
Rovarnak óriási volna,
Kilincsnek akkora, amekkora.

A muszlinfüggöny
Ellibbenő odaliszk lehetne,
De gömbölyű formái nincsenek.
Egy cserép mikulásvirág
Álmában is egy cserép mikulásvirág:
Annyi, amennyi.

Ha nyitva az erdőre néző ablak,	
Vénusz vánkosa préda a világnak:
Az alvó homlokára lepke száll,
És ő visszagondol előző életére,
Amelyikben nem Vénusz, hanem lepke volt.

Homloka mögött megjelennek
A csábító vonásai,
Aki szemezett vele a körforgalomban,
És fölpezsdítette Vénusz délelőttjét.
Mi van, ha ezt is félreérti:
Ő itt fekszik kitakarva,
De ez a fiú nem található
Az ébrenlét határain belül?

Régebben kilépett a teraszra ilyenkor, 
Hogy pálcikavékony
Cigarettára gyújtson. 
Most nedves tenyerébe temeti arcát.
Látomástól mentes tisztás
Egyedül a fürdőszoba,
Ahol a csempe hűvös,
Protestáns-fehér.